Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

2022 nem a földgáz éve volt

Takács Csongor | 2022.12.19. 01:57

Ez az év minden bizonnyal úgy fog bevonulni a történelembe, hogy a földgáz végleg a feledés homályába merül. A dolgok most még nagyjából rendben vannak, a magas árak miatt az exportőrök is egész jól járnak, de az Európába irányuló, Oroszország számára rendkívül jövedelmező, Európa számára pedig viszonylag olcsó orosz vezetékes gázáramlás hirtelen megszakadása olyan seb, amely nem fog begyógyulni – írja Sarah Miller energetikai szakértő elemzésében.

 

A földgáz jövőjét fenyegető veszélyek az ukrajnai konfliktus kezdete óta nyilvánvalóak. Sőt, mostanra kezdenek beérni a megvalósult károk bizonyítékai – bár az orosz vezetékes gázmennyiség és az Európába érkező cseppfolyósított földgáz és más új szállítások közötti óriási különbségek elfedték ezt a tényt – fogalmaz Miller.

Európa az orosz vezetékes gázvásárlásoknak csak kis hányadát helyettesíti szerződéses LNG-vel – vagy más gázzal -, és a Kínába irányuló további orosz gázeladások szintén nem fogják közel sem pótolni az európai részről elvesztett mennyiségeket. A (nem-európai) gázimportáló országok mélyen kételkednek abban, hogy az LNG-re mint marginális üzemanyagra való támaszkodás kellően óvatos-e, tekintettel az idei csillagászati spot árakra.

A nap- és szélenergia most már vitathatatlanul relatív olcsósága pedig egyenesen megkoronázza a gázzal szembeni érveket.

Európa a nyáron váratlanul magas szintre töltötte fel a gáztárolókat, aminek következtében az uniós spot gáz- és LNG-árak a közelmúltban több mint felére csökkentek – bár a válság előtti árak még mindig több mint kétszeresére emelkedtek. Ezt Európában sikerként értékelték.

A kormányoknak azonban még mindig eurómilliárdokat kell költeniük a gázfüggő iparágak és háztartások támogatására, és csak a pénzéhes Németország határozott tiltakozása akadályozta meg a legtöbb uniós országot abban, hogy megállapodjon az európai LNG-import árplafonjáról.

A Financial Times mindazonáltal a múlt héten megvizsgálta Németország üzleti modelljét, és megkérdőjelezte, hogy az ország képes lenne-e „újjáépíteni magát” olcsó orosz gáz nélkül. A legtöbb közgazdász egyetért abban, hogy Európa már most is recesszióban van, vagy hamarosan recesszióba kerül.

Globális gázipari zavarok

Volt némi szerencse is abban, hogy Európa LNG-hez jutott, például mert a kínai gazdaság küszködése közepette – a nulla Covid-19 politika és az ingatlanfinanszírozási válság miatt -,  kiestek nagy kínai LNG-vevők a felvevő piacról.

Fellendült az energiahatékonyság is Európában, mindemellett beindult a nap- és szélenergia-termelés is gyakorlatilag mindenhol, beleértve az Egyesült Államokat is, és vált a legolcsóbb új villamosenergia-termelési formájává. Sok helyen az újonnan épített megújuló energiaforrásokkal működő létesítmények ma már olcsóbb villamos energiát biztosítanak, mint a meglévő gáztüzelésű erőművek, és világszerte az összes új energiatermelő kapacitás 90%-át ezek teszik ki. A Nemzetközi Energiaügynökség nemrégiben 30%-kal, 2400 gigawattra emelte a megújuló energiaforrások következő öt évre tervezett bővülésére vonatkozó előrejelzését, és ez valószínűleg még mindig alulmúlja a tervezettet.

A mennyiséget tekintve az oroszok sem jöttek ki jól. A monopolhelyzetben lévő vezetékes gázexportőr, a Gazprom az előrejelzések szerint idén csaknem felére, 100 milliárd köbméterre csökken a 2021-es 185 milliárd köbméterről, fő exportpiacain, az EU-ban, Kínában és Törökországban.

Különböző forgatókönyvek

Hogy hogyan fog ez az évek során lejátszódni? Néhány dolog  már most is világos.

Az egyik az, hogy Európa gyorsabban fog leszokni a jelentős gázfüggőségről, mint ahogyan azt az olcsó orosz földgáz fennmaradása esetén tette volna. A Németországban és máshol létesített új LNG-import-infrastruktúra arra enged következtetni, hogy a gázimport hosszabb ideig fog tartani. Azonban még ha Németország a 2023 végére várt 22 milliárd m3/év LNG-importkapacitás teljes kapacitását ki is építi, ez még akkor sem fogja megközelíteni az Oroszország által most épített két új, vagy majdnem új Északi Áramlat rendszer 55 milliárd m3/év kapacitását.

Az említett rendszer négy csövéből három felrobbant, és valószínűleg nem is fogják megjavítani. Aztán ott van az a még nagyobb kapacitás, amellyel Oroszország Törökországon, Lengyelországon és Ukrajnán keresztül Európába tudja juttatni a gázt. Ha nagyon megerőltetjük magunkat, elképzelhető, hogy Oroszország e kapacitás egy részét a háború utáni gázértékesítésre használja Európába, de nem sokáig, és nem is olyan mennyiségben, mint a háború előtt.

Európa a végén az intenzív takarékossági erőfeszítéseknek köszönhetően összességében alacsonyabb energiakeresletet fog tapasztalni, valamint a napenergia, a szélerőművek és az akkumulátoros energiatárolás gyorsabb kiépítését – ahogyan azt eredetileg a RePowerEU tervben foglalták, amelyet közvetlenül Oroszország ukrajnai inváziója után fogadtak el. Az első jelek arra utalnak, hogy az EU szélerőművi célkitűzései túlságosan ambiciózusak, de a napenergia még a terv ambiciózus célkitűzéseit is felülmúlhatja. Európa villamosenergia-termelő rendszere gyors ütemben halad a megújuló energiaforrások felé, a rejtélyt az ipari gázfelhasználás jelenti. Ha azonban a villamosenergia- és a helyiségfűtés gyorsan lekerül a gázról, az ipari igények földgázzal történő kielégítése sokkal egyszerűbbnek tűnik a megoldás megjelenéséig eltelt években.

Orosz leépítés

Az orosz gázipar sem valószínű, hogy tartós leépítés nélkül megússza ezt a helyzetet. A Gazprom és más orosz LNG-exportőrök azt remélik, hogy többet tudnak majd eladni Kínába, Indiába és Törökországba – ugyanazokba az országokba, amelyeknek az orosz olajipart látják megmentőnek.

Az Európába irányuló, (a háború előtti) nagyjából 150 milliárd köbméter/év gázértékesítés pótlása sokkal nehezebb feladat, mint új olajvásárlókat találni.

A kínai gázkereslet az előrejelzések szerint idén 1,3%-1,4%-kal csökken, az LNG-import pedig több mint 20%-kal zuhant. A kínai elemzők 2023-ra alig, vagy egyáltalán nem számítanak fellendülésre.

Úgy tűnik, hogy Kína a szén, a napenergia, a szél és az akkumulátorok minél gyorsabban történő felhasználása felé tart, nem pedig a gáz felé.

India kormánya a múlt héten engedélyezte az LNG gázvásárlást a jövő nyárra. Ez gázbarátnak hangzó szalagcím volt, de az LNG a meglévő erőműveket táplálná, amelyek eddig legfeljebb az ország villamosenergia-termelésének 3%-át biztosították.

Katar az egyik kevés nyertesnek tekinthető: a közelmúltban egy új, 27 évre szóló szerződést jelentettek be Kínába és egy 15 évre szóló szerződést Németországba a 32 millió tonnás North Field East (NFE) LNG-projektből. A Gazprom háború előtti vezetékes gázeladásaihoz képest azonban ezek a mennyiségek szerények. A Katarral kötött német megállapodás, valamint három hosszú távú, kis volumenű amerikai szállítási megállapodás együttesen kevesebb mint 8,7 milliárd köbméter/év gázmennyiséget (6,275 millió tonna LNG) tesz ki, ami nem egészen 6%-a annak a mennyiségnek, amelyet 2021-ben Oroszországtól vásárolt.

Hosszú távon ugyanilyen aggasztó, hogy a kínai megállapodás problémát jelenthet a nemzetközi gázipar előtt álló kihívásokra nézve is, különösen így az energiaátmenet előrehaladtával. Katar NFE-üzletei az olaj árához kötöttek. Ez most még jól néz ki, de a 2054-es lejárati dátum felé tekintve nagyon bizonytalanná válik. Vegyük figyelembe, hogy a kőolaj felhasználása az említett időszak nagy részében már csökkenni fog, és a század közepére egészen kicsi – talán elhanyagolható – lesz.

Mindemellett ki tudja, hogy az olajárak hogyan alakulnak majd ebben a példátlan kivezetési időszakban. Vagy hogy vajon Kínának tényleg kell-e majd a gáz addigra? Szóval nagyon nem tudni, hogy végül melyik forgatókönyv jön be.

fotó: pexels

 

  Takács Csongor
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.