Úgy látszik a széndioxid elleni harc elől egyik jármű kategória sem „menekülhet”. A motorkerékpároknál, már elérhető jó néhány elektromos kétkerekű. A Harley-Davidson LiveWire márkanéven forgalmazza a folyamatosan bővülő elektromos modelljeit.
A négykerekű motorokat kvadoknak hívják, ezeknek létezik autókormánnyal irányítható, két és négy személyes kivitelük. Ezeket Side-by-Side-nak nevezik, amiket SxS, SSV vagy UTV-nek rövidítenek.
Itthon ez a piac még gyerekcipőben jár, de a tengerentúlon több tucat gyártó, számtalan terméke érhető el. 2017-ben ez az üzletág – világszerte – 7,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolított. Az előrejelzések szerint, ez a szám 2027-ben megemelkedik 11,95 milliárdra.
Két fő használati területet lehet behatárolni az UTV-nél. Az egyiket a zömmel munkára készült modellek képviselik. Ezeknél a két és négyszemélyes utasterek mögött, különféle méretű raktereket találni. És ott a vontatási lehetőség is.
Az UTV-k kirándulási és szabadidős célokra is tökéletesen alkalmasak. A nagyobb teljesítményű kivitelekkel átalakítás nélkül lehet versenyezni vagy terepezni. Nagy lendületet adott az iparágnak, hogy a Dakar-rali stílusú terepversenyeken évek óta növekszik a népszerűségük.
Nagy lendületet adott az UTV-knek, hogy a Dakar-rali stílusú terepversenyeken évek óta növekszik a népszerűségük. (Fotó: Can-Am)
A legfrissebb ezen a téren a Landmaster gyártmánya. Az AMP két és négyszemélyes kivitelben érhető el, két és négykerék-hajtással. Leginkább munkára, vadászatra és nagyobb gazdaságokban használható az akkumulátoros járgány. Kétféle változatban kapható, mindegyiket 272 kilóval lehet terhelni.
A Pro kivitel 680 kilós utánfutót tud vontatni, a belépőszintű pedig 453-at. A 48 km/órás végsebességű UTV akkumulátorát 6-8 óra alatt lehet feltölteni.
Négy gyártó emelkedik ki az UTV-k és kvadok piacán. Az első a Polaris, utána jön a kínai CFMoto, a harmadik a Yamaha, a negyedik a kanadai Can-Am. A Polaris az elsők között jött ki elektromos UTV-vel, a tavaly nyáron piacra került újdonságot, Ranger XP Kinetic néven kell keresni.
Mivel az amerikaiak a legnagyobb nevek a szakmában, ezért más ligában játszanak, mint a Landmaster. Az elektromos újdonságnál a Premium és Ultimate kiviteleket lehet megkülönböztetni. Mindkettő kétszemélyes változat, a terepjárást és a vontatást megkönnyíti a négykerék-hajtás.
A Premium változat hajtásáról 14,99 kWh-ás akku gondoskodik, ami 70 kilométeres hatótávot biztosít. Az Ultimate ezzel szemben a 29,8 kW-os akkujával, 130 km is elmegy. Miközben a sofőr, a 18 centis képátlójú, Ride Command képernyőről olvashatja le a menetadatokat.
A Polaris az elsők között jött ki elektromos UTV-vel, a tavaly nyáron piacra került újdonságot, Ranger XP Kinetic néven kell keresni. (Fotó: Polaris)
Mivel elektronok mozgatják a Polarist, így búcsúzhatunk a karakteres motorhangtól és a fosszilis hajtóanyagoktól. Cserébe bőséges nyomaték áll rendelkezésre, mert a Zero Motocycle-lel közösen fejlesztett motor, 190 Nm-t és 110 lóerőt tud. Ennek köszönhetően a vontatás 1124 kilóig is mehet, miközben 567 kilóval lehet terhelni a rakteret. A töltés – kiviteltől függően – 3-6 és 9 kW-al történhet, a tiszta üzemet biztosító elektromos UTV akkumulátorára öt év garanciát vállal a gyár.
Kiemelt kép forrása: Polaris