A földgáz jövőjét fenyegető veszélyek az ukrajnai konfliktus kezdete óta nyilvánvalóak. Sőt, mostanra kezdenek beérni a megvalósult károk bizonyítékai – bár az orosz vezetékes gázmennyiség és az Európába érkező cseppfolyósított földgáz és más új szállítások közötti óriási különbségek elfedték ezt a tényt – fogalmaz Miller.
Európa az orosz vezetékes gázvásárlásoknak csak kis hányadát helyettesíti szerződéses LNG-vel – vagy más gázzal -, és a Kínába irányuló további orosz gázeladások szintén nem fogják közel sem pótolni az európai részről elvesztett mennyiségeket. A (nem-európai) gázimportáló országok mélyen kételkednek abban, hogy az LNG-re mint marginális üzemanyagra való támaszkodás kellően óvatos-e, tekintettel az idei csillagászati spot árakra.
A nap- és szélenergia most már vitathatatlanul relatív olcsósága pedig egyenesen megkoronázza a gázzal szembeni érveket.
Európa a nyáron váratlanul magas szintre töltötte fel a gáztárolókat, aminek következtében az uniós spot gáz- és LNG-árak a közelmúltban több mint felére csökkentek – bár a válság előtti árak még mindig több mint kétszeresére emelkedtek. Ezt Európában sikerként értékelték.
A kormányoknak azonban még mindig eurómilliárdokat kell költeniük a gázfüggő iparágak és háztartások támogatására, és csak a pénzéhes Németország határozott tiltakozása akadályozta meg a legtöbb uniós országot abban, hogy megállapodjon az európai LNG-import árplafonjáról.
A Financial Times mindazonáltal a múlt héten megvizsgálta Németország üzleti modelljét, és megkérdőjelezte, hogy az ország képes lenne-e „újjáépíteni magát” olcsó orosz gáz nélkül. A legtöbb közgazdász egyetért abban, hogy Európa már most is recesszióban van, vagy hamarosan recesszióba kerül.
Volt némi szerencse is abban, hogy Európa LNG-hez jutott, például mert a kínai gazdaság küszködése közepette – a nulla Covid-19 politika és az ingatlanfinanszírozási válság miatt -, kiestek nagy kínai LNG-vevők a felvevő piacról.
Fellendült az energiahatékonyság is Európában, mindemellett beindult a nap- és szélenergia-termelés is gyakorlatilag mindenhol, beleértve az Egyesült Államokat is, és vált a legolcsóbb új villamosenergia-termelési formájává. Sok helyen az újonnan épített megújuló energiaforrásokkal működő létesítmények ma már olcsóbb villamos energiát biztosítanak, mint a meglévő gáztüzelésű erőművek, és világszerte az összes új energiatermelő kapacitás 90%-át ezek teszik ki. A Nemzetközi Energiaügynökség nemrégiben 30%-kal, 2400 gigawattra emelte a megújuló energiaforrások következő öt évre tervezett bővülésére vonatkozó előrejelzését, és ez valószínűleg még mindig alulmúlja a tervezettet.
A mennyiséget tekintve az oroszok sem jöttek ki jól. A monopolhelyzetben lévő vezetékes gázexportőr, a Gazprom az előrejelzések szerint idén csaknem felére, 100 milliárd köbméterre csökken a 2021-es 185 milliárd köbméterről, fő exportpiacain, az EU-ban, Kínában és Törökországban.
Hogy hogyan fog ez az évek során lejátszódni? Néhány dolog már most is világos.
Az egyik az, hogy Európa gyorsabban fog leszokni a jelentős gázfüggőségről, mint ahogyan azt az olcsó orosz földgáz fennmaradása esetén tette volna. A Németországban és máshol létesített új LNG-import-infrastruktúra arra enged következtetni, hogy a gázimport hosszabb ideig fog tartani. Azonban még ha Németország a 2023 végére várt 22 milliárd m3/év LNG-importkapacitás teljes kapacitását ki is építi, ez még akkor sem fogja megközelíteni az Oroszország által most épített két új, vagy majdnem új Északi Áramlat rendszer 55 milliárd m3/év kapacitását.
Az említett rendszer négy csövéből három felrobbant, és valószínűleg nem is fogják megjavítani. Aztán ott van az a még nagyobb kapacitás, amellyel Oroszország Törökországon, Lengyelországon és Ukrajnán keresztül Európába tudja juttatni a gázt. Ha nagyon megerőltetjük magunkat, elképzelhető, hogy Oroszország e kapacitás egy részét a háború utáni gázértékesítésre használja Európába, de nem sokáig, és nem is olyan mennyiségben, mint a háború előtt.
Európa a végén az intenzív takarékossági erőfeszítéseknek köszönhetően összességében alacsonyabb energiakeresletet fog tapasztalni, valamint a napenergia, a szélerőművek és az akkumulátoros energiatárolás gyorsabb kiépítését – ahogyan azt eredetileg a RePowerEU tervben foglalták, amelyet közvetlenül Oroszország ukrajnai inváziója után fogadtak el. Az első jelek arra utalnak, hogy az EU szélerőművi célkitűzései túlságosan ambiciózusak, de a napenergia még a terv ambiciózus célkitűzéseit is felülmúlhatja. Európa villamosenergia-termelő rendszere gyors ütemben halad a megújuló energiaforrások felé, a rejtélyt az ipari gázfelhasználás jelenti. Ha azonban a villamosenergia- és a helyiségfűtés gyorsan lekerül a gázról, az ipari igények földgázzal történő kielégítése sokkal egyszerűbbnek tűnik a megoldás megjelenéséig eltelt években.
Az orosz gázipar sem valószínű, hogy tartós leépítés nélkül megússza ezt a helyzetet. A Gazprom és más orosz LNG-exportőrök azt remélik, hogy többet tudnak majd eladni Kínába, Indiába és Törökországba – ugyanazokba az országokba, amelyeknek az orosz olajipart látják megmentőnek.
Az Európába irányuló, (a háború előtti) nagyjából 150 milliárd köbméter/év gázértékesítés pótlása sokkal nehezebb feladat, mint új olajvásárlókat találni.
A kínai gázkereslet az előrejelzések szerint idén 1,3%-1,4%-kal csökken, az LNG-import pedig több mint 20%-kal zuhant. A kínai elemzők 2023-ra alig, vagy egyáltalán nem számítanak fellendülésre.
Úgy tűnik, hogy Kína a szén, a napenergia, a szél és az akkumulátorok minél gyorsabban történő felhasználása felé tart, nem pedig a gáz felé.
India kormánya a múlt héten engedélyezte az LNG gázvásárlást a jövő nyárra. Ez gázbarátnak hangzó szalagcím volt, de az LNG a meglévő erőműveket táplálná, amelyek eddig legfeljebb az ország villamosenergia-termelésének 3%-át biztosították.
Katar az egyik kevés nyertesnek tekinthető: a közelmúltban egy új, 27 évre szóló szerződést jelentettek be Kínába és egy 15 évre szóló szerződést Németországba a 32 millió tonnás North Field East (NFE) LNG-projektből. A Gazprom háború előtti vezetékes gázeladásaihoz képest azonban ezek a mennyiségek szerények. A Katarral kötött német megállapodás, valamint három hosszú távú, kis volumenű amerikai szállítási megállapodás együttesen kevesebb mint 8,7 milliárd köbméter/év gázmennyiséget (6,275 millió tonna LNG) tesz ki, ami nem egészen 6%-a annak a mennyiségnek, amelyet 2021-ben Oroszországtól vásárolt.
Hosszú távon ugyanilyen aggasztó, hogy a kínai megállapodás problémát jelenthet a nemzetközi gázipar előtt álló kihívásokra nézve is, különösen így az energiaátmenet előrehaladtával. Katar NFE-üzletei az olaj árához kötöttek. Ez most még jól néz ki, de a 2054-es lejárati dátum felé tekintve nagyon bizonytalanná válik. Vegyük figyelembe, hogy a kőolaj felhasználása az említett időszak nagy részében már csökkenni fog, és a század közepére egészen kicsi – talán elhanyagolható – lesz.
Mindemellett ki tudja, hogy az olajárak hogyan alakulnak majd ebben a példátlan kivezetési időszakban. Vagy hogy vajon Kínának tényleg kell-e majd a gáz addigra? Szóval nagyon nem tudni, hogy végül melyik forgatókönyv jön be.
fotó: pexels