Mobilitás

Önvezető Ford járja Miami utcáit

Takács Csongor | 2022.05.18. 16:48

A Ford és a VW támogatásával az önvezető autós technológiai vállalat, az ARGO AI, teljesen vezető nélküli robotaxi szolgáltatást tesztel Miamiban és majd Austinban.

A Ford és a Volkswagen AG által támogatott Argo már több éve teszteli a fuvaros szolgáltatást a két város útjain, de akkor még egy biztonságból a volán mögött ülő emberi sofőrrel.

A most már Miami egyes részein futó, sofőr nélküli változat kezdetben csak az Argo AI alkalmazottai számára lesz elérhető. A cég tájékoztatása szerint, a későbbiekben a vezető nélküli alkalmazást bevezetik majd kereskedelmi forgalomba is, és több városban is.

A GM Cruise és az Alphabet Waymo is hasonló szolgáltatást indított idén a dolgozóinak San Francisco környékén, a Waymo pedig Phoenix metropoliszban is működtet nyilvánosan elérhető fuvarmegosztó szolgáltatást.

Az Argo AI a Walmarttal is partnerségre lépett, hogy mindkét városban próbálgassa kísérleti jelleggel járműveit a szállítási programok során, egyelőre biztonsági sofőrökkel a fedélzeten.

A hagyományos fuvarmegosztó szolgáltatások esetében a kilométerenkénti költségek 80%-át az emberi sofőrök teszik ki.

Az önvezető szolgáltatást kínáló vállalatoknak ezzel szemben a fejlesztési költség a húzós: több milliárd dolláros befektetést kell tudni megtéríteniük, illetve kitalálni, hogyan lehet mindezt méretgazdaságon üzemeltetni és fenntartani a járműflottákat.

fotó: argo

  Takács Csongor
Címkék
#argo ai   #Ford   #fuvarozás   #Miami   #önvezető autó   #robotaxi   #VW  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.