Mert ez az elektromos autó minden igényt kielégít: teljesítmény, sebesség, hatótávolság és több karosszériaváltozat. Ennek megfelelően nem is lesz olcsó, 385 000 dolláros borsos árcédulát akasztanak majd rá – írja a TopGear.
Ezért a jelentős összegért egy ötüléses GT-autót kapunk, amelyet arra terveztek, hogy „kivételes hasznosságot hozzon a piac felső kategóriájába”, és egyben válaszlépés a „számos nagynevű és -teljesítményű gyártó” SUV-jainak térnyerésére. A Fisker egyébként nemrég mutatta be saját SUV-ját, az Ocean-t.
A Fisker újabb részleteket árult el a Roninról, és úgy tűnik, már csak az hiányzik belőle, hogy képes legyen összehajtogatni a szennyest. (Fotó: Canva)
A Ronin – igen, a klasszikus film után kapta a nevét – a jelek szerint hátsó pillangóajtókkal, elektromosan működtethető első ajtókkal és azzal a képességgel rendelkezik majd, hogy a szénszálas keménytető eltávolításával kabrióvá alakítható. Ez a csomagtartóba húzódik vissza, és a pletykák szerint elöl szabad szemmel is jól látható hely áll majd rendelkezésre.
A Fisker szerint a Ronin egy alumínium térvázzal rendelkezik majd – hasonlóval ahhoz, mint amit az Audi az A8-as modellel 1994-ben alkalmazott -, integrált akkumulátorcellákkal, több mint 1000 lóerős teljesítménnyel és 600 mérföldes hatótávolsággal.
Az akkumulátor- és motortechnológiáról nincs szó, de Fisker elmondta, hogy a Ronin 23 colos kerekeken fog érkezni, újrahasznosított és fenntartható anyagokkal lesz felszerelve, és 17,1 colos, nagy felbontású képernyőt kap.
A hírek szerint a Ronin a 0-100 km/órás sebességet két másodperc alatt lesz képes megugrani, a végsebesség állítólag 270 km/óra körül lesz, és a cél, hogy a Ronin „képes legyen felvenni a versenyt a piacon jelenleg kapható bármelyik szuperautóval, vagy felülmúlni azt”. Hogy milyen mérőszámokkal, azt nem árulják el, de ez egy ütős kezdés.
Már évek óta levegőben van egy négyajtós Fisker GT és sportautó; az Atlantic, Force 1, Surf és Emotion típusú autók sosem valósultak meg, az évek óta promózott Ocean-t pedig csak most kezdték el szállítani.
Kiemelt kép forrása: Fisker