Mobilitás   rovat támogatója az Audi

Rekordot döntenek az idei EV eladások, de még mindig hosszú út áll előttünk

NRGreport | 2022.09.26. 04:00

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint az elektromos járművek eladása minden idők legmagasabb szintjét éri el ebben az évben, de több munkára van szükség más ágazatokban is, hogy 2050-re elérjük a nettó nulla károsanyag-kibocsátást.

A Tracking Clean Energy Progress közleményében az IEA kijelentette, hogy „számos ágazatban biztató jelek mutatkoztak az előrehaladásnak”, de felhívta a figyelmet arra, hogy több, határozottabb erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy a világ a nettó zéró kibocsátás eléréséhez vezető pályára álljon a század közepére.

Az évente megjelenő TCEP jelentés az energiarendszer 55 részét vizsgálta. A tavalyi esztendőre összpontosítva a jelentés elemezte az összetevőknek a fejlődését, alakulását összehasonlítva a tervekkel, melyek az aktuális évtized végéig elért célokat fogalmazzák meg. Ezek a célok pedig a nettó zéró kibocsátás felé vezető útról szólnak.

Az elektromos járművek terén az IEA szerint a globális eladások megduplázódtak 2021-ben, és az autópiac közel 9%-át képviselték. Ezt is figyelembe véve az idei évre előreláthatóan várható volt, hogy az elektromos járművek eladása újabb történelmi csúcsot érhet el, és ez a világ összes személygépjármű eladásainak 13%-ára emelkedjen.

Az IEA korábban kijelentette, hogy 2021-ben az elektromos járművek eladása elérte a 6,6 milliót. 2022 első negyedévében az elektromos járművek eladása 2 millió volt, ami 75%-os növekedést jelent 2021 első három hónapjához képest. Az IEA szerint mind az elektromos járművek, mind a világítás – ahol jelenleg a világpiac több mint 50%-a LED-technológiát használ – kifejezetten jó úton halad a 2030-as mérföldkövek eléréséhez, ami a 2050-re tervezett forgatókönyvet illeti.

Az elektromos járművekre vonatkozó kilátások ellenére az IEA külön megjegyezte, hogy ezek globálisan azért nem ilyen egyértelmű a helyzet. A fejlődő és feltörekvő országokban az értékesítések közel sem haladnak olyan gyorsan a magasabb beszerzési költségek és a töltési infrastruktúra hiánya miatt.

Összességében a kép többi része jelent nagyobb kihívást. Az IEA megjegyezte, hogy 23 olyan terület van, amely nem halad túl jól. További 30 területről ítélték meg úgy, hogy több erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy elérhetőek maradjanak a tervek. A rosszul álló területek közé tartozik az épülettervezés energiahatékonyságának javítása, a tiszta és hatékony távfűtés fejlesztése, a széntüzelésű energiatermelés fokozatos megszüntetése, a metán fáklyázásának megszüntetése, a légi közlekedés és a hajózás áthelyezése a tisztább üzemanyagokra, valamint a cement-, vegyianyag- és acélgyártás tisztábbá tétele.

A 2015-ös Párizsi Megállapodás nagy árnyékot vet az IEA jelentésére. Az ENSZ „jogilag kötelező érvényű nemzetközi éghajlatváltozási egyezménynek” minősített megállapodásának célja, hogy a globális felmelegedést jóval 2, lehetőleg 1,5 Celsius-fok alá korlátozza az iparosodás előtti szinthez képest. Az emberiség által előidézett szén-dioxid-kibocsátás nettó nullára csökkentése 2050-re kulcsfontosságú a 1,5 Celsius-fokos cél eléréséhez.

Az IEA ügyvezető igazgatója, Fatih Birol kiadott közleményében óvatosan optimistának tűnt és elmondta, hogy minden eddiginél több jel mutat arra, hogy az új globális energiagazdaság egyértelműen fejlődik. Szerinte a mai globális energiaválság fordulópontot jelenthet egy tisztább, megfizethetőbb és biztonságosabb energiarendszer felé.

Azonban kifejtette, hogy az új IEA-elemzés rámutat, hogy nagyobb és tartós erőfeszítésekre van szükség számos technológia és ágazat tekintetében annak biztosítására, hogy a világ teljesíteni tudja energia- és éghajlati céljait.

Nemrégiben az ENSZ főtitkára is kijelentette, hogy a fejlett gazdaságoknak extra adót kell kivetniük a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó cégek nyereségére, és a forrásokat a klímaváltozás által érintett országokba és a megélhetési költségek válságával küszködő háztartásokba kell átirányítani.

Kép forrása: pixabay.com

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2022 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.