Mobilitás

A vezető váltás után is marad az eddigi irány: Blume az elektromos járművekre való átállás felé vezeti a VW-t

NRGreport | 2022.09.03. 04:10

A Volkswagen célja, hogy 2025-re a világ legnagyobb elektromos járműgyártójaként megelőzze a Teslát és 2030-ra a globális járműeladásainak fele akkumulátoros-elektromos jármű legyen.

A Volkswagen fel fogja gyorsítani az elektromos járművekre való átállást, de meg kell találnia a megfelelő „ritmust” az átállás során – mondta az új vezérigazgató, Oliver Blume. – számolt be a Reuters.

„Hivatalba lépése” első napján, a globális felsővezetők lisszaboni összejövetelén Blume elmondta, egy tízpontos tervet dolgozott ki, amely többek között a pénzügyi stabilitásra, a fenntarthatóságra, a tőkepiacra, valamint a kínai és észak-amerikai fejlesztésekre összpontosít.

Az e-mobilitás híve vagyok, és kiállok ezen az úton… tartjuk a jelenlegi tempót, és ahol lehet, növeljük” – mondta Blume.

Blume, aki 2015 óta a Porsche vezérigazgatója, köztudottan a szintetikus üzemanyagok elkötelezett híve, így a konszern élére történő kinevezésekor többekben kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a korábbi főnök, Herbert Diess általi akkumulátoros-elektromos járművekre helyezett hangsúly továbbra is fenn fog-e maradni, vagy esetleg csökken az új vezető színrelépésével.  A Braunschweiger Zeitung című helyi lapnak adott interjújában az új vezető azonban azt mondta, hogy az e-üzemanyagok továbbra is „elsősorban a Porsche ügye” marad.

Az szintetikus üzemanyagokkal és az elektromobilitással kapcsolatban még júliusban kifejtette:

„A klímavédelmet holisztikusan kell szemlélni. Ezért kell nyitottnak lennünk a technológia tekintetében. Az elektromobilitás fontos pálya. Ugyanakkor világszerte több mint egymilliárd meglévő jármű van. Ezek még évtizedekig az utakon lesznek. Az e-üzemanyagok hatékony, kiegészítő megoldást jelentenek ebben a tekintetben. Lehetővé tehetik, hogy minden jármű szerepet vállaljon a CO₂-csökkentésben – függetlenül a hajtáslánc típusától. A belsőégésű motorok gyakorlatilag szén-dioxid-semleges módon működtethetők e-üzemanyagokkal. Nem kell őket átalakítani vagy utólagosan felszerelni hozzá. Az e-üzemanyagok adalékként vagy önmagukban is kínálhatók minden töltőállomáson. A meglévő járművek tulajdonosainak is lehetőséget kell kínálnunk. „

A Volkswagenre vonatkozóan pedig, a lisszaboni beszédében kifejtette, hogy a cégnek meg kell találnia a megfelelő ritmust a stabil átalakuláshoz egy világos stratégia meghatározásával és megvalósításával.

Források szerint Blume-ra részben azért esett a választás, mert nyugodtabb és konszenzus orientáltabb vezetőnek tartják, mint elődjét, aki radikális stratégiai váltásokról és céltudatos megközelítéséről volt ismert, ami időnként feldühítette az autógyártó igen nagy befolyással bíró munkatanácsát.

A Handelsblattnak adott interjújában az 54 éves vezető megpróbálta eloszlatni azokat az aggodalmakat is, miszerint a Porsche és a Volkswagen vezetőjeként betöltött kettős szerepe komplikációkat okozna, és rámutatott, hogy 10 mandátumáról mond le. Ám így is marad feladata, hiszen a Cariad szoftveregységért is átveszi a felelősséget, amelyet Diess irányítása alatt hoztak létre.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.