Vállalatok

Távozik az OMV vezérhelyettese

NRGreport | 2022.05.15. 06:22

A vállalat nem hosszabbítja meg Johann Pleininger vezérigazgató-helyettes jövő év augusztus 31-én lejáró szerződését – közölte szombaton az osztrák energetikai konszern.

Az osztrák Kurier számolt be arról, hogy az OMV felügyelőbizottságának pénteki -rendkívüli ülésén hozott- döntése alapján nem hosszabbítják meg a 60 éves szakember szerződését. Erről általában egy évvel korábban születik meg a döntés.

Az osztrák lap megjegyzi azt is, hogy állítólag „harcias” volt a szavazás és korántsem nem egyhangú. A cikk szerint a két vezetőnek nem egyeztek a nézeteik a vállalat olaj- és gázüzletági jövőjét illetően:

Alfred Stern vezérigazgató már nem gondolkodik hosszú távon jövőt az olaj- és gázüzletágban, míg Pleininger kifejezetten külön energetikai vállalatba akarta azt szervezni.

Pleininger még gyakornokként csatlakozott az OMV-hez 1977-ben, és innen járta végig a ranglétrát, s vitte egészen a Kutatás-Termelés divízió éléig. 2015 óta -azaz ezzel a legrégebbi – Executive Board tag jelenleg. Stern csak tavaly érkezett az osztrák olaj- és gázipari vállalathoz, először a Kémiai Anyagok divízióját vezette, majd rá öt hónapra, 56 éves korában átvette a vezérigazgatói pozíciót Rainer Seele-től.

Az OMV megerősítette az értesülést, de nem kívánt nyilatkozni a döntés okairól.

A vállalat 2 milliárd eurós veszteséggel zárta az idei év első negyedévét.

fotó: omv

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.