A Volkswagen és a partnerei több mint 20 milliárd euró beruházása mellett döntöttek, amelynek következtében elindítják a VW-család új tagját, a PowerCo-t. A cél, hogy a vállalaton keresztül 2025-ig megépítsék a Volkswagen első gigagyárát Salzgitterben. Csak Európában több mint 20 000 embert foglalkoztatnak majd.
A német cégcsoport és a partnereinek célja, hogy a mostani beruházással évi 20 milliárd euró feletti bevételt érjenek el 2030-ra. Emellett ezzel a lépéssel szeretnék maguk mögé utasítani az egyre növekvő piacon az amerikai riválisukat, a Teslát. A PowerCo egysége lesz felelős az akkumulátor gyártásért, valamint a kutatásért, amely bányászatra és újrahasznosításra egyaránt kiterjed. – számolt be a Reuters.
Egy új korszak kezdeteként tekintenek a mostani beruházásra, hiszen a PowerCo létrehozásával párhuzamosan megkezdődik a Volkswagen első gigagyárának megépítése Salzgitterben, amely 2025-re fog elkészülni egy 30 futballpálya nagyságú területen. Már a gyár elnevezésében is van egyfajta üzenet: a „SalzGiga” név a Telsa „Gigafactory” gyárára válasz, amely nemrég nyílt meg Berlin közelében.
A jelenlévő német kancellár, Olaf Scholz is elmondta, hogy a jövő mobilitásának központja Salzgitter. Rámutatott, hogy a németek mindig Ázsiából várták az akkumulátorokat, azonban a világjárvány és az aktuális háborús helyzet felülírta ezt a hozzáállást. Túlságosan bizonytalan lett az ellátás az egész világra levetítve.
Az erőmű, amely évi akár 40 Gwh kapacitással is bírhat, nagyságrendileg félmillió elektromos járművet lát majd el akkumulátorai révén. A most készülő létesítmény nem csak egy gyárnak készül: az európai kontinens további gyárainak mintája lenne és a tervek szerint a mostanival együtt összesen hat hasonló létesítmény működik majd. A terv tehát, hogy a mindent szabványosítsanak, a belső struktúrákat és berendezéseket, a termékeket és a folyamatokat, hogy aztán gyorsabban alkalmazkodjanak a jövőbeni innovációkhoz.
Az előadáson, amelyen bejelentették a PowerCo létrejöttét, valamint az új salzgitteri gyár felépítését, a saját akkumulátorukat is bemutatták, amelyről már az előző évben tettek bejelentést. Ez az egység a csoport modelljeinek 80 százalékában megtalálható már. Frank Blome, akit kineveztek a PowerCo élére, elmondta, hogy Volkswagennél mindig célul tűzték ki a standardizálást és a terjesztést. Ez vezet ugyanis a gyorsaság és az árak optimalizálásához mindezt persze a legjobb minőség fenntartása mellett.
Kép forrása: unsplash.com