Görögország azt tervezi, hogy az idén a vártnál magasabb összegű bevételt használ fel a turizmusból, az ország egyik legnagyobb bevételforrásából, hogy továbbra is finanszírozni tudja az energiaköltségeket – közölte a kormányszóvivő hétfőn.
Giannis Oikonomou kormányszóvivő elmondta, hogy a turizmusból származó bevételek idén várhatóan meghaladják az ágazat 2019-es rekordteljesítményét, megközelítve a 18,2 milliárd eurót (18,1 milliárd dollár).
Ezek a bevételek segítenek Görögországnak finanszírozni a háztartásoknak és vállalkozásoknak tavaly óta felajánlott támogatások egy részét, hogy enyhítsék az emelkedő energiaköltségek terheit, miután Oroszország csökkentette az Európába irányuló gáz mennyiségét.
A görög háztartások jelentős része a hideg téli hónapokban olaj helyett elektromos árammal fűti házát, azonban az utóbbi hónapokban emelkedő áramárak megnehezítik a helyzetüket.
„Az energiaválság ellenére a költségvetés jó teljesítése és az erőteljes növekedésnek köszönhetően további költségvetési mozgástér állt rendelkezésre”
– mondta Oikonomou.
„Természetesen a turizmus lenyűgöző teljesítménye is jelentősen segített.”
Hrisztosz Sztaikurasz görög pénzügyminiszter közölte, hogy Athén több mint 10 milliárd eurót fog további támogatásokra fordítani, hogy megvédje a fogyasztókat a gáz és az áram árának emelkedésétől, szemben az eredetileg tervezett 8,5 milliárd euróval.
Ugyanakkor óva intett attól, hogy a további kiadások aláássák az ország költségvetési célkitűzéseit.
A támogatások mellett Görögország ársapkát szabott meg az energiatermelőknek fizetett összegekre, hogy azok tükrözzék a valós termelési költségeket, és gyakorlatilag eltörölte a villanyszámlákra kivetett felárat, a bevételeket pedig az energiatámogatások finanszírozására fordította.