Fenntarthatóság   rovat támogatója a Novochem

Új-Delhi motorossisakkal készül a szmogszezonra

Nagy Nikoletta | 2022.09.04. 10:15

India fővárosa az egyik legszennyezettebb település a világon, érdekes módszerekkel próbálja védeni a lakókat a légszennyezéstől.

Miközben India fővárosa, Új-Delhi a télre, és ezzel a magasabb légszennyezési szintre készül, az indiai kormányzat nagyon furcsa tanácsokat ad a lakosoknak: egy olyan, szűrőkkel megtoldott motorossisakot népszerűsít, amely a levegőben található szennyezőrészecskék 80 százalékát megszűri.

Az állami szervek több ezer dollárt pumpáltak a Shellios Technolabs című startupba, amelynek alapítója, Amit Pathak 2016-ban egy pincében kezdett el dolgozni a sisakon. A „találmányt” a maga nemében világelsőnek nevezte.

2016-ban jelentek meg az első hírek az olyan magas mértékű légszennyezettségről, amely december közepétől februárig szinte belélegezhetetlenné teszi az új-delhi levegőt, mivel az erős hideg felfogja a port, a járművek kibocsátását és a terményhulladék égéséből származó füstöt. Az otthonokban és a munkahelyeken persze lehet légtisztító készülékeket alkalmazni, de közlekedés közben, motoron vagy biciklin, nem sok esélye van az embernek – erre már a hagyományos maszkok nem jelentenek megoldást.

Pathak egy légtisztító egységgel ellátott sisakot tervezett, cserélhető szűrőmembránnal és egy akkumulátorral működő ventilátorral, amely hat órán át üzemel, és microUSB-nyíláson keresztül tölthető. A sisak értékesítése 2019-ben kezdődött, és az Új-Delhi utcáin egy független laboratórium által végzett tesztek megerősítették, hogy a szennyező anyagok több mint 80%-át képes távol tartani a viselőjétől.

A Reuters által közölt 2019-es tesztjelentés azt mutatja, hogy a sisakban a tüdőt károsító PM 2,5 levegőben lévő részecskék mennyiségét a sisak 8,1 mikrogrammra csökkentette köbméterenként a külső 43,1 mikrogrammról.

Az indiai tudományos és technológiai minisztérium szerint a sisak „friss levegőt nyújthat a motorosok számára”. Ez mondjuk valószínűleg elég erős túlzás egy olyan országban, ahol a világ 50 legszennyezettebb városa közül 35 található.

Mindegyik sisak 4500 rúpiáért (56 dollárért) kapható, ami a hagyományos sisak közel négyszerese, így az eszközt Indiában sok közlekedő egyáltalán meg sem tudja vásárolni. Pathak a Reutersnek nem árulta el, hogy mennyit keres az eszközön.

Mivel az 1,5 kg-os sisak nehezebb, mint a piacon lévő más eszközök, a Shellios egy nagy gyártóval kötött szerződést, hogy üvegszálas helyett hőre lágyuló anyagból fejleszthessen egy könnyebb változatot, ami a költségeket is csökkenti. Ez akár néhány hónapon belül piacra kerülhet.

  Nagy Nikoletta
Címkék
#India   #légszennyezés   #új-delhi  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.