Fenntarthatóság

A Coca-Cola támogatja az idei ENSZ klímakonferenciát, a környezetvédők nem örülnek

Nagy Nikoletta | 2022.10.19. 07:53

Az egyiptomi COP27-et a Coca-Cola, a világ egyik legnagyobb műanyagszennyezője támogatja, ami elég visszás fejlemény, ha a klímakonferencia céljaira gondolunk.

Évről évre készül kimutatás arról, hogy mely nagyvállalatok a legszennyezőbbek a bolygóra nézve, a Coca-Cola pedig minden évben az élmezőnyben végez a felsorolásban. Éppen ezért valóban elég furcsa, sőt, ironikus, hogy a vállalat a fő támogatója az idei ENSZ kílmakonferenciának, amit az egyiptomi Sarm es-Sejkben rendeznek majd meg november 6-tól november 18-ig. Az egyiptomi kormány október elején jelentette be az együttműködést, a környezetvédő szervezetek pedig azóta kampányolnak ellene.

Az EuroNews például a Greenpeace USA óceánokkal foglalkozó kampányának vezetőjét, John Hocevart idézi, aki szerint megdöbbentő, hogy egy ilyen szennyező vállalat szponzorálhat egy ilyen eseményt. Hocevar felhívja a figyelmet arra, hogy egy 2021-ben végzett műanyagaudit során 330 493 darab műanyagot gyűjtöttek össze különböző hulladéklerakók területén, 58 százalékuknál fel lehetett ismerni a márkát is: immár negyedik éve a Coca Cola került ki győztesként a versenyben. A szakértő szerint a vállalat miatt 120 milliárd műanyagpalack kerül évente a szemétbe. „Ez a partnerség aláássa a szponzorálni kívánt esemény célját” – mondta.

A Coca-Cola azt állítja, hogy neki is célja a hulladék eltávolítása az óceánból, és nagyra értékeli az erőfeszítéseket, amelyek felhívják a figyelmet erre a problémára. „Felkészültünk arra, hogy kivegyük a részünket a feladatból, és ambiciózus célokat tűztünk ki magunk elé, kezdve azzal, hogy segítünk összegyűjteni és újrahasznosítani egy palackokat vagy dobozokat minden eladott termék után – függetlenül attól, hogy honnan származik” – mondta egy szóvivő az EuroNews Greennek.

A Coca-Cola olyan erőfeszítésekre mutatott rá, mint például közös nyilatkozatok aláírása, amelyek sürgetik az Egyesült Nemzetek tagállamait, hogy fogadjanak el egy globális szerződést a műanyaghulladék kérdésének holisztikus, körkörös gazdaságon keresztül történő kezelésére. 

„A COP27-hez nyújtott támogatásunk összhangban van tudományosan megalapozott célunkkal, miszerint 2030-ra 25 százalékkal csökkentjük az abszolút széndioxid-kibocsátásunkat, valamint illik a 2050-re a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátásra irányuló törekvésünkhöz is.”

Ennek ellenére még mindig megosztó, hogy egy ilyen szennyező cégnek valójában kell-e ilyen eseményt szponzorálnia, és hogy ez beleesik-e a greenwashing kategóriájába. A Greenly szerint továbbra is problémás egy ilyen szponzoráció, hiszen a világ legnagyobb műanyaggyártójaként a Coca-Cola nem környezettudatos vállalat. A Coca-Cola kiválasztása a COP27 szponzoraként teljes nonszensz – írja a weboldal. “A Coca-Cola nem sürgeti a túlzott műanyaghasználat mérséklését. Míg a cég mindent megtehetne a környezetbarátabb tárolóedények – például üveg – használatáért, a Coca-Cola húzza a lábát, kóvályog és ragaszkodik az újrahasznosított műanyaghoz.”

  Nagy Nikoletta
Címkék
#Coca-Cola   #COP27   #műanyagszennyezés  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.