Rezsi

A MOL szerint tarthatatlan a 480 forintos benzinár

S.Rita | 2022.07.12. 18:24

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Heti Napló-nak adott interjújában elmondta, hogy „rettentő veszélyes időszakban vagyunk” a nyári szezon, a kieső importok és a finomítói leállások közepette, és a hatósági ár egyértelműen további fogyasztásra ösztönöz.

Nyáron 30-35%-al megnő nyáron a szezonális kereslet, számolni kell az átmenő turista-forgalommal is, vendégmunkások is megérkeznek, tehát eleve folyamatosan nő a fogyasztás. Mindeközben a schwechati finomító még mindig áll, és úgy néz ki, hogy ősszel tud csak elindulni, áll a pozsonyi finomító, ami a tervek szerint július 20-án indul újra, és augusztusban a százhalombattai finomítóban is részleges leállás lesz, azaz 65%-a fog csak működni. Tovább rontja a helyzetet, hogy az ukrán finomítói kapacitás megsemmisült és az Oroszország felől érkező dízelszállítás is visszaesett – foglalta össze a Mol vezetője a jelenlegi ellátási nehézségeket.

Hernádi Zsolt szerint az ársapka félrevezető üzenet a fogyasztónak, és egyértelműen fogyasztásnövekedést okoz. Ez már rég nem a profitról szól, hanem önmagában is „hazárdírozás”. Az elnök-vezérigazgató úgy látja, hogy már maga az árszabályozás létezése is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány lesz.

A hatósági árazás mindemellett megszüntette az importot is, vagyis jelenleg nem jön be elegendő üzemanyag hazánkba. Ezeket minden lehetséges fórumon jelezték is a szabályozói döntéshozóknak, mert ez a „dolguk”, hogy tájékoztatást adjanak az ársapka-szabályozás következményeiről.

Hernádi hangsúlyozta, hogy mindez rendkívül veszélyes időszakot okoz az ellátásban, hiszen a nehézségek közepette a hazai üzemanyagfogyasztás az ársapka következtében – a szezonalitáson túl is – csak folyamatosan növekszik.

Arra a kérdésre, hogy meddig tartható a 480 forintos ársapka, Hernádi Zsolt azt mondta, messze túl vagyunk ezen a ponton, hiszen Magyarországon úgy van fogyasztásnövekedés, hogy közben relatív üzemanyag-hiány van, és a 480 forintos ár megszünteti az importot Magyarországon. „Ezt mégegyszer végig kellene gondolni”- tette hozzá.

Mennyit tankolhatunk most a kutakon? Jelenleg az egyes kutak határozzák meg, hogy maximum hány liter üzemanyag vételezhető, a MOL-nál ez 50 liter, de ez más kútnál lehet sokkal kevesebb is, akár csak 10-20 liter. Arra optimalizálnak az üzemeltetők, hogy inkább valamennyi mennyiség mindenképp elérhető legyen, még ha kisebb mennyiségben is, különösen akkor, ha nincs másik benzinkút a környéken.

Az európai piac 10 százalékát az oroszok látják el dízelolajjal – emlékeztetett Hernádi Zsolt, hozzátéve: az olajembargó határidejének közeledtével az oroszok elkezdték az exportjukat átirányítani más térségekbe, részükről ez teljesen logikus lépés volt, ha már Európa nem fogja átvenni februártól, eladják máshova: India már most hétszeresére növelte az orosz olajimportot, és Kína is nagy mennyiségben veszi az orosz olajat. A Mol tartósan magas üzemanyagárra készül – mondta Hernádi Zsolt.

Nem érdemes ügyeskedni, pláne nem rendszámokat cserélgetni

A műsorban elhangzott háttérriportban szó volt még arról, hogyan próbál trükközni a lakosság és milyen praktikákkal próbálnak az arra nem jogosultak is hatósági áras benzinhez jutni. Míg az üzemanyagtankok leszivattyúzása inkább „praktikának” tűnik, ám az is könnyen túllépheti a törvényességi kereteket. Ha egy traktoros naponta tölti fel az üzemanyagtankot, majd leszívja és hordókba tölti, az már eleve szabálysértési eljárást vonhat maga után, ugyanis háztartásonként benzinből 10 litert, gázolajból 30 litert tud „zugtárolás” nélkül otthon tartani – ez családi ház esetében 20 és 60 liter. Amennyiben az illegálisan tárolt benzin felrobban, netán sérülést is okoz, az szintén börtönbüntetéssel végződhet. A műsorban megszólaltatott jogász arra is figyelmeztetett, hogy magyar rendszámtáblák beszerzése, bérlése és átcserélgetés egyedi „azonosítójellel visszaélés” bűntettjének felel meg, azaz bűncselekmény, ami akár három év börtönbüntetéssel, de minimum felfüggesztett büntetéssel jár – nem érdemes így ügyeskedni.

  S.Rita
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.