Trading

Lengyelország tényleg nem vesz többé orosz kőolajat

Takács Csongor | 2023.04.06. 01:09

A PKN Orlen felbontotta szerződését az orosz Tatnyefttel és nem kellett kötbért sem fizetnie – közölte a lengyel vállalat vezérigazgatója kedden, miután Moszkva leállította a Lengyelországba irányuló kőolajszállításokat.

 

A szállításokat a Drusba kőolajvezetéken keresztül februárban állították le, mindössze egy nappal azután, hogy Lengyelország leszállította első Leopard tankjait Ukrajnának.

Lengyelország azt ígérte, hogy 2022 végéig, azaz a PKN és a Rosznyeft hosszú távú szerződésének lejártával egyidejűleg nem használ többé orosz olajat. A Tatnefttel kötött megállapodás 2024-ben járt volna le.

„A Rosznyefttel kötött szerződés januárban lejárt, nem újítottuk meg. A második szerződés esetében, a Tatnyefttel, ott amikor nem érkezett olaj, volt érvünk a szerződés felmondására. Ezek alapján ezt a szerződést szankciók nélkül felmondtuk” – mondta Daniel Obajtek a Polsat News magántévének.

Ukrajna lerohanását követően, és mielőtt az Európai Unió embargót rendelt el az Oroszországból érkező tengeri szállításokra, a PKN leállította az orosz olaj és a tengeren szállított üzemanyagok vásárlását.

Elmondta, hogy ellátási portfóliójába most már nyugat-afrikai, földközi-tengeri, öbölbeli és mexikói öbölbeli olaj is beletartozik. Emellett 2022-től ellátási szerződést kötött a Saudi Aramcóval.

fotó: Orlen

  Takács Csongor
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.