Szabályozás

Céges autók már nem tankolhatnak kedvezményesen szombat déltől

Takács Csongor | 2022.07.30. 11:35

Csak a magántulajdonú gépjárművekre, a taxikra és a mezőgazdasági gépekre lesz érvényes továbbra is a kedvezményes 480 forintos áron tankolás. Az új szabály szombat déltől lép életbe.

Holnaptól hetekre leáll a régió legnagyobb finomítója, jelentette be a MOL a héten. A Dunai Finomító tervezett nagy karbantartása a finomító történetének eddigi legnagyobb ilyen munkálata lesz.

A Mol a leállással járó jelentős termékkiesés egy részét a pozsonyi finomítóból átirányítva, illetve a megmaradt tartalékaink felhasználásával pótolja.

A vállalat vezetői napok óta arra próbálják rávenni az embereket, hogy higgadjanak le, ne akarjanak többet tankolni a kelleténél, és hangsúlyozták, hogy már rég itt lenne az ideje a benzinárstop felülvizsgálásának. Jelenleg ugyanis fogyasztásnövekedés van, miközben a 480 forintos ár mellett nincs import, így aztán az itthon termelt benzinből lehet csak gazdálkodni.

Ez a pillanat most megérkezett.

Gulyás Gergely a mai rendkívüli Kormányinfón bejelentette, hogy az új szabály szerint szombat déltől csak magántulajdonban lévő gépjárművek, taxik és mezőgazdasági gépekre lesz érvényes az ársapka.

FRISSÍTÉS

A Magyar Közlönyben megjelent módosított rendelet értelmében az üzemanyag nem hatósági áras termék, ha azt

  • külföldi rendszámú autó tankolja,
  • nem magánszemély tulajdonában áll a gépjármű és úgy tankol – a taxik kivételével, azaz akik díj ellenében végeznek személytaxi-szolgáltatást,
  • nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött jármű üzemanyagtankjának töltése céljából értékesítik.

 

  Takács Csongor
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.