A Török Áramlat kiegészítése látszólag kockázatos lépésnek tűnik. Megvalósulása esetén Törökországot az amerikai szankciók valós lehetőségének tenné ki, miközben egy olyan európai piac keresletére támaszkodna, amelynek uralkodó hangulata nyíltan ellenséges az orosz gázzal szemben. Úgy tűnik azonban, hogy Törökország és Oroszország egy olyan változó regionális valóságra fogad, ahol az energiabiztonságot a közvetlen gazdasági szükségletek, nem pedig a geopolitikai célok határozzák meg – fogalmaz Scott Ritter geopolitikai elemző, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje.
A Török Áramlatot, azaz az Oroszországot a Fekete-tengeren keresztül Törökországgal összekötő gázvezetéket, 2020 januárjában adták át. Akkoriban Törökország azzal a lehetőséggel kecsegtetett, hogy Európa egyik fő energiacsomópontjává válhat. De a török saját földgázkészleteinek kereskedelmi hasznosításával kapcsolatos bizonytalanságok, valamint Törökország egyre nehezedő kapcsolatai Görögországgal, Ciprussal, Izraellel és Egyiptommal megnehezítették a török célok elérését.
Miközben a Török Áramlat az Ukrajnán áthaladó, elöregedett vezeték megkerülésével nagyobb energiabiztonságot nyújtott Törökországnak, egyúttal növelte Törökország kitettségét az orosz gáznak egy olyan időszakban, amikor az Európában uralkodó hangulat az ellenkező irányba mutatott.
Mindez nem javította a török kilátásokat arra, hogy az általa megcélzott energetikai csomóponttá váljon – vallja a szakértő.
Az ukrajnai orosz invázió által kiváltott súlyos európai energiaválsággal szemben Oroszország és Törökország aktívan fontolgatja egy új Török Áramlat gázvezeték megépítését. Ez megduplázná a Törökországba szállított orosz gáz mennyiségét – azzal a céllal, hogy Törökországot olyan regionális energiaközponttá alakítsák át, amely az egyre bizonytalanabb és ingatagabb geopolitikai környezetben kiszolgálná az európai energiaszükségleteket.
A Török Áramlat lehetséges bővítése azután merül fel, hogy szabotálták az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 vezetékeket, amelyek Oroszországot a Balti-tengeren keresztül Németországgal kötik össze, és ezzel Németország mint európai energiaközpont gyakorlatilag megszűnt. A Németországon keresztül történő orosz gázszállítások lehetőségének megszűnése miatt az alternatív ellátási források előtérbe kerültek. Az Oroszország és az EU közötti törékeny kapcsolatok miatt szinte biztosra veszik, hogy az Oroszországgal a volt szovjet blokk kelet-európai országain keresztül meglévő vezeték-kapcsolatok – ha egyáltalán tovább működnek – nem jelentenek majd forrást az orosz gáz nagyobb mértékű elérhetőségéhez.
A következő tél lesz a végső tesztje annak, hogy Európa mennyire lesz hajlandó fenntartani az Ukrajnának nyújtott támogatás jelenlegi szintjét, beleértve az orosz energiahordozók szankcionálását is.
Míg ennek a támogatásnak a költségei egyelőre politikailag fenntarthatóak az Egyesült Államok számára, addig sok európai nemzet számára ez nem biztos, hogy így lesz. A hangulat valószínűleg el fog borulni, amikor a magas energiaköltségek miatt gyárakat zárnak be vagy telepítenek át, vagy a lakosságot gördülő áramszüneteknek vetik alá – ami politikai instabilitáshoz vezethet.
A kialakuló geopolitikai volatilitás mind Törökországnak, mind Oroszországnak „óriási lehetőséget” biztosít – Antony Blinken amerikai külügyminiszter szavaival élve az Északi Áramlat-vezetékek szabotálását követően. Törökország számára a második Török Áramlat vezeték megépítése valóra válthatja a regionális energiaközponttá válásról szőtt, még meg nem született álmát, amely a megbízható kapacitást a feltörekvő európai piac realitásával kombinálja. Jelenleg a Török Áramlat gáz Bulgárián keresztül áramlik Szerbiába és Magyarországra.
Magyarország a közelmúltban kötött megállapodást az orosz gáz további szállításáról, amelyet az Ukrajnán és Szlovákián átmenő meglévő vezetékről a Török Áramlatba vezetnének át. Szerbia áprilisban hasonlóan hároméves megállapodást kötött Oroszországgal, amely a Török Áramlaton keresztül kapja a gázt.
Oroszország áprilisban leállította a Bulgáriába irányuló gázszállításokat, mivel úgy vélte, hogy Kiril Petkov akkori miniszterelnök kormánya „barátságtalan” politikát folytat. Petkov júniusban elvesztette a bizalmatlansági szavazást, ami mintaként szolgálhat Európa számára, és ezzel előkészítette az október 2-i előrehozott választásokat, amelyeken Petkov alulmaradt a korábbi bolgár miniszterelnök, Boiko Boriszov vezette koalícióval szemben, akit elődjénél oroszbarátabbnak tartanak. Bulgária elismerte, hogy a gázszállítások újraindításáról szóló tárgyalások Oroszországgal „elkerülhetetlenek”. És annak jeleként, hogy Oroszország érzékeny az új Boriszov-kormány politikai sebezhetőségére az energiaellátás és a költségek tekintetében, úgy tűnik, hogy az orosz cseppfolyósított földgázt Görögországon keresztül szállítják Bulgáriába, átmeneti intézkedésként, hogy a bolgár energiaszükségleteket kielégítsék, amíg az új szerződés véglegesítésre nem kerül.
Az USA jelenlegi LNG exportszintjét az Ázsiába szánt szállítmányok átirányításával érték el. Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerint 2018-ban az amerikai LNG mintegy 30-40%-kal drágább volt, mint az orosz vezetékes gáz. A jelenlegi árak mellett ez a tényező nagyságrendekkel magasabb lenne.
Ez az árkülönbség idővel minden bizonnyal csökkenni fog, de a valóság az, hogy Európa a jelenlegi árakon nem engedheti meg magának az amerikai LNG-t, és így nem engedheti meg magának, hogy ne vásároljon orosz vezetékes gázt.
A második Török Áramlat gázvezeték nem a meglévő fogyasztók gázellátására épülne, hanem inkább arra szolgálna, hogy Törökország betöltse az Északi Áramlat gázvezetékek szabotázsa miatt keletkezett űrt, és ezáltal közvetlenül versenyezzen az amerikai LNG-vel. A jelenlegi Török Áramlat projekt párhuzamos, 81 centiméteres vezetékekből áll, amelyek egyenként évi 15,75 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmasak. Az egyik vezeték Törökországot szolgálja ki, míg a második a Dél-Európába továbbszállított gázt biztosítja. Ha Oroszország és Törökország megvalósítja a második, hasonló kapacitású, kétvezetékes vezeték megépítésére vonatkozó javaslatát, akkor Törökország elméletileg további évi 31,5 milliárd köbméter földgázt tudna Európának kínálni.
Miközben egy európai energiapolitikai válság megszüntethet számos olyan exportkorlátot, amelyet az orosz vezetékes gáz importja elé állítottak, az USA továbbra is elkeseredetten ellenez minden olyan megállapodást, amely fenntartaná Európa függőségét az orosz energiától.
Törökországnak sikerült elkerülnie, hogy a 2017-es, az orosz befolyás elleni európai és eurázsiai fellépésről szóló törvény (Countering Russian Influence in Europe and Eurasia Act, CRIEEA) értelmében szankciókat szabjanak ki rá a Török Áramlat gázvezeték miatt. Bármely új Török Áramlat-vezeték azonban valószínűleg mind a CRIEEA, mind a 2019. évi, Európa energiabiztonságának védelméről szóló törvénybe ütközne.
A kérdés az, hogy Törökország eléggé magabiztos-e a fejlődő geopolitikai jövőben betöltött szerepét illetően ahhoz, hogy képes legyen megelőzni vagy ellenállni az ilyen szankcióknak. Tekintettel Törökország folyamatban lévő stratégiai átrendeződésére a Brics csapattal és a Sanghaji Együttműködési Szervezettel, a válasz „igen”-nek tűnik.
Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje, aki több mint 20 éves pályafutása során többek között a volt Szovjetunióban teljesített szolgálatot fegyverzetellenőrzési megállapodások végrehajtásában, Norman Schwarzkopf amerikai tábornok vezérkarában szolgált az Öbölháború idején, majd 1991-98 között az ENSZ iraki fő fegyverellenőreként.
fotó: Recep Tayyip Erdogan török elnök (3-R), Vlagyimir Putyin orosz elnök (2-L), Aleksandar Vučić szerb elnök (R) és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök (L) a Török Áramlat projekt megnyitó ünnepségén Isztambulban, 2020. január 8-án. (Tolga Bozoglu/EPA/EFE)
S.Rita
