A belső égésű motorral hajtott autók 12 éven belüli kivezetéséről szóló uniós megállapodás nagy kihívást jelent, de ennél is nagyobb kihívás az, hogy elegendő akkumulátort állítsanak elő a benzin- és dízel autókat kiváltani képes elektromos autók meghajtásához – mondta szerdán a Volkswagen egyik vezetője.
A kijelentés azután hangzott el, hogy az uniós országok szerdán megállapodtak az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó törvényjavaslatokról, többek között arról, hogy 2035-től az EU-ban csak nulla CO2-kibocsátású autók lesznek értékesíthetők. – számolt be a Reuters.
A törvényjavaslat értelmében, ha elfogadják, lehetetlenné válik a belső égésű motorral hajtott autók értékesítése.
Az Európai Bizottság először tavaly nyáron tett javaslatot a csomagra, amelynek célja a bolygót felmelegítő kibocsátások csökkentése még az évtizedben, de a megállapodás valószínűvé teszi, hogy a javaslat uniós jogszabállyá válik.
„Ez egy kihívást jelentő cél. Úgy gondoljuk, hogy megvalósítható”
– mondta a VW pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz a Reuters Automotive Europe konferencián adott interjújában.
„A legnagyobb kihívást nem az autógyárak profitábilis üzemeltetése jelenti. A legnagyobb kihívás az akkumulátor-ellátási lánc felpörgetése lesz.”
-tette hozzá.
A VW közölte, hogy a kitűzött időpontig leállítja a belső égésű motoros autók értékesítését a régióban, azonban lehetségesnek tartja, hogy néhány, az elektromos autók fejlesztésének versenyében lassabban haladó autógyártó nehezen tudja teljesíteni a célt.
A nagyobb autógyártók versenyt futnak az akkumulátorcellák beszerzése érdekében. Annak ellenére, hogy a megfelelő beszerzői kapcsolatok kiépítése is kihívásokkal teli lehet, a fő problémát az elegendő akkumulátor-alapanyag mennyiség megteremtése jelenti.
Ha nem sikerül megfelelő lítium-, nikkel-, mangán- vagy kobaltkészleteket beszerezni, az lassíthatja az elektromos járművekre való átállást, drágább járműárakhoz vezethet és veszélyeztetheti az autógyártók haszonkulcsát.
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares már a múlt hónapban kifejtette, hogy várakozásai szerint az elektromos jármű akkumulátorok hiánya 2024-2025-ben fog lesújtani az autóiparra, mivel a gyártók megpróbálják felpörgetni az elektromos járművek értékesítését, miközben még mindig újabb és újabb akkumulátorgyárakat építenek.
A luxembourgi megállapodásra több mint 16 órás tárgyalást követően került sor, mivel Olaszország, Szlovákia és más államok azt akarták, hogy a kivezetést 2040-re halasszák.
Az országok végül olyan kompromisszumot támogattak, amelyben megtartották a 2035-ös célt, viszont felkérték Brüsszelt, hogy 2026-ban vizsgálja fölül, hogy a hibrid járművek megfelelnek-e a célnak.
Ez azért szükséges, mert a 2035-ös javaslatot úgy alakították ki, hogy elméletileg bármilyen típusú autótechnológia, például hibridek vagy fenntartható üzemanyaggal működő autók is forgalomba bocsáthatók legyenek, amennyiben az autónak nincs szén-dioxid-kibocsátása.
Kép forrása: unsplash