Trading

Németország idén már négy kikötőben fogadja az LNG-t

Takács Csongor | 2023.02.19. 02:49

Németország mindent megtesz, hogy megszüntesse az orosz gáztól való függőségét, és rekordidő alatt húzta fel és indította be úszó-termináljait (FSRU). Már az RWE  idei első cseppfolyósított földgáz (LNG) rakománya is befutott az északi-tengeri Brunsbüttel kikötőbe.

 

Európa legnagyobb orosz gázimportőre azt ígérte, 2023 végéig több FSRU-t is telepít, ami mintegy 16,2 millió tonna/év, azaz 22 Bcm/év új importkapacitásnak felel meg. Ez várhatóan az ország 2021-ben mintegy 46 milliárd köbmétert kitevő orosz vezetékes gázimportjának nagy részét váltja majd ki (persze nem az egészet). A Németország által beszerzett FSRU-k közül három már több is megkezdte működését: elsőként a Wilhelmshaven terminál, évi 5,5 millió tonna kapacitással, majd a 3,7 millió tonna/év kapacitású Brunsbüttel FSRU, amelyet a német RWE közműszolgáltató üzemeltet, illetve a 3,3 millió tonna/év kapacitású Lubmin FSRU,

WILHELMSHAVEN

Az Uniper által leszállított, Höegh Esperanza úszó-tároló és visszagázosító egység 2022. decemberében érkezett meg diadalmasan Wilhelmshavenbe, mint Németország első FSRU-ja. A terminál építése júliusban kezdődött, 194 napig tartott és novemberben adták át. Az évvégén befutó FSRU-t akkor mintegy 165 000 m3 LNG-vel töltötték fel Spanyolországban – ez nagyjából 10%-a volt az orosz import gázmennyiségnek. Azóta már rendszeresen érkeznek a rakományok több helyről is.

A második itteni FSRU beüzemelése 2023 negyedik negyedévére várható. Az évi 3,7 millió tonna kapacitású FSRU-t a belga Tree Energy Solutions (TES), az E.On közüzemi szolgáltató és a francia Engie fejleszti, és a tervek szerint 2023 októberében kezdi meg működését. Az FSRU LNG-ellátásának egy részéért a francia közműszolgáltató felel majd, és a TES mellett az üzemeltetője is lesz.

A Wilhelmshavenben az E.ON-nal együttműködő Tree Energy Solutions és az EWE közüzemi vállalat bejelentette egy 2028-ban induló elektrolízisüzem terveit is.

LUBMIN

Lubmin volt a második kikötőhely a Németország által sietve üzembe helyezett LNG-gázterminálok közül. A település már két hajózási terminállal is büszkélkedhet.

Lubmin első terminálja -amely egyben Németország második üzembe állított LNG kikötője- 2023 januárjában kezdte meg működését. A német szövetségi állam által tervezett terminált a német RWE energiavállalat és a norvég Stena Power üzemelteti.

A második, Deutsche Ostsee nevű terminálon 2022 decemberében kezdték meg a tesztelést. A francia TotalEnergies biztosította hozzá az FSRU-t, melyben a fejlesztő Deutsche Regas volt. Akkor azt jelentették be, hogy már dolgoznak a projekt 2023 decemberében kezdődő második szakaszán, amely egy második FSRU telepítésével további 7 milliárd m3/év kapacitással bővítené a projektet.

Az Északi-Áramlat közelsége miatt stratégiai pozícióban lévő kikötőről van szó, ugyanakkor itt rendkívül sekély a víz. Éppen ezért a nagyobb úszó tároló hajók mellé kisebb hajók is kellettek, hogy átszállítsák a gázt a nagyobb hajóra, figyelve a helyi élővilágra is.

Idén januárban az FSRU Neptune megkezdte a próbaüzemet, a Deutsche ReGas szerint ez még nem jelent rendszeres betáplálást.

A projekt 20 évre mentességet kapott a tarifa- és hálózati hozzáférési szabályok alól, hogy versenyképes legyen.

A ReGas a terminál hosszú távú kapacitásainak 80 százalékára a francia TotalEnergies-szel és a svájci székhelyű MET Csoporttal kötött hosszú távú megállapodást.

Brunsbüttel LNG terminál

BRUNSBÜTTEL

A brunsbütteli terminál első, nemrég beérkező rakományára még 2022.októberében írt alá megállapodást az Abu Dhabi National Oil Co. az RWE-vel. A felek emellett egy többéves németországi LNG-szállításról is megállapodtak.

A Brunsbüttel Elbehafen kikötőjébén az LNG-t újragázosítják, és a német kormány nevében az RWE által bérelt „Hoegh Gannet” úszó tároló és újragázosító egységen (FSRU) keresztül betáplálják a német gázhálózatba.

Az ADNOC 137 000 köbméter LNG-t szállított az Abu-Dzabiban található Das-szigetről Brunsbüttelbe. Ez több mint 82 millió köbméter újragázosított földgáznak és mintegy 900 millió kilowattóra energiának felel meg. Az LNG-t február végétől kell betáplálni a hálózatba.

STADE

A Stade magántulajdonban lévő LNG-projektnek számít, kapacitása 9 millió tonna/év. A projekt mögött a Fluxys gázhálózati vállalat, a Partners Group befektetési vállalkozás, a Buss logisztikai csoport és a Dow vegyipari vállalat áll.

Az Elba folyami kikötője január 20-án hivatalosan is megkezdte a munkálatokat egy FSRU kikötőmóló építésére, amely a tervek szerint 2023/24 telén érkezik.

A projekt üzemeltetője, a Hanseatic Energy Hub (HEH) ideiglenesen újragázosítási kapacitást is kiosztott egy tervezett szárazföldi csomópontban, amely 2026/27-ben kezdheti meg működését.

A végleges beruházási döntés 2023 közepén várható, mondta Johann Killinger vezérigazgató a múlt hónapban.

illusztrációk: RWE

  Takács Csongor
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.