A magyar gumiabroncspiac a változékony körülmények és az infláció ellenére is erősödni tudott a tavalyi évben, az értékesítési mutatók pedig elérték a koronavírus előtti időszakot, bizonyítva a hazai abroncsipar jelentőségét és a gazdaságban betöltött meghatározó szerepét. A legnagyobb gumiabroncsgyártókat, köztük a Bridgestone-t is tömörítő szervezet, az ETRMA (Európai Gumiabroncsgyártók Szövetsége) 2022-re közölt adatai szerint a személygépjármű-abroncsok iránti piaci kereslet Magyarországon közel azonos szintet ért el, mint 2019-ben.
A tavalyi év első felében növekedtek az eladási számok, míg a második félévben csökkenő keresletről számolt be a szövetség.
A hosszan tartó, egyre melegebb nyár és az enyhe tél egyértelműen megváltoztatták a végfelhasználók szokásait. (Fotó: Canva)
Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletágvezetője az elmúlt évet így jellemezte:
Kategória szerinti bontásban, 2022-ben a legdinamikusabb növekedést a négyévszakos abroncsok érték el, amely a nyári és téligumiabroncseladások arányainak változásával 19%-ra emelkedett. Értékesítési oldalról nézve szintén a négyévszakos eladások száma növekedett a legnagyobb mértékben, közel 11%-kal a tavalyi évhez képest, míg a nyári 1%-kal stabil maradt, egyedül a téli abroncsok gyártói eladásai mutattak 5%-os csökkenést.
Felniátmérő tekintetében a 2021-es trend folytatódott, az előrejelzések beigazolódtak: a 17”+ felniméretre szerelt abroncsok az SUV-k értékesítésének folyamatos növekedésével párhuzamosan, közel 7%-os pluszt eredményeztek 2022-ben. A motorkerékpár gumiabroncsok szegmense a tavalyi évben enyhén, 2%-kal nőtt, viszont a piaci kereslet mindössze 4%-kal marad el a 2019-es számoktól. A magyarországi gumiabroncs-értékesítés 2022-ben már közel járt a pandémia előtti, 2019-es eredményekhez. A Bridgestone magyarországi képviselete szerint 2023 egy kihívásokkal teli év lesz, amelyet mind az energiaárak, mind pedig az infláció növekedése befolyásol, ugyanakkor a gumiabroncsgyártás továbbra is meghatározó szereplője marad a gazdaságnak és a termelőiparnak. Hunyadi Szabolcs a fent írtakat összefoglalva elmondta, hogy „az elmúlt években felépített értékesítési stratégiánknak, valamint a termékeink prémium minőségének köszönhetően a magyar autósok egyre gyakrabban választják a gumiabroncsainkat, így a piaci részesedésünket is sikerült növelnünk 2022-ben.” Kiemelt kép forrása: Canva2023 ebben a szektorban is nehéz lesz