A vállalat közölte, hogy orosz szabadalmat szerzett a Arctic Mix elnevezésű, saját fejlesztésű technológiájára, amely a földgáz nagyüzemi cseppfolyósítására szolgál vegyes hűtőközegek felhasználásával – írja a Reuters.
Az orosz cég azt is elmondta, hogy a gyártási folyamatot a vállalat gravitációs alapú szerkezetekre vonatkozó nagyszabású projektjeinek megvalósítására fejlesztették ki, amelyek termelési kapacitása egy gyártósor esetében meghaladja az évi 6 millió tonnát.
Oroszország nem rendelkezik LNG-gyártási technológiákkal, miután a nyugati cégek tavaly kivonultak az ehhez szükséges tudásukkal Moszkva Ukrajna ellen irányuló fellépése miatt.