Vállalatok

Az ország legnagyobb zöldmezős beruházása a végéhez közelít

NRGreport | 2022.06.29. 06:00

A projekt még a 2021-es év tavaszán indult el és az idei év utolsó negyedévében éri majd el a teljes készültséget. A dél-koreai SK Innovation beruházása értelmében a Market Építő Zrt. kivitelezésében 135 hektáron épül akkumulátorgyár a Fejér megyei Iváncsán. Igen komoly kihívással néznek szembe, hiszen az indulás és a tervezett befejezés között mindössze 13 hónap áll rendelkezésre.

Három ütemben, ezeken belül pedig több részegységből áll az új gyár megvalósításának folyamata. Az első ütemet lefedi egy évi 30 GWh gyártási kapacitású, lítiumion-akkumulátor előállítására alkalmas gyár, valamint egy évi 48 MW hőteljesítményű, gázüzemű tüzelőberendezés (négy gázkazán és egy gőzkazán) létrehozása.

Maga a Market Építő Zrt. végezte a teljes terület előkészítését, a 80 hektáron végzett nagy tömegű földmunkákat, a cölöpalapozást, a szerkezetépítést, a komplett külső munkálatokat (például az út- és közműépítési, illetve kertészeti munkálatokat), továbbá valamennyi épület teljes statikai és építészeti munkarészének kivitelezését. A felsorolt munkálatok mintegy 400 millió euró értékben készülnek el.

A teljes országban egyedülállónak számító projekt keretében a Market 22 darab épületet valósít meg. Ezek alapterülete 151.000 m2, a teljes épületszint területe 279.000 m2. Ipari beruházások tekintetében kétségtelenül kiemelkedő számokról van szó. Az ország legnagyobb mobil betonkeverője dolgozik azon, hogy a tervek szerint haladjanak: általa óránként akár 17 betonmixer is megtölthető. 150m3/óra kapacitással működik a keverő, mellette egy 60m3/óra beton előállítását biztosító keverő is jelen van. Az október óta eltelt időben ezek a keverők napi tíz órában 90-100 százalékos kihasználtsággal dolgoznak.

Komoly volt a verseny a projekt építéséért, a Market Építő Zrt. versenytársai között akadtak japán, osztrák és magyar cégek. Ez a létesítmény az SK Innovation legnagyobb gyára lesz a kontinensen. Az autóipari akkumulátorgyártó kapacitásai ezeknek köszönhetően hamarosan megsokszorozódnak, Magyarország szerepe pedig várhatóan megerősödik az elektromos mobilitás területén. A dél-koreai vállalat első két európai gyára Komáromban található, valószínűleg ez is hatással volt arra, hogy a harmadik létesítményüket hazánkban építik fel.

Kép forrása: octogon.hu

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.