Fokozódik a feszültség az ENSZ klímacsúcsára készülve, mivel a fejlődő, a klímaváltozás miatt leginkább veszélyben lévő országok felpörgetik a követeléseket a fejlett országok felé, hogy fizessenek kompenzációt az éghajlatváltozás miatt a világ legszegényebb embereit ért veszteségekért, írja a Reuters.

A téma már a tavalyi COP-on is középpontba került, ahogy a sérülékeny szigetországok igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy bár ők tesznek a legkevesebbet a környezet szennyezéséért, mégis ők fizetik a legnagyobb árat érte. A gazdagabb, szennyezőbb országoknak pedig megvan a földrajzi adottságuk, az erőforrásuk és ezzel a lehetőségük arra, hogy védekezzenek a klímaváltozás okozta felmerülő problémák ellen.

Amikor közel 200 ország diplomatái találkoznak november 7-én Sharm El Sheikh tengerparti üdülővárosában, Egyiptomban, a tárgyalásokon megvitatják majd, hogyan csökkenthető az éghajlatváltozást okozó széndioxid-kibocsátás, és hogyan lehet megbirkózni a meglévő éghajlati hatásokkal, beleértve a halálos hőhullámokat, erdőtüzeket és az emelkedő tengerszintet és a szárazságot. Valószínűleg egy másik probléma uralja majd ezek mellett a megbeszéléseket: a „veszteség és kár”, vagyis az otthonok, az infrastruktúra és a megélhetés éghajlattal összefüggő pusztulása a legszegényebb országokban, amelyek a legkevésbé járultak hozzá a globális felmelegedéshez.

Az ENSZ adatai szerint a világ 46 legkevésbé fejlett országa, ahol a világ népességének 14 százaléka él, a globális éves széndioxid-kibocsátás mindössze 1 százalékát állítja elő fosszilis tüzelőanyagok elégetésével. A többi a gazdag országok sara – a fejlődő nemzetek pedig ezt egyre kevésbé tűrik csendben.

A gazdag országok nem teljesítették a veszteségek és károk kompenzálásán kívüli problémákra vonatkozó ígéretüket: 2020 év végéig évi 100 milliárd dollárt terveztek arra fordítani, hogy segítsenek a szegény országoknak a kibocsátás csökkentésében és a klímaváltozás hatásaira való felkészülésben. A 100 milliárd dolláron felül járna még a veszteségek és károk miatti támogatás.

Pusztán a veszteség- és kárfinanszírozás bevonása a COP27 megbeszélésébe bizonytalan, mivel a napirendre való felvételére irányuló javaslat még nem nyert széles körű támogatást. A téma a COP26-on sem kapott akkora nyilvánosságot, mint kellett volna, és a kérdést nem vették fel a COP27 előtti júniusi, bonni tárgyalásokon sem. Az ENSZ veszteségek és károk elszámolásával kapcsolatos technikai segítségnyújtásáról szóló tárgyalásai szintén megegyezés nélkül értek véget a rendszer irányításával kapcsolatos viták miatt.

A COP27 sem lesz könnyebb, mint a COP26 volt, mivel a gazdag országok pénztárcáját kifosztották a megugró energiaköltségek, az ukrajnai háború gazdasági hatásai és a COVID-19 világjárvány, amely arra késztette ezeket az országokat, hogy dollárbilliókat költsenek el a gazdaság támogatására. Történelmileg a gazdag nemzetek, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió 27 tagországa ellenálltak az olyan lépéseknek, amelyek jogi felelősséget róhatnak a szennyezésért rájuk, vagy kártérítéshez vezethetnek.

A tavalyi COP26 ENSZ-csúcson a tárgyaló képviselők megállapodtak abban, hogy kétéves párbeszédet indítanak a veszteségekről és károkról, de nem sikerült létrehozni egy tényleges pénzügyi alapot, ami elindíthatná a fejlődő országokat a megfelelő úton. Az már haladás, hogy a téma ennyire a középpontban van – a megfelelő intézkedések nélkül azonban egyelőre semmit nem érnek a tárgyalások.