Holoda Attila energetikai szakértő exkluzív elemzésben fejti ki az NRGreport-nak, miként determinálja az egy főre jutó GDP képesség az energiatudatosság kialakulásának lehetőségeit és az energiarendszer szereplőinek hajlandóságát az energiafogyasztás csökkentésének irányába.

A szakértő szerint egy harmonikusan működő rendszerben értelemszerűen minden szereplő előre akar jutni és boldogulni, nem lehet tartósan egyik, vagy másik szereplőt megkülönböztetéssel helyzetbe hozni, és ésszerű tehermegosztással, de mindenkinek részt kell vállalni a klímacélok megvalósításában is.

Az energiarendszer harmóniája

Ahhoz, hogy egy ország konzisztens és átlátható energiapolitikáját megérthessük, először is szükség van arra, hogy beazonosítsuk az együttműködő energiarendszer legfőbb szereplőit: az energiatermelők, a energiatárolók/tartalékolók (földgáz esetén), az energiaszállítók (nagynyomású gázvezetékek, nagyfeszültségű hálózatok), hálózati rendszerirányítók, energia-elosztók (kinyomású vezetékek, kisfeszültségű elosztói hálózatok), az egyetemes szolgáltatói kereskedők, az elosztói és szabadpiaci kereskedők, a fogyasztók (lakosság, közüzem és ipari fogyasztók), a szabályozó és felügyeleti hatóságok és a magyar állam.

(nrgreport)

A fogyasztó elérhető, megfizethető és garantált energiát akar, az ezt biztosító vállalatok pedig az energiaüzletük megtérülését.

Az együttműködő energiaellátó rendszerek létrehozásának és fenntartásának alapvető célja tehát a fogyasztók energiával történő ellátása, úgy, hogy a rendszerben közreműködők -az állam és a szabályozó hatóságok által előírt energiaellátási, energiatudatossági és klímavédelmi céloknak való megfelelőség, a fokozódó környezetvédelmi és energiahatékonysági elvárások mentén – de befektetési és működési szempontból is egyfajta „win-win” helyzetet érhessenek el. Magyarul: úgy kell a vevői oldal szociális és gazdasági elégedettségét elérni, hogy az eladói oldalnak is megérje, azaz a jól ismert nagy tőkeigényű beruházások megtérülése éppen úgy a rendszer velejárója kell legyen, mint az aránytalan szerep-, és áldozatvállalás elkerülése.

Az Európai Unió államainak közösen kinyilvánított célja: „Fenntartható, biztonságos, megkülönböztetés nélküli és megfizethető energiaellátást biztosítani a fogyasztók számára.”

Az állami és szabályozói felelősség körében történő beavatkozások szolgálhatnak

• szociálpolitikai,
• klímavédelmi,
• és a rendszer folyamatos megújítását biztosító fenntarthatósági célokat,
• egyúttal garanciái is a stabil rendelkezésre állásnak és a fogyasztók diszkriminációmentes és folyamatos ellátásának egyaránt.

Fűnyíró-elvű intézkedések helyett az energiaszegénység kezelése és a tudatosabb fogyasztói szemlélet hozná el a fenntarthatóságot

Egy felelős szabályozó törekszik arra, hogy a rendszerben résztvevőket a tőkeképességük és a termelői/fogyasztói szokásuk és képességük alapján megkülönböztesse és a rájuk rakódó terheket ennek megfelelően szabályozza és folyamatosan aktualizálja. Amint egyik vagy másik irányba ettől eltér a szabályozás a törvénykezés iránya, azaz egyik szereplőt a másik ellenében, vagy kizárólag annak kárára kivételezett helyzetbe hozza az állam, vagy a hatóság, az – a rendszer harmóniájának megborulása mellett – protekcionista jellegű diszkriminációt eredményezhet, amely nem csupán a rendszer szereplői közötti feszültséget gerjeszti, de gátja lehet a jövőbeli célok, azaz a magasabb energiahatékonyság és az energiatudatosság elérésének is.

A rendszer hosszútávú fenntarthatóságának záloga maga a harmónia, mind az elérendő célok, mind a szereplők, mind pedig gazdasági elvárások és a teherbíró képességek mentén. Természetesen, ahogy „ez erőben”, úgy a harmóniában is támadhat időről-időre zavar, vagy eltérítés, de minden szereplőnek előre látnia kell, hogyan tér vissza majd a rendszer, a köztes célok elérését követően a harmonikus együttműködés rendszeréhez.

Az energiahatékonyság növelése, a tudatos fogyasztói szemlélet kialakítása, az „okos rendszerek” és az „okosmérők” bevezetése, az energiatermelés és fogyasztás környezeti lábnyomának megtervezett és ütemezett csökkentése révén hatékonyabb lesz a felhasználás, és szélesedő kényelmi szint mellett is az energiafogyasztás abszolút csökkenésével járhat.

Az eredményesen működtetett „okos rendszerek” azonban „okos”, de minimum érdeklődő fogyasztókat feltételeznek, akik többé-kevésbé pontosan ismerik és követik saját fogyasztási szintjüket, fogyasztásuk ütemezettségét, miközben nagyjából tisztában vannak a saját maguk által használt rendszerek hiányosságaival, előnyeivel és fenntarthatóságuk feltételeivel is, és képesek arra, hogy az energiahatékonyság érdekében fejlesztői beruházásokat hajtsanak végre. Ehhez elengedhetetlen, hogy a tőkeképességük hiányosságait -, szociális és financiális képességükhöz mérten – részben, vagy egészben támogassa a jóléti állam, amennyiben önerőből képtelenek túllendülni a hiányosságaik által meglévő elmaradásukon.

A jóléti állam optimális esetben ugyanis sokkal inkább karmestere egy harmóniára törekvő zenekarnak, de semmiképpen sem a kedvencei zsebébe titokban csokoládészeleteket dugdosó nagymamát játszó mellékszereplő.

Egy adott állam egy főre jutó GDP képessége döntő mértékben determinálja az energiatudatosság kialakulásának lehetőségeit, az energiarendszer szereplőinek készségét, lehetőségeit és ezáltal hajlandóságát arra, hogy hatékonyabb felhasználással az energiafogyasztás csökkentése irányában lépéseket tegyen. Ezért (is) eredendő cél, hogy a GDP növekedése minden egyes rendszerszereplő személyes előrejutását és hosszú távú boldogulását is kell, hogy jelentse, nem lehet tartósan egyik vagy másik szereplőt a többiekétől eltérő megkülönböztetéssel helyzetbe hozni. A tetszetős „látványtámogatások” helyett sokkal fontosabb teendő lenne egy olyan szociális nyilvántartás megteremtése, amelyre alapozva a szabadon elérhető forrásokhoz való hozzájutás széleskörűvé tehető lehetne – például az energiaszegénységgel leginkább sújtott szereplők irányába tett pozitív diszkriminatív intézkedésekkel. Meg kell találni és kidolgozni az energiaszegénységtől szenvedő társadalmi rétegek elérésének módját és támogatási rendszerét, mert ezek az érintett fogyasztók maguktól sosem fognak aktívan részt venni az ilyen források hatékony elérésében és felhasználásában, ugyanakkor bármilyen piaci áremelkedés őket érinti leginkább szociálisan, miközben képtelenek arra, hogy érdemben befolyásolják saját energiafelhasználásukat, illetve a rossz szigetelésből adódó energiapazarlást is.

Egyenlő esélyek?

Az EU által kitűzött energiapolitikai célra, miszerint meg kell teremteni a fogyasztók egyenlő esélyeinek megteremtését, nem jó válasz volt a „rezsicsökkentés” gyakorlata, mert az nem egyelő esélyeket ad, hanem egyelő árakat biztosít valamennyi fogyasztók számára – holott a fogyasztók szociális és financiális teherbíró képességükben jelentősen eltérnek egymástól, így az igazságosnak tűnő intézkedés valójában a kevésbé rászorulóknak is kedvez – ami nem lenne feltétlenül baj – csak közben nem orvosolja az energiaegyenlőtlenség megszüntetését, hanem növeli a rászoruló társadalmi rétegek állammal szembeni kiszolgáltatottságát, és konzerválja a meglévő energiapazarlás fenntartását.

Tehát az egyenlősdi ebben a formában igazságtalan, mert nem veszi figyelembe a fogyasztók eltérő szociális helyzetét, és méltánytalan is, mert nem tesz azért, hogy ez az eltérő helyzet megszűnjön.

A közvetlen tulajdonosi állami részvétel ilyen mértéke az energiarendszerek fenntartásában és működtetésében inkább hibás energiapolitikai koncepció, hiszen az állam sosem tud „jobb gazda” lenni az energiapiacot és energiagazdaságot jobban ismerő, annak bizonytalanságait meglévő, széles körű portfoliójuk segítségével kiegyensúlyozni képes energiavállalatokkal szemben.

Márpedig az sosem jó, ha az állam növeli a rendszer szereplőnek együttműködési bizalmatlanságát és működési bizonytalanságát, mert ez az energiaellátó rendszerek hosszútávú fenntarthatóságát veszélyezteti.

Az egyetemes szolgáltatáshoz szükséges import beszerzések és az államilag szabályozott energiaár esetében az állami (vagy részben állami) szereplők előnybe kerülése akkor lehetne elfogadható, ha ahhoz olyan szociális helyzet nyilvántartáson alapuló, szociálpolitikai, vagy ellátásbiztonsági megfontolás társul, ami előre rögzített és átlátható módon fogalmazza meg a támogatott fogyasztói kör számára biztosított árelőny indokait.

A megoldás a kiszámíthatóságban és a versenyhelyzet fenntartásában van

Minden egyetemes szolgáltatáson kívüli piaci szereplő számára egyenlő feltételeket kell biztosítani a szabadpiaci versenyen alapuló szolgáltatások terén és ezt átlátható és előre kiszámítható módon kell a nyilvánosság, így a piaci szereplők elé tárni.

• Azonos rendszerkiépítettség esetén, kizárólag azonos, egymással kompatibilis és összevethető tarifa alkalmazható ahhoz, hogy az együttműködő energiarendszerek szereplőinek bizalma a rendszer fenntartói és haszonélvezői felé tartósan megmaradjon, mert ez teszi kiszámíthatóvá számukra a piaci eredményességet valamennyi időhorizonton és ez teremti meg az energiarendszerben közreműködő vállalatok közötti versenyhelyzetet, ami végső soron a fogyasztók elvárt és látens igényeinek feltárásával, a szolgáltatás színvonalának növekedéséhez és a piaci árak csökkenéséhez vezet. Versenyhiány esetén mindkét cél (minőség és ár) sérül. Ugyanúgy igaznak kell lennie a fogyasztói oldali szereplők esetében is, mert az energiahatékonyság és az energiafogyasztás csökkentése ellenében hat, ha egyes szereplők fedezik a más szereplők előnyeit, azaz a tarifáikban például az ipari fogyasztóknak kell finanszírozni az energetikai rendszerek fenntartásának, fejlesztésének, illetve a hatóságilag szabályozott energiaárak fedezetének különbségeit, anélkül, hogy ehhez bármilyen gazdasági, megtérülési előnyt társítanának.
• A társadalmi csoportok között meglévő, egyre jobban szegregálódó különbség miatt megfontolandó a többkulcsos energiaár-támogatási rendszer bevezetése, sőt az energiaszegénység által leginkább sújtott társadalmi réteg esetén akár az ingyenesen biztosított alapenergia, mely ellenértékét az állam fizeti meg a szolgáltatónak és nem a szolgáltatónak kell kigazdálkodnia.
• Alacsonyabb energiatarifa bevezetése KKV-k számára: a rezsicsökkentés, mint támogatási rendszer inkább az energiapazarlás irányába tolja a fogyasztókat – függetlenül a szociális társadalmi rétegtől, sőt, minél nagyobb fogyasztó valaki, annál nagyobb támogatást zsebelhet be az egységesen garantált energiaár okán. Ez az irányított különbségtétel viszont indokolt lehet bizonyos ipari fogyasztók –, közel sem egységesen kezelhető – körében, hiszen sok olyan KKV létezik, különösen az elmaradottabb térségekben, melyek a valódi verseny hiánya miatt gyenge tőkeerejüknél és relatíve magas napi operatív költségeinél fogva képtelenek önerőből komolyabb energiahatékonysági fejlesztések megvalósítására, számukra a mindennapi működés támogatásához segítség lehetne a pozitív diszkrimináció elvén bevezetett alacsonyabb energiatarifa lehetőségének megteremtése.
• Az infrastrukturális rendszerek kiépítettsége, kapacitása, rugalmassága és fejlettségi színvonala determinálja a biztonságos és megszakítás nélkül garantált energiához jutás céljainak megvalósítását. Az import rendszerekhez való kapcsolódás folyamatos kapacitásnövelést és rendelkezésre állást célzó fejlesztései hosszú távon csökkenthetnék az ország energiaellátási kitettségének mértékét, egyúttal erősíthetik a piaci alkupozíciót a közép- és hosszútávú energiabeszerzési tárgyalások során is. Az egységes európai és Európán kívülről érkező energiarendszerekhez való kapcsolódás diverzifikáltságának foka stabilizálja és kiszámíthatóvá teszi az energiaellátás biztonságát, ebből a szempontból lényeges a nagy európai közös finanszírozású PCI (Projects of Common Interests) projektek által elérhető fejlesztési lehetőségek minél nagyobb mértékű megszerzése.
• A jelenleg zajló háborús konfliktus és a már azt megelőző időszakban is jelentkező energiaforrás válsága egyértelműen igazolta és a szankciók egységes EU szintű bevezethetőségének napjainkban zajló ellentmondásai még inkább ráerősítettek, hogy lényeges lenne az is, hogy az energiabeszerzések terén olyan közös és konszolidált diplomácia valósuljon meg, ahogy az az európia energiaszabályozások terén már megvalósult. Ma már könnyen belátható, hogy a kitettség (vagy, ha úgy tetszik kiszolgáltatottság) jelenlegi magas foka, illetve az EU-tagállamok és az energiahordozókat termelő országok közötti korábbi bilaterális tárgyalások szinte csak a domináns szerepre törekvő beszállítók érdekeit és kizárólagos piaci pozícióit erősítik, miközben az egységes, összehangolt és nemzetközi szinten is együttműködő, európai infrastrukturális rendszerekhez való hozzáférés lehet az eredményes és diszkriminációmentes ellátásbiztonsági tárgyalások biztosítéka.

Amíg a rezsiköltsége megfizetése, valamint a folyamatos ellátásbiztonság a prioritás, addig a klímavédelemnek és valódi energiahatékonyságnak nem jut sok tér.

A klímaváltozásban is figyelembe kell venni az egyenlőtlen terheket

Márpedig a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentése áldozatokat követel, nemzeti és nemzetközi energetikai rendszerek szereplőitől egyaránt, viszont azok bevállaláskor figyelemmel kell lenni az adott szereplői csoport teherbíró képességeire is, a megvalósításhoz szükséges ismeretek elterjesztésére és fokozatos léptékű, de határozott ütemű megvalósítására.

Nem kérdés, hogy valamennyi közvetve, vagy közvetlenül érintett szereplőnek részt kell vállalnia a klímapolitikai célok megvalósításából. Az is fontos, hogy ezt világos célok közös kidolgozásával és a kölcsönösség betartásával érdemes bevezetni, mert az eltérő érdekek és igények, valamint a pillanatnyi politikai célok mentén megteremtett állami beavatkozás további egyenlőtlen terheket, s ezáltal még erősebb ellenkezést válthat ki. A 2020. januári frissített, 2030-ra, illetve hosszabb távon 2050-re kitűzött klíma-, és energiapolitikai és célok jók, az eszközrendszerek és a források elméletileg rendelkezésre is állnak, ám azt mindenképpen az érintett stakeholderek, a társadalmi, civil és szakmai szervezetek bevonásával, továbbá az együttműködő rendszer szereplőinek közös kidolgozásával lehet eredményesen és viszonylag gyorsan megvalósítani.

Nem elegendő minisztériumi felelősöket kijelölni, hanem az évtizedek óta a témával foglalkozó és hozzáértő civil és szakmai szervezetek közvetlen és felelős részvétele is kívánatos lenne minden olyan kormányzati stratégia megvalósításában, ahol a szakmai tudás és a társadalmi támogatás birtoklása nem a kormányzat kezében van – az energetika az egyik ilyen lényeges terület. Ehhez bizalom szükséges mind a kormányzat irányából a civil és szakmai szervezetek irányba, mind pedig fordítva. Könnyen belátható, hogy a látványosabb és hatékonyabb gesztust a mindenkori kormánynak kell ebben a közeledésben megtennie.

Holoda Attila, energetikai szakértő, korábban a MOL hazai kutatás-termelés divíziójának vezetője, illetve helyettes államtitkár, az Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója

Megj: az elemzés a 2022.július 13-i kormánydöntés előtt készült (szerk.)

Kép forrása: Aurora Energy