A bolgár Alieno startup cég második terméke egy Unum nevű „robotizált elektromos hiperautó” lesz. A néhány éve alapított cég már 4 éve, 2018-ban jelentette be első termékét, az Arcanumot, ami még mindig nincs gyártás alatt. Ehhez képest már bejelentették az új Unum-ot is.
Az Unum első pillantásra is roppant futurisztikus hiperautó, mint ami valamiféle videojátékból kelt életre. A youtube-on is bemutatott „speed monster” karosszériája tele van ráncokkal, beömlőnyílásokkal és furcsának tűnő aero-elemekkel, az alapvető jellemzők (például az A-oszlopok) hiánya miatt pedig úgy néz ki, mintha egy formatervező hallgató korai CAD-modellezési gyakorlata lenne. Encho Enchev, az Alieno vezető formatervezője szerint a „jövő-orientált” dizájnt az Alien sci-fi film Xenomorph királynője, valamint a Batmobilok, rovarok és rákok ihlették.
forrás: youtube
A jelenleg csak a bolgár cég fejében létező Unum modellek állítólag akár 24 elektromos motort és több léghajtóművet is használnak majd, 2600 lóerős lesznek, hogy elérjék a 584 km/h végsebességet. Az Alieno azt állítja, hogy ahogy a még sose látott Arcanum, úgy az Unum és a cég minden modellje ugyanarra a saját tervezésű platformra fog épülni.
forrás: youtube
Ahmed Merchev, az Alieno alapítója, vezérigazgatója és technológiai igazgatója a hivatalos sajtóközleményben kifejezte csodálatát a Lamborghini márka iránt, és elismerte, hogy ez volt az Alieno fő inspirációs forrása. Elmondta, hogy kedvenc belsőégésű szupersportkocsija még mindig az Aventador égszínkék színben, és milyen kár, hogy nem volt elektromos változata, akkor nem bajlódott volna saját márka kifejlesztésével.
A bejelentéskor számos számot dobtak fel a bolgárok a levegőbe: az akkumulátor 3,2 perc alatt töltődik 0-80%-ról 3,2 perc alatt, a THF és TRS változata egy 800 V-os akkumulátorcsomaggal lesz felszerelve, és speciális, 2700 egyenáramú töltővel, és a nagyobb akkumulátor teljes feltöltése állítólag négy perc alatt le is fut.
A vállalat szerint legkorábban 2024-2027-ben láthatják majd az első hiperautóikat az utakon, és azt ígérik, hogy „megéri majd várni”. A hivatalos weboldalon a vállalat még befektetőket keres, és az Alieno 0,001%-os részvénycsomagját minimum 900 euróért árulják.
Az Alieno azt állítja, hogy már most is fogad előrendeléseket, a szállítási idő pedig változattól függően 18 és 30 hónap között lehet. A kizárólag elektromos meghajtású Alieno Unum 1 800 000 euróról indul, az Unum TRS pedig akár 4 500 000 euró is lehet.