A közép-svájci Glarus kantonban található Muttsee-tó gátja, amely több mint 2 400 méterrel a tengerszint felett van, és hófödte hegycsúcsok veszik körül – ez az AlpinSolar projektet vezető csapat szerint kulcsfontosságú előny – írja az Euronews.
„Az alpesi naperőművek egyik tulajdonsága, hogy – különösen télen – akár háromszor annyi villamos energiát termelnek, mint egy hasonló létesítmény egy középhegységben” – mondja Jeanette Schranz, a svájci Axpo energiatermelő cég megújuló energiaforrásokkal foglalkozó kommunikációs vezetője.
A gát közel 5000 napelemtáblája évente 3,3 millió kilowattóra energiát termel, ami körülbelül 700 háztartás ellátására elegendő.
A panelek telepítése tavaly fejeződött be, a termelés pedig már megkezdődött a helyszínen. Schranz szerint a svájci hegyvidéket a hidegebb hónapokban kevésbé érinti a köd, ami azt jelenti, hogy a panelek több napfényt kapnak, mint alacsonyabb magasságban. Emellett a hó visszaverődése is segít, sőt a napelemek kifejezetten szeretik a hideget, így nagyobb a hozamuk.
Svájc főként a napenergiára támaszkodik az atomenergia kivezetése során. Az AlpinSolar kitelepítés az Axpo átfogóbb elképzelésének része, amely szerint 2030-ig 4200 napenergia-projektet kíván telepíteni Svájc hegyvidékein és alacsonyabban fekvő régióiban.
A svájci kormány nagyban megkönnyíti a napenergia elterjedését. Tavaly a parlament módosította az ország energiatörvényét, hogy felgyorsíthassa az olyan új naperőművek engedélyezési eljárását, amelyeknek célja volt, hogy már a téli hónapokban jelentős mennyiségű energiát termeljenek.
Az ország törekvése a zöldebb energiatermelési módok felé az atomenergia fokozatos megszüntetéséről szóló döntéséhez kapcsolódik. A parlament 2011 júniusában úgy döntött, hogy nem cserélnek le egyetlen meglévő reaktort sem, amit egy 2017-es népszavazáson megerősítettek.
Schranz, az Axpo kommunikációs vezetője szerint a kiegyensúlyozott energiák változatos használata kulcsfontosságú ahhoz, hogy Svájc megvalósítsa a zöld energiára való átállást. Ebben pedig az alpesi naperőműveknek is fontos szerepük lehet.