Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Kudarcot vallott a Nyugat politikája, még mindig nem sikerült felismerni, hogy az oroszellenes érzelmek nem fűtenek otthont és nem tesznek ételt az asztalra

S.Rita | 2022.08.09. 01:26

„Aki nem tanulja meg a történelmet, arra van ítélve, hogy újra átélje” – írja Európa kudarcait elemző publikációjában Scott Ritter, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje. Ritter szerint a Nyugat még mindig azzal küzd, hogy felfogja, mekkora kudarcot vallott: először abban, hogy elrettentse Oroszországot az ukrajnai inváziótól, majd abban, hogy az invázió után rákényszerítse Oroszországot az irányváltoztatásra.

A geopolitikai elemzők szinte kivétel nélkül nem tudták pontosan előre jelezni az eseményeket, a politikai döntéshozók pedig nem tudtak olyan politikát kialakítani, amely képes lett volna befolyásolni ezeket az eseményeket. E kudarc okainak kiderítése alapvető fontosságú, ha reménykedni akarunk abban, hogy kiutat találjunk a jelenlegi válságból. És mindenképp újfajta megközelítésre van szükség ahhoz is, hogy elkerüljük az újabb megismétlődést, vezeti le Ritter.

  • Miközben Oroszország az ukrajnai háború hatodik hónapjába lép, a világ azon fáradozik, hogy megbirkózzon a valósággal: Ukrajna nyugati támogatói között továbbra is él masszívan él az a hit, hogy ha Kijev elég modern nehézfegyverzetet kap, akkor valahogy képes lesz előhúzni a nyulat a kalapból, és az orosz katonai előnynek tűnő helyzetet ukrán győzelemmé alakítani.
  • Hasonlóképpen, a nyugati „kollektíva” – az EU, az USA, a G7-ek és a NATO – továbbra is még szigorúbb gazdasági szankciókat sürget Oroszországgal szemben, abban a nyilvánvaló hitben, hogy az ilyen intézkedések egy bizonyos ponton elegendő hatást gyakorolnak majd az orosz gazdaságra ahhoz, hogy Moszkva politikájának megváltoztatására kényszerítsék.
  • Végül, az orosz invázióra válaszul bevezetett politikák megduplázásával a nyugati politikai vezetők továbbra is úgy tesznek, mintha a gazdasági következmények nem járnának politikai következményekkel otthon.

Sikertelen erőfeszítések

A katonatiszt szerint, annak ellenére, hogy a Nyugat kiterjedt erőfeszítéseket tett Ukrajna modern fegyverekkel való ellátására, az oroszok tízszeres bőven tüzérségi fölényben vannak, ami azt jelenti, hogy képesek pusztító erejű, precíziós csapásokat mérni az ukrán katonai alakulatokra, parancsnoki és irányítási, valamint logisztikai célpontokra.

A kelet-ukrajnai háború jellegzetessége – vagyis amelyben Oroszország tízszeres tüzérségi túlerővel rendelkezik, és szinte teljes ellenőrzést gyakorol a taktikai légtér felett – olyan veszteségeket eredményezett, amelyek ukrán szempontból lehetetlenné teszik a tartós harcot.

Ukrajna már több körös mozgósításon ment keresztül, tömeges sorozással. Készül a törvényhozás, amely lehetővé teszi egyes nők besorozását, és lehetővé teszi olyan férfiak besorozását is, akiket korábban testi fogyatékosságuk miatt mentesítettek. Oroszország ezzel szemben nem hajtott végre teljes mozgósítást, és harcképességének kevesebb mint 20%-át vonta be az ukrajnai harcokba.

Összefoglalva: azok számára, akik úgy vélik, hogy az ukrajnai konfliktus valamiféle patthelyzetbe fog torkollni, a tények mást sugallnak. A konfliktus csúcspontja már elérkezett, és sem Ukrajna, sem nyugati támogatói nem tehetnek semmit annak érdekében, hogy megakadályozzák az orosz stratégiai győzelmet.

Az Oroszország elleni nyugati szankciók mindeközben szintén nem érték el a kívánt hatást

Bár Oroszország még mindig recesszióval néz szembe, de a magas olaj- és gázbevételek, illetve a gazdaság stabilizálására tett lépések megakadályozták a pénzügyi összeomlást. Így a szankciók természetesen nem vezettek Moszkva kapitulációjához.

Ezzel szemben a Nyugatra gyakorolt hatás sokkal nagyobb volt: Európa és az USA gazdasági recesszióval néz szembe, és a válság rávilágított az orosz energiától való függőségük csúnya igazságára, valamint a gazdaságilag életképes alternatívák hiányára. Európa nem bír teljes egységet felmutatni, mivel a gazdasági valóság felülkerekedik a politikai pózoláson. A helyzet az, hogy Európa és az Egyesült Államok számára a dolgok gazdasági téren csak rosszabbodni fognak, ahogy közös tetteik valós és jelentős következményei visszahatnak rájuk.

Ahogy az európai gazdaságok kezdenek meginogni, a kemény valósággal szembesülnek azok a politikusok, akik tudatára ébredtek annak, hogy jövőbeli politikai életképességük veszélyben van az Oroszországgal kapcsolatos döntéseik miatt. Az európai egység erodálódik, ahogy egyre több vezető ismeri fel, hogy soha nem volt életképes „B-terv” az orosz energia kiváltására. Az oroszellenes érzelmek nem fűtenek otthont, nem tesznek ételt az asztalra, és nem biztosítanak értelmes munkahelyet. Ez az új politikai valóság Európában, amelyet az EU-nak még nem sikerült teljesen felismernie.

Hírszerzési kudarc

A nyugati elemzők elmulasztották figyelmeztetni a politikai vezetőket politikájuk várható sorsára. Az a képtelenség vagy nem hajlandóság, hogy megértsék a Nyugat politikájának hatástalanságát, és ami még fontosabb, Oroszország képességét, hogy hatékonyan ellensúlyozza azt, az intelligencia olyan kudarcát jelenti, mint az előző generációé, amely nem látta előre az iráni sah bukását 1978-79-ben.

A volt hírszerző katonatiszt szerint mivel a nyugati geopolitikai közösség zárt körben működik, így ugyanazokat az információforrásokat használja, amelyeket ugyanazok az intézményi előítéletek színeznek. Ráadásul mivel ezek az elemzők olyan szervezeteket szolgálnak, amelyek az USA által „szabályokon alapuló nemzetközi rendnek” nevezett rendszer központi elemei, öncélú értékeléseket készítenek, amelyek megfelelnek a mindenkori vezetésnek.

A kollektív hírszerzési kudarc egyik alapvető oka az, hogy az ideológiailag vezérelt „ruszofóbia” megakadályozta az orosz szándékok és képességek valóságon alapuló értékelését. Röviden: miközben rengeteg olyan elemző van, aki az orosz kormány és vezetője, Vlagyimir Putyin elnök bírálatával szerzett hírnevet, kevés a valódi szakértő, aki képes lenne részletesen felmérni, hogyan és miért készül és valósul meg az orosz politika. Ennek eredménye, hogy az orosz források, különösen az orosz kormányhoz kötődő források, kevés figyelmet kapnak, míg az oroszellenes nyugati „szakértők” által hirdetett ellen-narratívát elfogadják. Egyszerűen fogalmazva, az ilyen intellektuális rendszerre épülő elemzések és politikák hibásak – és kudarcra vannak ítélve.

Ugyanígy, a nyugati elemzők nem fogták fel a már bekövetkezett geopolitikai átalakulás következményeit – folytatja Ritter. Amikor a nyugati vezetők a pandémiát követő „globális újraindításról” beszélnek, nem értik a lényeget – az újraindítás már megtörtént. Oroszország és Kína elutasította az úgynevezett „szabályokon alapuló nemzetközi rend” elsőbbségét és legitimitását, ehelyett az általuk „jogon alapuló nemzetközi rendnek” nevezett, az Egyesült Nemzetek Alapokmányán alapuló rendet támogatják.

A nem nyugati világ nagy része ebben a tekintetben Oroszország és Kína mögött áll, miközben a G7 és a G20 bukdácsol.

Megbízható elemzésekre lenne szükség

Ritter szerint egyre kritikusabban kell tekinteni arra a helyzetre, hogy az elemzők kérdés nélkül elfogadják a nyugati kormányok és intézmények következtetéseit és az azokat alátámasztó elemzéseket. Oroszországban eleve kevés a valódi szakértő, aki nyugati kiadványok számára elemzést készít, az orosz forrásokhoz olyan elemzőknek kell hozzáférniük és azokat teljes körűen megvizsgálniuk, akik képzettséggel és szakértelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy felelősségteljesen tudjanak foglalkozni az adott anyaggal. Az nem elég, hogy az orosz kormány álláspontját vakon való ismételgetjük, inkább meg kellene vizsgálni számos orosz adatot, s ezeket az adatokat beépíteni egy-egy szélesebb körű, kritikus elemzésbe, csak ezzel van esély reális képet kapni.

Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje, aki több mint 20 éves pályafutása során többek között a volt Szovjetunióban teljesített szolgálatot fegyverzetellenőrzési megállapodások végrehajtásában, Norman Schwarzkopf amerikai tábornok vezérkarában szolgált az Öbölháború idején, majd 1991-98 között az ENSZ fő fegyverfelügyelőjeként dolgozott Irakban.

A cikk egy kivonat, annak teljes tartalma az energyintel oldalán jelent meg. A cikkben kifejtett vélemény a szerző sajátja.

 

fotó: panatimes

  S.Rita
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.