Északnyugat-Európa földgázpiacát két gázpiaci eladó uralta: Oroszország és Norvégia. Kölcsönösség, moderált verseny és vevői kéréseknek megfelelés közepette lehetett win-win minden érintett számára a boldog időszak. Mindez a februári háború óta már történelem. Norvégia kaphat az alkalmon, hogy belépjen fő gázexportként, de ez nem azonnal megy: a norvég gázmennyiségek tartós növelésének időhorizontja legalább öt-hét év – írja elemzésében Øystein Noreng, norvég professzor.
Történelmileg úgy alakult, hogy Oroszország és Norvégia interakcióját egyszerre jellemezte a verseny és a kölcsönösség. A diverzifikációt persze a német vevők is forszírozták, és az árversenyt vevőkkel kötött stratégiai megállapodások tompították. Oroszország, bár nagyobb bizonyított készletekkel és talán alacsonyabb költségekkel rendelkezik, sokáig úgy tűnt, megértette, hogy nem veheti át a teljes piacot. Norvégia megelégedett egy kisebb részesedéssel egy stabil és kiszámítható gázpiacon, ahol Oroszország a stabilitás egyik tényezője volt. Mivel februárban háború kezdődött Ukrajnában, mindez már a múlté. Ebből a szempontból Vlagyimir Putyin háborúja ostobaságnak is tűnhet, hiszen megnyithatja az ajtót Norvégia előtt, hogy Európa legnagyobb gázszállítójává váljon. De ehhez még kell valami más is: az EU hosszú távú elköteleződése.
Norvégiában is politikai támogatást kell mindehhez szerezni, de ami a legfontosabb: az EU részéről is egyértelmű jelzésnek kell érkeznie a hosszú távú keresletre vonatkozóan – hangsúlyozza Øystein Noreng, az oslói BI Norwegian Business School olajgazdaságtan professzora.
Az Európai Bizottság az elmúlt években egy ambiciózus nettó nulla energiapolitikával került előtérbe, amelynek célja a fosszilis tüzelőanyagok, köztük a gáz és különösen az orosz gáz kiiktatása. Az EU politikájában az energiaügy jelenleg alárendelt szerepet játszik az éghajlat-politikai intézkedéseknek.
A sok erőlködés ellenére az EU energiapolitikája eddig nem váltotta be a tiszta, megbízható és megfizethető energia biztosítására tett ígéretét. A fogyasztóvédelem, az ellátás biztonsága és az árak mérséklése pedig nem volt kiemelt cél.
A jelenlegi zavaros helyzetben a nemzeti kormányok – Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban – igyekeznek védeni a lakossági fogyasztókat és a kisvállalkozásokat, miközben az EU szélerőművekben gondolkodik, vagyis egy olyan energiaforrásban, amelynek kihasználtsága 30% alatti, tehát a szél mennyisége a kritikus tényező, nem pedig a kapacitás.
Ma ott tartunk, hogy a költséges és megbízhatatlan energiaellátás elhomályosítja a gazdasági kilátásokat Európában, s különösen igaz ez Németországra és az Egyesült Királyságra. Nem elég az ukrajnai háború, közben a csökkenő holland gázkitermelés is veszélyezteti Európa energiaellátását, így a két nagy északi ország a maga megoldását keresi: az Egyesült Királyságban egyre nagyobb nyomás nehezedik a palagáz kiaknázására, míg Németországban a felhagyott széntüzelésű erőművek újraindítását fontolgatják.
Hosszabb távon Norvégiában megvan a lehetőség az olaj- és gázkutatás fokozására és az új felfedezések fejlesztésére. Ez azonban belpolitikai egyetértést feltételez a norvég kőolajipari tevékenységek folytatásához és esetleg fokozásához. Annak érdekében, hogy a Covid-19 válság közepette elkerüljék az olaj- és gázipar visszaesését, a norvég parlament nagy többséggel megszavazta az adókedvezményeket. Az intézkedések megvédték az ellátási láncokat és az ipari kapacitást, és az olaj- és gázipari beruházások bár 2021-ben néhány százalékkal csökkentek, de 2023-tól várhatóan ismét növekedni fognak.
Bár Norvégia nem tudja helyettesíteni Oroszország teljes történelmi gázexport-volumenét, Európa legnagyobb gázszállítójává válhat.
Norvégia Északnyugat-Európában, elsősorban Németországban, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban, de talán a Baltikumban és Finnországban is nagyobb részesedést szerezhet a gázpiacból. A norvég gáz elegendő orosz gázt helyettesíthetne ahhoz, hogy az energiaszektor ne térjen vissza a szénhez.
Itt a hozzáférést megkönnyíti az infrastruktúra, valamint a nagyvárosok és az ipar piacai. A norvég gáz Lengyelországba és a balti államokba való eljuttatásához már rendelkezésre áll az infrastruktúra. Az erőforrásoktól és a piactól függően a Barents-tengeri gázt Észak-Norvégia partjainál csővezetéken keresztül Finnországon keresztül is ki lehetne juttatni, és csatlakozni lehetne a balti hálózatokhoz és Lengyelországhoz. A kőolajipari kapacitás fenntartása és fejlesztése alapvető fontosságú, figyelembe véve Norvégia hatalmas tengeri területét, amely 2 millió négyzetkilométeres – nagyobb, mint az egész Mexikói-öböl.
A terület mintegy felén feltételezhetően kőolaj előfordulási lehetőséggel rendelkező üledékes kőzetek találhatók. A kutatófúrások alapján a norvég kontinentális talapzat nem túl érett olaj- és gázterület, közel 60 év alatt mindössze mintegy 1200 kutat fúrtak le. Az Északi-tenger norvégiai része jóval kevésbé feltárt, mint az Egyesült Királyságé. A kontinentális talapzat középső és északi részét, azaz a Norvég- és a Barents-tengert pedig még kevésbé tárták fel. A magas olaj- és gázárak növelik a potenciált.
Erőforrás tehát van, így Norvégia még legalább néhány generáción át jelentős olaj- és gázexportőr maradhat. A kérdés azonban a felvevő piac.
A gázexport növelését célzó rövid távú intézkedések közé tartozik a 2020 szeptemberében tűzvészben megsérült Melkoya LNG-kikötő újbóli megnyitása. Ez talán lehetővé teszi, hogy a norvég gáztermelés idén elérje a 115 milliárd köbmétert. A kitermelő mezők melletti kisebb lelőhelyek feltárása ezen túlmenően kismértékben növelheti a termelést, de a nagyobb mértékű bővítés új beruházásoktól függ. A feltárást fel kell gyorsítani, az infrastruktúrát pedig fejleszteni kell, esetleg új LNG-létesítményekkel. Ez csak költségekkel járhat, és több évet igényelne.
A kérdés ismét a piac, az Európa és Oroszország közötti kapcsolatok állapota, a vállalati érdekek és a norvég politika. A norvég gázmennyiségek tartós növelésének időhorizontja legalább öt-hét év.
Azonban több tényező is ma még bizonytalanságot okoz.
A legfontosabb kérdés azonban az, hogy Európa valóban akar-e norvég gázt. Mennyit? Mennyi időre? Milyen áron?
A közelmúltig az EU és az Egyesült Királyság energiapolitikájának egyik fő célkitűzése volt, hogy 2050 előtt megszabaduljon a földgáztól. Ez visszatartotta Norvégiát és más országokat attól, hogy kőolaj és földgáz után kutassanak. Megváltozott a véleményük ebben a kérdésben? Norvég szempontból 2050 rövid időhorizont egy (majdnem) halálra ítélt iparág erőteljes újjáélesztéséhez. Mekkora kockázatot vállal az EU és az Egyesült Királyság, amelyet Norvégiának vállalnia kellene?
Lehet azzal érvelni, hogy a jelenlegi helyzetben a Norvégiából származó további szén-dioxid-kibocsátás csupán az orosz CO2-t helyettesítené, de hogyan reagálna az EU energiapolitikája az esetleges oroszországi politikai változásokra? Az EU és az Egyesült Királyság – az iparágról nem is beszélve – hajlandó-e módosítani éghajlati céljait a norvég olaj- és gázipar bővítésének ösztönzése érdekében?
Norvégia segíthet Európa energiaellátásában, de csak idővel. Oroszország ukrajnai háborúja megváltoztatja az európai gázkereskedelem és Norvégia gazdasági, éghajlati és biztonságpolitikai feltételeit. A kérdés az, hogy az EU és az Egyesült Királyság a gyakorlatban képes-e olyan hosszú távú energiaipari beruházásokhoz, amelyek nem nap-, szél- vagy atomenergiából származnak, megfelelő kereteket biztosítani.
fotó: equinor
S.Rita
