Az EU cseppfolyósított gázimportja 40%-kal nőtt idén júliusig 2021 azonos időszakához képest. A teljes behozatal 16%-át Oroszország biztosította, ezzel pedig – az Egyesült Államokat követve a sorban – Európa második legnagyobb LNG exportőrévé vált.
Mindezt pedig az orosz-ukrán háború aktív szakaszában sikerült Moszkvának elérnie, egy olyan időszakban, amikor a harctéren vívott háború mellett a nyugati országokkal is súlyos szankciós és diplomáciai csatákat vív.
Az orosz LNG java az északi Yamal LNG vegyesvállalat kitermeléséből származik (az orosz Novatek 50,1%-os részesedéssel, a francia Total és a kínai CNPC 20%-os részesedéssel, a kínai Selyemút Alap pedig 9,9%-os részesedéssel rendelkezik a vállalatban). A Yamal LNG kapacitásait hosszú távú szerződések alapján a következőképpen osztja fel.
A francia Total évente 4 millió tonnát kap, a spanyol Naturgy 2,5 millió tonnát, a holland–angol Shell 0,9 millió tonnát, az orosz Gazprom 3 millió tonnát, a szintén orosz Novatek 2,5 millió tonnát és a PetroChina 3 millió tonnát.
Annak ellenére, hogy az uniós döntéshozók felszólítják az európai vállalatokat arra, hogy ne vásároljanak orosz gázt, újabb szerződések is kötődnek nagy mennyiségű orosz LNG megvételére, így tesz a spanyol Naturgy és a francia Total is például. Láthatóan prioritást élvező téma az orosz gáz szankcionálásának ügye Brüsszelben, azonban tényleges cselekvési terveket, döntéseket egyáltalán nem látunk az egyeztetések mögött. Az orosz LNG behozatal teljes tilalmának egyelőre nincsenek látható jelei, erre az idő sem megfelelő, hiszen a közelgő tél előtt egy ilyen súlyú döntés, könnyen a tavalyihoz hasonló energiaválságot okozna.
A statisztikák alapján 2023 első hét hónapjában Kínát követve Belgium és Spanyolország volt a második és a harmadik legnagyobb orosz LNG vásárló világszinten. (Fotó: Canva)
2022 májusához képest az LNG-import hozzávetőlegesen 14%-kal nőtt, a vezetékes gázimport ezzel szemben 37%-kal csökkent Európában.
Azonban nemcsak Oroszországból (-77%), hanem Norvégiából(-8%), illetve Algériából (-8%) is zsugorodik a csővezetékeken keresztül szállított gázmennyiség. Ez év januárja és májusa közt Norvégia adta az unióba irányuló vezetékes gázimport 57%-át, Algéria a 19%-át, Oroszország pedig a 15%-át. Összehasonlítás gyanánt, 2022 ugyanezen időszakában Oroszország részesedése 42% volt, 2021-ben pedig 53%.
Középtávon arra számíthatunk, hogy – a teljes gáz szektor leépítéséig – az Európába irányuló LNG-import egyre inkább meg fogja haladni a vezetékes gáz behozatalát. Nem véletlenül láthatunk nagyszabású LNG projekt befektetéseket az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kínában, Kanadában, a Közel-Keleten, illetve szerte a világon.
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és a szövetséges nyugati hatalmak igyekeznek teljesen elzárni az orosz energiahordozók útját, egyelőre számos kis és nagyobbacska kapu tátong az orosz olaj és gáz számára, melyeken keresztül a szankcionált nyersanyag elérve a nyugati gazdaságokat, szépen lassan kifehérül.
Elég csak utána járni az azerbajdzsáni kitermelés és fogyasztás közti különbségek, és az európai gázfolyosó irányába eladott mennyiségek közötti disszonanciáknak, de más országok is élhetnek az orosz szénhidrogének reexportjával, ideértve Törökországot és Kínát is, aki hatalmas mennyiségek felvásárlásával kellemes helyzetből kereskedhet az orosz nyersanyaggal.
Így tehát az európai törekvések arra nézve, hogy más irányokból vásároljunk fosszilis energiahordozókat, egyelőre úgy tűnik, csak a diverzifikáció látszatát keltik. A szénhidrogének tengeri szállítása Oroszországból – főleg az Európát Ázsiával legrövidebben összekötő északi útvonalon – nehezen nyomon követhető, ahogy a vezetékes és vasúti szállítás sem mindig visszavezethető pontosan.
2022 májusához képest az LNG-import hozzávetőlegesen 14%-kal nőtt, a vezetékes gázimport ezzel szemben 37%-kal csökkent Európában. (Fotó: Canva)
Az Európai Uniónak jelenleg azonban nem az új energiaútvonalak lefektetése adja a legnagyobb fejtörést, hanem a megbízható, hosszú távú forrásbázis felkutatása. Hiszen hiába érte el Csehország vagy Lengyelország a keletről érkező orosz gázvezetékek helyettesítését Belgium és Németország felől, ha az ő gázkészleteik egy jelentős részét az orosz cseppfolyósított gáz adja. Ráadásul a nemzetközi folyamatokkal is számolnia kell energiastratégiája megalkotása során, hiszen nem lehet eltekinteni az olyan nagyszabású változásoktól, mint a BRICS és a Sanghaji Együttműködési Szervezet bővülése.
Az olajban és földgázban gazdag arab országok és Irán csatlakozása a Brazília-Oroszország-India-Kína-Dél-Afrika blokkhoz, egyre szorosabb együttműködést jelent, s feltételez a jövőben.
Jelenleg az orosz-kínai, az orosz-afrikai és a közel-keleti kapcsolatok fejlődő kooperatív magatartását figyelhetjük meg az említett gazdasági és biztonsági szervezetek keretein belül is, ahogyan az OPEC+ döntési folyamataiban is.
Mindez pedig egy katari, vagy afrikai energetikai tárgyalás során nem feltétlenül teremt kedvező helyzetet a brüsszeli tisztviselőknek, ahogyan erre láttunk is már példát az ukrán háború kitörése óta.
Ráadásul nem csak a fosszilis energiahordozók kapcsán tapasztalhatunk jövőbeli problémákat.
A közelmúltban Nigerben, de számos más afrikai országban is súlyosbodik a politikai helyzet, aminek következtében az olyan energetikában elengedhetetlen ásványianyagok, mint az atomerőműveket működtető uránérc, vagy az akkumulátorokhoz nélkülözhetetlen lítium, kobalt, nikkel hiánytermékké válhat.
Oroszország számára ezek a válságok lehetőségeket teremtenek, mind arra, hogy piaci jelentőségét növelje, mind arra, hogy újabb partnereket találjon a jelentős nyersanyagforrásokkal rendelkező országokban. Az ilyen természetű nemzetközi változások nem hagyhatják hidegen az uniós országokat, nem lehetnek mindössze külső megfigyelők, hiszen a győzelemért a versenyben is részt kell venni.
Kiemelt kép forrása: Canva
Erbszt Adrienn
