A fenntartható fejlődést célzó ESG, azaz környezeti, társadalmi és irányítási szempontok közül az első kettő nagy figyelmet kap, míg a G-ről gyakran megfeledkezünk. Holott az, hogy a vállalat milyen fenntarthatósági célokat fogalmaz meg és azokból mi és hogyan valósul meg, nagyrészt azon múlik, hogy a vállalat hogyan működik, mennyire átlátható és szabályozott, a döntéshozásban és a végrehajtásban hogyan vesznek részt a cég vezetői és munkatársai.
Az ESG alapelvek E és S oldaláról rendszeresen hallunk, a cégek egyre több környezetvédelmi és társadalmi vállalást tesznek. A G-ről, azaz az irányítás szerepéről és jelentőségéről viszont szinte alig esik szó. Holott a fenntarthatósági célkitűzések kijelölése és azok megvalósítása ezen múlik.
A dolgozók ne csak végrehajtók legyenek
Odáig már a cégek jelentős része eljutott, hogy felelősségvállalási programjaikba bekapcsolják a dolgozókat – legyen az egy óvodafestés, egy játszótér felújítása. Ez ráadásul a munkatársak motiválása szempontjából is fontos, hiszen ha a cég nevében tesznek egy jó ügyért, az motiváltabbá és elkötelezettebbé teszi őket. Itt azonban nem lehet megállni, érdemes kikérni a munkatársak véleményét, és a visszajelzéseket riportálni a menedzsment felé. Így a munkavállalók azt érzik, hogy meglátásaik fontosak, beépülnek a cég programjaiba, ami még inkább fokozza az elhivatottságukat.
A kollégák véleményét számos formában kikérheti a cég vezetése, amik alapján finomíthatja a fenntarthatósági kezdeményezéseket és segítheti azok sikeres megvalósítását. A kérdőívek, a dolgozói vitafórumok mindenki számára nyitottak, de a téma iránt leginkább érdeklődők számára érdemes létrehozni akár egy „zöld csapatot” is, akik javaslataikkal és észrevételeikkel aktívan részt vehetnek a célkitűzések meghatározásában, a megvalósításnál pedig egyfajta véleményvezérként segíthetik további kollégák bekapcsolását a programokba.
Kép forrása: pixabay