Nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is egy többpólusú világ kezd kialakulni, ám azt még túl korai lenne megmondani, hogy pontosan mi lép majd az elmúlt 75 évnyi, alapvetően az Egyesült Államok által írt, szabályokon alapuló rendjének helyébe. Sem egy kínai vezető szerep megismétlődése, sem a hidegháborús blokkok párharca nem tűnik erős esélyesnek Sarah Miller amerikai energetikai szakértő szerint.

Európa nagy bajban van, és az EU tekintélye épp csak egy hajszálon függ. Az energia-vészhelyzet ugyanis könnyen előre látható volt, attól a pillanattól kezdve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A közelmúltban Olaszországban és Svédországban aratott választási győzelmek, amelyeket a még mindig EU-szkeptikus politikai jobboldal aratott – még akkor is, ha nem támogatják nyíltan a kilépést – ezt a meggyengült pozíciót támasztják alá.

Európa gyakorlatilag mély és nehéz recesszióban van. Még nem tudni, hogy politikai katasztrófa nélkül át tudja-e vészelni ezt az időszakot, miközben az energiatakarékosság, a megújuló energiaforrások gyors kiépítése, a korábban leselejtezett szén- és nukleáris létesítmények felhasználása, valamint az Ázsiából rendkívül magas áron vásárolt cseppfolyósított földgáz felhasználása centrista politikai kombinációjára támaszkodik.

Vannak gondok Amerikában is, csak kisebbek

Az USA gondjai nem olyan nyilvánvalóan mélyek vagy azonnali megoldásért kiáltóak, mint az európaiak problémák, de ettől még léteznek – foglalja össze publikációjában a szakértő. Először is fennáll a veszélye annak, hogy ez a túlfegyverzett és aluliparosított ország nem fogja könnyen megtanulni, hogy kevesebbet vásároljon és többet termeljen magának. Különösen most, hogy úgy tűnik: itt is reális a recesszió.

És ahogy Brüsszelben, úgy Washingtonban sem látszik, hogy a politikai döntéshozók tisztában lennének azzal, hogy milyen pozíciót foglaljanak el az energetikai átállásban.

Az USA legalább jó helyzetben van, már ami a fosszilis tüzelőanyagokat illeti: annyit tud belföldön termelni, amennyire épp szüksége van, és nem függ annyira az exporttól, hogy gazdaságát veszélyeztetné a fosszilis tüzelőanyagokról való leállás.

Az Egyesült Államok nagy energetikai problémája nem az, hogy az olaj- és gázkitermelők nem hajszolják elég lelkesen a hosszú távú projekteket – amelyek amúgy magas költségekkel járnak, és nem térülnek meg, mielőtt az olaj és a gáz hanyatlásnak indulna, ahogy ezt egyesek vélik.

A gond inkább az, hogy a megújuló energiatermelő berendezések tekintetében túlságosan másoktól függ az ország. A Biden-kormányzat fenyegetése, miszerint a délkelet-ázsiai napelemekre megfizethetetlen vámokat vet ki, (amelyeket majd később felfüggesztettek, amíg megpróbálják ösztönözni a hazai napenergia-berendezésgyártás kiépítését), azt jelzi, hogy a probléma létezik.  Ez a napenergia-berendezések elterjedését legalább egy évig megakasztotta, és nem kevés költséggel járt. Az elektromos járművek (EV-k), a napenergia, a szélerőművek és a villamosenergia-tárolás egyéb új támogatásai hasonló időigényes tervezési hibákat rejtenek.

Európa és Észak-Amerika is erősebb majd öt-tíz év múlva a most botladozónak tűnő erőfeszítések eredményeként. De elég nagy rá az esély, hogy addigra olyan világháttér veszi körbe őket, amelyben „a Nyugat” már sokkal kevésbé lesz domináns pozícióban globálisan. Az a pofon, amelyet az Egyesült Királyság a Nemzetközi Valutaalaptól kapott a Thatcher-stílusú adócsökkentések miatt, némi ízelítőt ad abból a keserű ízből, amelyet ez a meggyengült helyzet okozhat.

Kínai gondok

Egy másik alternatív lehet a szintén egyoldalú, ám kínai szabályokon és pénzen alapuló rend. Nem egyértelmű azonban, hogy Kína akarja-e a globális gazdasági hegemón szerepét, tekintettel arra, hogy milyen korlátokkal és nehézségekkel járna ez a belpolitikájára nézve, és Peking minden bizonnyal felértékelte egy ilyen szerep hátrányait.

Kína jelenlegi gazdasági problémái – a masszívan túlépített és alultőkésített ingatlanpiac és a zsákutcába vezető Zero Covid-19 politika – szintén abba az irányba mutatnak, hogy Kína nem tud ebbe az egyoldalú világhatalom szerepkörébe beugrani. Jelenleg amúgyis a belső gazdasági kereslet kiépítésére és az állami tulajdonú vállalatok megerősítésére összpontosítja figyelmét.

Kína azonban erősnek tűnik az energetika terén. Világviszonylatban hatalmas előnyre tett szert a napenergia-gyártás és -felhasználás terén, és a tengeri szélerőművek és akkumulátorok terén is rohamléptekkel halad előre. Az elektromos autók eladásai szárnyalnak, és az elektromos autók gyártói olyan exportpiacokra lépnek be, amelyeket a kínai autógyártók korábban elkerültek. És ugye a bizonytalan időközben valószínűleg előnyös áron juthat hozzá orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz is.

Mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Kína erős regionális hatalommá váljon, de nem olyan globális vezetővé, amely a 20. század végi USA-t felváltaná. Az USA előretörése a kőolaj terén, először otthon, majd a Közel-Keleten, sokat segített abban, hogy az USA a világ királyává váljon. A napelemgyártás azonban nem fog megfelelő tekintélyt hozni Kínának.

A Brics-csapat

Az úgynevezett Brics-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, valamint Argentína, Irán és nemrégiben Algéria – viszont egy fontos csapat, amelyre viszont érdemes figyelni Sarah Miller szerint.

A tagok közepes szintű gazdasági fejlettsége, mind társadalmi és politikai sokszínűségük miatt ez a lazán szervezett csoport jó irány lehet a 21. században.

Kölcsönösen tolerálják a többpárti demokráciákat, az egypárti államokat, az autokráciákat és az egymásra vicsorgó államokat is. Egyes tagok gazdaságilag prosperálnak, mások stagnálnak vagy visszaesnek. De mindegyikük jelezte, hogy hajlandó megkerülni a dolláralapú nyugati kereskedelmi rendszer korlátait és a szankciók sűrűjét, alkalmanként vagy akár gyakran.

Ami az energiát illeti:

• Oroszország a fosszilis tüzelőanyag-termelésben az USA után a második helyen áll, ami most erőssé teszi – kérdés, hogy a jövőben hogy találja meg a fosszilis tüzelőanyag-export helyettesítését. (Az ukrajnai háború lerövidítette az időkeretet ennek a helyettesítőnek a megtalálására.)
• Kína vezető szerepe az új energiában, kedvező hozzáféréssel a régi energiához, egyedülállóan erős platformot biztosít számára az energetikai átmenetben való navigáláshoz. A Nyugatnak van oka óvatosnak lenni Kína hatalmával szemben, még akkor is, ha Peking nem olyan globálisan ambiciózus, mint ahogyan azt néha elképzelték.
• India egy zavaros összevisszaság. Kérdés, hogy a diverz nemzeti struktúra, a sokszínű és leleményes polgári összetétel vajon előny vagy hátrány lesz az elkövetkező időszakban. A jelek arra utalnak, hogy energiaellátása egyelőre a szén és hamarosan a napenergia körül stabilizálódik, a gáznak pedig alig marad hely.
• Dél-Afrika kilátásai az energetikában -és talán általában véve is -attól függhetnek, hogy sikerül-e átállnia megújuló energiaforrásokra, amelyekkel kiválthatja a súlyosan levitézlett szénalapú energiarendszerét.
• Brazília kilátásait nehéz megítélni a döntő fontosságú elnökválasztás előtt, de az ország energetikai szempontból fontos lesz, bármi is lesz az eredmény: a növekvő olajáramlás, a megújuló energiaforrások bővítése miatt, amennyiben a baloldali jelölt, Luiz Inacio Lula da Silva győz, valamint az Amazonas vélt jelentősége miatt a globális felmelegedés szempontjából.

A lényeg tehát nem az, hogy ez az öt ország egyedülállóan jó helyzetben van ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben uralja szomszédait, vagy globális szinten hatalmi politikát folytasson. Hanem éppen ellenkezőleg: a geopolitikai és energetikai átmenet bizonytalan vizein vadul eltérő erősségekkel, gyengeségekkel és történelmi gondolkodásmóddal hajóznak. Ám hajlandóságot és képességet mutattak arra, hogy beszéljenek és időnként cselekedjenek együtt – ami talán egy, a múltnál kevésbé geopolitikai központú és energiában sokszínűbb jövőt vetít előre.

Sarah Miller a Petroleum Intelligence Weekly, a World Gas Intelligence és az Energy Compass korábbi szerkesztője.

fotó: pixabay