Bacsa Györgyöt, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának. A szakember Ratatics Pétert váltja a pozícióban, aki az elkövetkező kilenc hónapban az INA igazgatótanácsának elnöki teendőit látja el.
Bacsa György a közlemény szerint elmondta, hogy a Mol Magyarország kiemelt szerepet tölt be a cégcsoport életében, hiszen stratégiai vállalatként garantálja hazánk ellátásbiztonságát, beruházásaival pedig az egész régió fejlődését szolgálja. Ügyvezető igazgatóként célja, hogy fenntartsa és tovább erősítse a döntéshozókkal, az érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel kialakított partneri viszonyt, és kiaknázza az egyes üzletágak közötti szinergiákat – számolt be az MTI.
Bacsa György 2003 óta dolgozik a vállalatnál, 2011 óta vezeti a csoport legnagyobb üzletfejlesztési projektjeit, 2021 óta pedig tagja az igazgatóságnak is.
Emellett tagja a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának és a New Yorki-i ügyvédi kamarának is, valamint szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság választottbírói jegyzékében. 2021-ben Magyar Gazdaságért Érdemrenddel díjazták. Jogi és közgazdaságtani diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen, a heidelbergi egyetemen, valamint az Egyesült Államok-beli Duke University-n szerezte.
Bacsa György az új ügyvezető igazgató kinevezését követően, a továbbiakban is ellátja a csoport stratégiai ügyvezető igazgatói feladatait.
Képek forrása: MOL, molgroup.info