Fenntarthatóság

A megújuló energiák nem csodaszerek!?

Halász W Géza | 2022.12.02. 06:00

A szélenergiának és különösen a napenergiának egyre nagyobb a részesedése Európa-szerte. Ám egy friss EU-s tanulmány szerint a kisebb, fejlett uniós országokban egyszerűen nincs is elég hely ahhoz, hogy a szélkerekek, illetve a napelemek a mainál sokkal nagyobb arányban részesedjenek az áramtermelésből. Mi a megoldás, amíg a fúziós energia csak vágyálom? A kutatóknak van erre egy régi-új ötletük.

Ha manapság körülnézünk, mástól sem hangos a média, és sok esetben másról sem szólnak a baráti, ismerősi beszélgetések, mint az energiaválságról. A felületes szemlélőknek úgy tűnhet, hogy néhány újabb napelemerőmű, vagy éppen egy-egy új szélerőmű park véglegesen és visszavonhatatlanul megoldja az emberiség összes energiaproblémáját.

Már hosszú évtizedek óta folyik a tudományos diskurzus arról, hogy melyik az az energiaforrás, amelyik leglátványosabban és hatékonyan megoldja – az emberiség túlnépesedésétől sem független – permanens energia-krízist. Később még részletesen szólunk erről, de azt előrebocsátjuk, hogy sem a napelemek, sem a szélerőművek nem fogják az emberiség következő évtizedeiben egyedüliként biztosítani azt a mennyiségű energiát, amely az országok lakosságának, logisztikájának és iparának-kereskedelmének elegendő lenne.

A szélenergiának és különösen a napenergiának egyre nagyobb a részesedése Európa-szerte. (Fotó: Canva)

Fúziós erőmű: jó lenne, de minimum 10-15 évet várnunk kell…

Kézenfekvő megoldás lenne a tudományos-fantasztikus regények helyett ma már a gyakorlatban is „próbálgatott” magfúziós erőművek üzembe állása. Ám itt a tényleges megvalósítás mindig egyre messzebb kerül az eredetileg kitűzött dátumokhoz képest. A legnagyobb ilyen európai kutatás a Franciaországi ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor) kísérleti fúziós erőmű. Ám erről éppen a napokban érkezett az a hír, mely szerint újabb öt évvel kitolják az első kísérleti fúziós reaktor megvalósítását, pontosabban éles próbaüzemét. Pedig a költségek már eddig is csillagászatiak, az előirányzott 23 milliárd dollár több mint 9000 milliárd forint, ez pedig – összehasonlításul – a 2022-es magyar költségvetési bevételek több mint egyharmada!

Természetesen tucatnyi innovatív, kis startup projektben foglalkoznak a fúzió olcsó és hatékony hasznosításának kérdésével, ám a hidrogén-hélium-fúzió érdemi, napi energiatermelési hasznosítása még optimista esetben is legalább 20-30 évnyire lehet. (Maguk az első kísérleti reaktorok ugyan talán már 10-15 éven belül termelhetnek áramot, de a nagymértékű, mondjuk uniós szinten megvalósuló, több nagy erőmű éles üzembe állítása akkor is legalább dupla ennyi idő.)

Kísérletek ugyan folyhatnak addig is, tudományos áttörések jöhetnek, de nemzetközi méretekben bizonyára nem lesz könnyű új fúziós erőművek tucatjait üzembe állítani, még akkor sem, ha mondjuk az említett 2035-ös dátumnál előbb megvalósul az a tudományos eredmény, hogy egy fúziós reaktor ipari méretekben is több áramot termeljen, mint amennyit a plazma egyben tartása ma igényel – azaz pozitív legyen a szaldó.

Ellátás-biztonság, tárolás és szaldó kérdések

Visszakanyarodva tehát a napenergia és a szélenergia kérdésére, nagyon sürgető lenne ezek a mainál is sokkal jelentősebb mértékű elterjedése, amíg a fúziós erőmű csak álom, és a szénhidogének nem csak szennyezők, de kitermelésük is egyre drágul, nem is szólva az orosz gáz- és olajfüggőségről.

Anélkül hogy mélyen a részletekbe mennénk, itt ismételten ki kell emelnünk, hogy a nap- és szélenergia tárolására ugyanúgy nincsen kellően olcsó és jó megoldás. (Ahogyan még a fúziós energia felhasználására, hálózatba táplálására sem.) Kellő mértékű tárolási kapacitás, vagy azonnali elhasználás nélkül pedig sem a napelemek, sem a szélkerekek sem tudják a kellő ellátásbiztonságot szavatolni.

Mint ahogyan a magyar szaldó-megszüntetés példájából is láttuk: már önmagában sem a hazai, sem a külföldi hálózatok nincsenek igazán felkészítve arra, hogy a mainál jóval nagyobb arányban betápláljanak a hálózatokba a megújuló forrásokat használó kiserőművek vagy akár a nagyobb napelem-és szélturbina parkok.

Fejlett uniós országokban egyszerűen nincs elég hely ahhoz, hogy a szélkerekek, illetve a napelemek a mainál sokkal nagyobb arányban részesedjenek az áramtermelésből. (Fotó: Canva)

Egy fontos tanulmány a megújulók EU-s korlátairól

Egy nemrégiben megjelent 456 oldalas európai uniós tanulmány az ismert fenti kihívások mellett egy újabbal is színesíti a következő évekre előttünk álló kihívások palettáját.

A fenti tanulmány lényegében arról szól, hogy a mai földgáz és kőolaj függőségünket érdemben és látványosan tovább kívánjuk csökkenteni, akkor már európai szinten is újabb szinte áthidalhatatlan korlátokba ütközünk.

Ez a fontos szakértői anyag Robert Roos holland képviselő kezdeményezésére készült el az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és az Európa Megújítása (Renew Europe, RE) csoport védnökségével. Mivel ezt az alapos elemzést több tudományterületről érkező szakértői csapat alkotta, sőt, a fontos fejezeteket minimum két, releváns tudományos képesítéssel és háttérrel bíró kutató validálta, köztük olyan nevek, mint a 2018-as közgazdasági Nobel-díjas William Nordhaus, Joeri Rogelj, a Grantham Institute tudományos igazgatója, vagy Fabien Roques Compass Lexecon elnökhelyettese és hasonló kaliberű tudósok, kutatók.

E szakértői anyag szerint tehát a megújulók kihasználásának felső korlátja Európában egészen egyszerűen a szabad helyekről szól. Az olyan helyekről, területekről, ahová a most meglévőkön túl szélturbinákat vagy napelemeket lehetne telepíteni, méghozzá olyan óriási mennyiségben, amely már egy-egy ország szintjén is érdemi teljesítmény növekedést jelentene.

Kis országok vs. afrikai lehetőségek

A tanulmány meg is nevez olyan országokat, mint például Hollandia, vagy Csehország, ahol nagyobb arányú megújuló termelő berendezések nagy arányú telepítése egész egyszerűen területi korlátokba ütközik – magyarán e kis országokban nagyon limitált az a hely, ahová ilyen rendszereket le lehet telepíteni.

Természetesen délebbre, vagy akár Afrikába még bőven elférnek akár szélturbinás, akár napelemes kapacitások, ám itt a szállítás és a geopolitikai kockázatok is szóba jönnek. Kérdés például hogy az elvben 2026-ra tervezett egyiptomi óriás erőmű (és a hasonló projektek) mekkora csúszással valósulhatnak meg, illetve mire megvalósulnak milyenek lesznek a geopolitikai viszonyok, mennyit és mennyiért kap például majd észak-afrikai (vagy közép-ázsiai, közelebbről: azeri) áramot Dél-Európa, a Balkán, vagy éppen Magyarország.

A fentiek okán a neves szakértőket felvonultató, roadtoclimateneutrality.eu-n közzétett tanulmány érdekes végkövetkeztetésre jut. Mégpedig arra, hogyha Európa klíma-semlegesen akarja kielégíteni a növekvő energiaigényeit, akkor a következő években mindenképpen számolnia kell az atomenergiával, mint lehetőséggel az egész Unióban. Az már más kérdés, hogy a keleti függőségeink ezzel kevéssé csökkennek (uránérc), illetve a szakmában is vita van arról, hogy az atomerőművek (a mai formájukban), mennyire tekinthetők fenntartható energiatermelőknek. Mindettől függetlenül: a realitás az. hogy az EU nem nagyon tud önálló energia-ellátást megvalósítani a következő évtizedekben a régi atomreaktorok tovább működtetése, illetve újabb, részben már épülő atomerőművek üzembe állítása nélkül.

Kiemelt kép forrása: Canva

  Halász W Géza
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.