Innováció

Komfortzónán kívülre kényszerültek az energiaellátás szereplői

Halász W Géza | 2022.07.05. 03:30

A háború árfelhajtó hatásai és a lokális kihívások még jó ideig velünk maradhatnak, hiszen több, az energiaellátás biztonságát érintő fenyegetés jelentkezik egyszerre: egyidejűleg van jelen a hagyományos energiahordozók rendelkezésre állásával kapcsolatos bizonytalanság, illetve a növekvő megújuló energiatermelő kapacitás eredményezte instabilitástól való félelem – véli Dervalics Ákos, az EIT InnoEnergy HUB és az EIT Urban Mobility RIS HUB magyarországi vezetője.

 

A beszélgetést kezdjük a big picture ( a „nagyobb kép”) felől: rengeteg az energetikai fejlesztés mostanság, de Ön szerint melyek azok a kulcs technológiák, amelyek nagy, látványos változást ígérnek? Az atomenergiát például képesek vagyunk megzabolázni? Esetleg a napenergiát, a szélerőműveket jobbá, hatékonyabbá tenni? Vagy talán valami olyasmi kellene az emberiségnek 10-20 éves távlatban, mint a fúziós erőmű, mellyel például a német kutatók jelentős sikereket értek el nemrég?

Azt gondolom, hogy messze a legfontosabb a jól megválasztott energiamix, ebben természetesen helye lehet a nagy kapacitású koncentrált termelőegységeknek is, mint az atomerőmű, vízerőművek, és az elosztott energiatermelésnek is, melyeket például az úgynevezett energiaközösségek létrehozásával is képesek lehetünk menedzselni. Ugyanilyen fontos az energia keresleti és kínálati oldalának dinamikus menedzselése, például a hálózati rugalmassági szolgáltatások körének bővítése gyors reagálású energiatárolók telepítésével, ezek együttesen vezetnek el egy kívánt, nagyobb mértékű változáshoz.

De mégis, mely alágazatok, területek lesznek a következő években, évtizedekben Ön szerint kiemeltek?

Nehéz erre amolyan jósként felelni ma, amikor szinte forrong az amúgy viszonylag lassan változó energetikai ágazat, rengeteg a jelentős innovációt felvonultató megoldás, és közel sem csak a termelésben vagy az energiatakarékosság terén, de a legalább annyira gyorsak a változások az energiatárolásban. Gondoljunk csak a grafén alkalmazására a szuperkapacitásokban, vagy más új akkumulátor technológiára, vagy éppen a hidrogén egyre jobban felismert szerepére a zöld-energia tárolásában. Úgy gondolom, hogy minden, a kérdésben említett energiahordozónak meg lesz a maga szerepe.

 

Dervalics Ákos, az EIT InnoEnergy HUB és az EIT Urban Mobility RIS HUB magyarországi vezetője

 

Mondana e szerepekre példákat?

A fogyasztók, akik egyben termelők is lehetnek – gondoljunk csak a háztartási vagy épp a vállalati, önkormányzati épületek tetejére telepített naperőművekre – olyan közösségeket fognak alkotni, amelyek végső soron egyfajta új egyensúlyt lesznek majd képesek fenntartani a kereslet és kínálat közt. Egyfajta gazdasági elveken működő önszabályozó mechanizmus révén, aktív részeseivé válnak az energiaellátás fenntarthatóságát biztosító szabályozó rendszernek, azaz, hogy végső soron ne legyen sem túlkínálat, sem túl-kereslet az energiapiacon.

Jó régóta nem látott mértékű energiaár robbanás következett be az elmúlt hónapokban, ráadásul a járvány miatt igen alacsony bázisról ugrott nagyot az energiahordozók ára…

Az ágazatunkra az igen masszív, óriási beruházások és sok esetben több évtizedes megtérülés a jellemző. Hiába változik tehát egy világjárvány, vagy egy európai háború okán nagyot a helyzet pár év, vagy pár hónap lefogása alatt, az energetikai iparág fundamentumai stabilak, legalábbis annak kell(ene) lenniük. Könnyen belátható, hogy alternatív kapacitások kiépítése és fenntartása költséges lett volna az elmúlt évtizedekben, így a kontinens energiaellátó rendszere kevés redundanciát tartalmaz. Amikor a külső körülmények, például az orosz-ukrán háború okán kissé megroggyannak az energiaszektor alaptézisei, így például Európa energiaellátásának biztonsága, akkor ez az alternatívák hiányában nem véletlenül vezet jelentős áremelkedéshez a piacokon.

Valóban csupán ez indokol olyan mértékű árugrást, amilyet az elmúlt hónapokban láttunk az energiahordozók esetén?

Igen, mert hiszen nem csak Európa, de más földrészek is, lényegében ugyanannak a kereskedési rendszernek a részei, az egész világ gazdaságának működését mozgató folyamatokról van szó. Ha az energiaellátás biztonsága megkérdőjeleződik, akkor a gazdaság egyik sarokköve, alapja reccsen meg. Tehát egyfajta közgazdasági sokkhatás éri az energiapiacot, amennyiben akár a távoli valószínűsége is felmerül annak, hogy ellátási gondok lehetnek. Ez nyilván áremelkedést hoz. Ha pedig nagyon hirtelen a változás és valós a veszély, akkor a változás is szélsőséges lesz. Jelen világpolitikai konfliktus az energiapiacot ért egyik legsúlyosabb sokk, évek, sőt, talán évtizedek óta.

Milyen kockázatokra gondol?

Az informatikai ágazat az elmúlt évtizedekben felkészült és manapság egy hackertámadás után néhány nap vagy rosszabb esetben pár hét után a mentések révén visszaállítható egy rendszer, és rövid kiesés után folyhat tovább a termelés, az ügyintézés, működnek a mobilok, még a jelentős pénzügyi veszteségek ellenére is aránylag hamar helyreállítható a normál működés. Az energiaszektor nem épített ki párhuzamos kapacitásokat, így egy vagy több energiaforrás kiesésének pótlása akár évekig is eltart. A napelemek és szélerőművek terjedésének kezdete óta, már több mint egy évtizede tanúi vagyunk ennek a folyamatnak, de a jelentős beruházási költségek, helyigény, infrastruktúra igény miatt ez közel sem tud olyan dinamikus lenni, mint az informatikai ágazatban. Jelenleg még messze van az a bizonyos ‘fény az alagút végén’, ami egy kis megnyugvást hozhatna, akár az energiahordozók, akár az élelmiszerek piacán. Szerintem a napi energiaárakon meg fog majd látszódni a politikai és háborús konfliktusok enyhülése, de számolnunk kell azzal, hogy a sokk hatására indult beruházások megtérülésének igénye árfelhajtó tényezőként velünk marad.

Európa mindeközben – részben éppen az ellátás diverzifikációja okán – a dekarbonizációt erősítő, igen szigorú intézkedéseket tervez már belátható időtávon belül, vagy legalábbis a mai, olaj alapú gazdasággal szemben igen harcias irányelveket alkot. Mit gondol ezekről?

Vegyük először a távolibbnak tűnő, 2050-re szóló vállalásokat, irányelveket. Az energiaellátás kulcs infrastruktúrája, egy-egy villamosenergia-termelő erőmű, egy országos áramtranzit, illetve elosztó rendszer, vagy akár egy modern nap- vagy szélerőmű élettartama, beruházási horizontja is 30 év körül vagy a felett van, tehát nagyon fontos, hogy már most hozzon az Unió olyan intézkedéseket, melynek tudatában az energetikai óriások, de még a középvállalatok is képesek energia-stratégiát kimunkálni. Ilyen időtávlatban is kihívás ugyan, de már lehet tervezni a megújuló energiahordozókra való átállással, az energiatermelés és -fogyasztás átalakuló szerkezetével, mértékével.

Talán mégis kedves az energetikai innovációknak, hogy a fosszilis energiahordozók látványosan drágulnak, nem?

’Nem unatkozik az iparág.’ Való igaz, az árak emelkedése abba az irányba hat, hogy a meglévő eszközök megtérülése, természetesen nagyon hasonló kihasználtságot feltételezve, felgyorsul, azaz előbb érkezhet el az az időpont, amikor gazdaságilag már megtérült egy évtizedekkel ezelőtti beruházás. Ezzel párhuzamosan a vevők igényei is átalakulnak: már nem energiát fognak vásárolni, hanem ’energiaellátás biztonságot’ így egy energiaszállító portfóliójában az energiahordozók mellett megjelennek az ügyfélnél telepíthető, megújuló energiát termelő berendezések, energiatárolók, stb. A dráguló hagyományos energiahordozók okán a megújuló energiatermeléssel és annak szállításával, tárolásával, felhasználásával kapcsolatos beruházások is egyre vonzóbbak lesznek, hiszen a magasabb energiaárak mellett ezek már kellően ‘rövid’ megtérüléssel tervezhetők, azaz vonzóbbak lesznek. Mivel pedig az úgynevezett fenntartható energiagazdálkodást előtérbe helyező technológiák egyre sokrétűbbek, egyre olcsóbban elérhetők, így pár éves időtávon a fenti tényezők a megújuló energiával kapcsolatos beruházások fajlagos költségeit csökkentik, a megtérülési elvárások jelenleg 8-10 év körül vannak.

Mondana erre jó példát?

Talán a leginkább közismert naperőműveket említeném. Vegyük csak a háztetőkön szerencsére egyre divatosabb háztartási méretű kiserőműveket (HMK). Bő egy évtizede egy a napelem egységnyi, egy kilowatt kapacitásra vetített költsége mintegy hatszor többe került mint ma. Sőt, szerencsére az otthoni vagy vállalati energiatárolásban is látunk hasznos megoldásokat, például a már említett akkumulátor-technológiák kapcsán is érdemes kiemelni az e-autók szerepét. Sokan pusztán csak a városokat a kipufogófüsttől tehermentesítő megoldásként tekintenek rájuk. Arra már kevesen gondolnak, hogy egy lassan ‘felpörgethető’ hagyományos erőmű által alacsony fogyasztású völgyidőszakban termelt többlet energiát elektromos autók ezreiben kiválóan el lehet tárolni, és felhasználni a csúcsidőszakokban, de ugyanez hatványozottan igaz a szél-, vagy a naperőművek időjárásfüggő termelésének ‘kisimítására’. A technológiák jórészt adottak, elterjedésük részben kínálat kérdése, részben a fogyasztói magatartás függvénye. Mindkét esetben kiemelkedő szerepe van a szabályozóknak, az életképesnek látott megoldásokat arra alkalmas lehatárolt valós környezetben kíméletlenül tesztelni, majd bevezetni. Jelenleg egy technológiai kínálatát tekintve bővülő piacot látok az energiaipar beruházásait illetően, melyben a digitalizációs és fenntarthatósági „verseny” éleződésére számítok az évtized végéig. Várakozásaim szerint ez a fogyasztók számára kívánatos dolog, ahogy végső soron az innovációt is ez mozdítja elő.

Volt már szó az EU-s szigorításról, de nézzünk itt egy konkrétumot: június közepén „dobta be” az Európai Parlament azt a javaslatot, hogy 2035-től már nem lehet belsőégésű motoros új autókat eladni az uniós országokban. Nem lövi ezzel lábon saját magát az EU?

Az EIT Urban Mobility magyarországi vezetőjeként napi szinten foglalkozom a közlekedéssel is. Bár sokan, sokfelől támadták az Európai Parlamentet, azt jóval kevesebben tudják, hogy ez nem egy ad hoc döntés. Az EP ezt a határozat-tervezetet már 2021 tavasza óta készítette elő, és az lebegett a döntéshozók szeme előtt, hogy az uniónak 2050-re el kell érnie karbonsemlegességet. mivel pedig a közlekedés, az áruszállítás felel a széndioxid kibocsátás mintegy harmadáért, így időben kellett lépniük. Kérdezheti, hogy ha hátravan 29 év 2050-ig, akkor miért kellett 2035-től kitiltani a belsőégésű motorokat? Éppen ezért, mert a 2035-ös dátumtól már csak 15 év lesz 2050-ig, és éppen ennyi idő, amikor egy 2035-ben még új autó 2050-re kikopik az utakról. Azt gondolom tehát, hogy ilyen, most népszerűtlen, fájdalmas döntésnek is van értelme, mégpedig úgy, hogy azt jó előre kommunikálják, egyeztetik az iparági szereplőkkel. Ez megtörtént és a legtöbb gépjárműgyártó már a jogszabály hatálybalépése előtt lépett. Többen 2035 előtti időpontot határoztak meg saját üzleti megfontolásból a robbanómotoros járművek gyártásának leállítására. Hiszen e téren – talán elcsépelt – de valóban a gyerekeink, az unokáink jövője a tét. Az ilyen döntések útmutatóként szolgálnak, miként lehet aktív kommunikációval és az érintett iparágakra kiterjedő egyeztetés és tervezés mellett egy környezetvédelmi szempontokon alapuló gazdasági átalakulást kezdeményezni és végig vezényelni.

A magyar háttéripart hogyan érinti ez?

Érdemes végig gondolni, hogy a mostani változások mögött milyen mozgatóerők vannak: itt elsősorban arra gondolok, hogy az EU energiapolitikai céljait részben azáltal lehet elérni, hogy a megújuló energia termelése és felhasználása közti lépcsők száma lehető legkevesebb legyen, azaz hányszor történik egyik energiahordozóból a másikra történő átalakítás a termelés és a felhasználás közt, és végül milyen energiahordozót használunk közlekedésre vagy épületek fűtésére vagy bármi másra. Másrészt az adott közlekedési igényeket magasabb energiahatékonyságú technológiák gépjárművekbe építésével megpróbálni elérni. Nem utolsósorban a vállalatok formálni tudják a fogyasztók viselkedését, így a megváltozott szokások stabilizálhatják az autóipari értékláncban szereplő cégek, beszállítóik pozícióit.

Hogyan változik például az autóipar?

Az Európai Akkumulátor Szövetség és az EIT InnoEnergy számításai szerint csak 2025 végéig 800 000 európai munkavállalót fog közvetlenül érinteni az akkumulátorok elterjedésével kapcsolatos ipari változás – ezt a számítást még jó egy évvel azelőtt hoztuk nyilvánosságra, hogy a belsőégésű motorokkal kapcsolatos döntés megszületett volna. Az érintett munkavállalók jelentős része az autóiparból kerül ki. Az EIT InnoEnergy által életre hívott EBA Academy adja meg azt a felkészüléshez szükséges tudást és oktatási platformot, melyet a hazai vállalatok is igénybe vehetnek, terveink szerint még idén elérhető lesz a jelenleg mintegy 30 képzésből álló portfólió Magyarországon is.

A fejlesztések ugyan látványosak, de azért a magyar háztartások, intézmények és vállalatok még jó ideig és igen széles körben lesznek ráutalva az orosz energiahordozókra. Lesz valami ezek helyett?

Nagy előrelépésre számítok egy évtizeden belül a rendelkezésre álló helyettesítő technológiák kínálata terén. Már most is elérhetők az épületek energiaellátását illetően hatékony megoldások, például hőszivattyúk, hőtárolók, megújuló alapú hőtermelők. Mi több: ezek jelentős része túl van a bemutatkozó fázison és dinamikusan növekszik a részarányuk. Az elterjedést együttesen segítik a szabályozók és az állami támogatások is. Ezzel együtt is kihívást jelent, hogy évente mintegy 200 000 lakást kellene felújítani a fenntarthatóság és a modern energiahasznosítás elérése érdekében. Az intézményeknek, irodáknak helyet adó városi épületegyüttesek számára a távfűtésre való csatlakozás kitűnő lehetőséget kínál akár geotermikus, akár napenergiából még télen is hőenergiát előállítani képes erőművekből származó hőenergiával való fűtésre.

Mi a helyzet az új „energiatároló-sztárral”, a hidrogénnel?

A gyártó cégek számára nagy kihívás olyan technológia alkalmazása, amely hasonlóan koncentráltan képes energiát magában tárolni, és a termelési igényekhez igazodó teljesítményt nyújtani, mint a földgáz. Éppen efféle energiahordozó lehet a zöld energiával előállított hidrogén (azaz a zöld-hidrogén), mely ipari felhasználására több pilot projekt is indul Európában és reményeink szerint Magyarországon is. Az EIT InnoEnergy által működtetett European Green Hydrogen Accelerator célja befektetéssel és támogató üzleti környezettel segíteni ezen innovatív technológiák elterjedését Európában és a tengerentúlon is.

Létezik vajon igazán energiatakarékos jövő? Önök mit tesznek ezért?

Az EIT Innoenergy eddig háromszáz innovációba fektetett be tizenkét esztendős működése alatt, köztük természetesen magyar fejlesztésekbe is, míg az EIT Urban Mobility az eddigi két éves működése során is több hazai projektben vett részt befektetőként. Az általunk gondozott energiaipari és közlekedései vállalkozásokat segítő befektetési és üzletfejlesztési programok révén célunk nemzetközi piacokra is kijuttattuk a hazai vállalkozásokat. De ezen is túlmentünk, amikor az általunk támogatott innovációk tapasztalataira építve számos tudáselemet ingyenesen elérhetővé tettük minden olyan innovatív magyar vállalatnak, kisvállalatnak, egyetemi fejlesztő csoportnak, akik a hazai innovációjukat kipróbálnák nemzetközi üzleti környezetben is.

Kiemelt kép forrása: stratupcampus.hu

  Halász W Géza
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2022 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.