A Gránit Pólus Csoport, amelynek érdekeltségébe olyan országos szinten is meghatározó létesítmények tartoznak, mint a Westend, a Papp László Budapest Sportaréna vagy a Művészetek Palotája, minden korábbinál drasztikusabb energiafogyasztás-csökkentési projektet indít. Időszakosan olyan intézkedéseket vezet be saját működése és az általa üzemeltetett házak tekintetében, melyek az erőforrások felelős fogyasztásának egy magasabb szintjét képviselik. Ezzel éves szinten legalább 15 százalékkal kívánja csökkenteni energiafelhasználását.
A Gránit Pólus Csoport a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat eddig is prioritásként kezelte, így nem meglepő a döntés, melyet a jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetet felmérve hozott meg a vállalat vezetősége. Bízik abban, hogy programja felhívja más gazdasági szereplők figyelmét is a rendkívüli helyzetre, melyben mindenkinek felelős döntéseket kell hoznia Az intézkedések – melyek első körben saját használatú irodái energiafelhasználását korlátozzák – jórészt olyan lépéseket tartalmaznak, melyek már az általános a komfortérzet csökkentése mellett valósíthatók csak meg. A cégcsoport munkáltatóként vállalja az ezzel járó kockázatot, sőt üzletfeleit is biztatja bizonyos kényelmi funkciók átmeneti feladására a felelősségteljes energiahasználat jegyében. – áll a vállalat szerkesztőségük számára eljutatott közleményében.
A felelős energiafogyasztást célzó projekt kapcsán három hónappal ezelőtt külön szakértői munkacsoport alakult – mutattak rá a közleményben. Első lépésként megvizsgáltak minden olyan gépészeti szolgáltatást és eszközt, melyek akár beruházás nélkül is megtakarítási pontot jelenthetnek, majd létesítményekre szabottan meghatározták a megvalósításra érdemes projekteket. Az intézkedések több oldalról megalapozottak, a korábbi tapasztalatokra, szakmai tudásra építenek, illeszkednek a cégcsoport ESG stratégiájába, és felgyorsítanak olyan hatékonyságnövelő és környezetvédelmi fejlesztéseket is, amelyeket a vállalat az eredeti tervek szerint csak középtávon kívánt megvalósítani.
Az energiamegtakarítási döntések a Gránit Pólus saját központján túl a cégcsoporthoz tartozó összes létesítményt érintik – így a Westend bevásárlóközpontot és irodaházait, a Papp László Budapest Sportarénát, a MÜPÁ-t, további kisebb irodaházakat, valamint az Intercontinental csoport által üzemeltetett Crowne Plaza Budapest szállodát. A cél, hogy éves szinten legalább 15 százalékkal kevesebb energiát fogyasszanak, elsőként a kényelmi funkciók feladásával, illetve a jelenlegi rendszerek felülvizsgálatával és további optimalizálásával, szem előtt tartva, hogy ezzel az intézmények biztonságos és rendeltetésszerű működését ne veszélyeztessék.
A Westend esetében a bérlők és a látogatók számára leginkább érzékelhető változás a bel- és kültéri világítás csökkentése, valamint a klimatizálás még pontosabb vezérlése lesz. Utóbbi különösen izgalmas, mivel az üzemeltető csak a közös területek hűtési-fűtési hőfokáért felel, így fontos feladat lesz a bérlők minél magasabb szintű bevonása az energiaprojekt hatékony megvalósítása érdekében. Emellett optimalizálják az elektromos-autótöltők teljesítményét, és az összes lehetséges területen visszafogják az épület nyitvatartási időn kívüli fogyasztását.
A szórakoztató létesítmények – így a Budapest Sportaréna és a MÜPA – esetében szintén elsősorban a légtechnikai berendezések és a világítás használata kerül átgondolásra. A Művészetek Palotájának híres díszkivilágítása is várhatóan rövidített üzemidővel kápráztatja majd el az arra járókat.
A módosított működési feltételek október 1-jétől lépnek életbe.
Kép forrása: westend.hu