Magyarországon a tavaly nyár közepén bejelentett, majd 2022 augusztusától a lakosság részére bevezetett kettős energiaár (rezsicsökkentett és piaci árazás) nehéz helyzetbe hozta az átlag fölött fogyasztó háztartásokat, az árkülönbség ugyanis több mint hétszeres a gáz és két-háromszoros a villamos-energia ár esetében.
A kialakult helyzet rávilágít arra is, hogy magunknak kell tenni azért, hogy minél kevesebb energiát fogyasszunk, ugyanis a hazai lakóépületek átlagos osztályzata FF, vagy annál rosszabb energetikai besorolású. 2017-2022 között az új lakóingatlanok csupán 20 százaléka volt BB vagy annál magasabb minősítésű. A Knauf Insulation számításai szerint egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását fűtési- és hűtési költségeit, ráadásul az ingatlan értékét is növeljük.
Általánosságban elmondható, hogy egy négyzetméter homlokzatszigetelés színvakolat nélkül 12 ezer forint körül alakul, ebből körülbelül 7-10 ezer forint a szakember munkadíja, az anyagköltség pedig 3-5 ezer forint négyzetméterenként 15 cm vastag EPS szigetelés esetén, kőzetgyapotnál ez az ár pedig 6-8 ezer forint. Ingatlanonként ugyanis nagyon eltérő, hogy milyen típusú, vastagságú szigetelésre van szükség, de falvastagságtól független minden esetben vakolható homlokzati rendszer használata javasolt.
Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. (Fotó: Canva)
Nyár elején a kormány bejelentette, hogy 2024. január 1-jétől megszűnik a CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény), csak a falusi CSOK marad megemelt összegekkel.
Az év végéig azonban még elérhető a CSOK, így – aki megfelel a feltételeknek – annak mindenképp érdemes ezt igénybe vennie, ahogy a hozzá kapcsolható államilag támogatott lakáshitelt is. Ez utóbbi nagy segítség az infláció és a megemelkedett pénzpiaci hozamok miatt meglehetősen megdrágult lakáshitelek helyett. Bár a CSOK és a támogatott hitel korszerűsítésre, így szigetelésre sem fordítható (használt lakás esetében vételárra kell költeni), de célszerű a saját megtakarítás egy részét ezzel kiváltani vásárláskor, a megtakarítást így akár energetikai korszerűsítésre-ezen belül hőszigetelésre fordítani.
A falusi CSOK esetében idén is és jövőre a megemelt összegű vissza nem térítendő támogatás fele használható a vételárra, a másik felét kizárólag felújításra, korszerűsítésre kell költeni. Ebből a részből tehát finanszírozható az épület hőszigetelése is. De nemcsak vásárlás esetén igényelhető a falusi CSOK a meghatározott kistelepüléseken, hanem meglévő ingatlan bővítésére és/vagy korszerűsítésére is. A támogatás összege a gyerekek számától függ. Így a falusi CSOK és a mellé igényelhető államilag támogatott, 3 százalékos kamatozású hitel is felhasználható hőszigetelésre.
Magyarországon még mindig kevesen gondolkoznak kifejezetten energiahatékonysági célú fejlesztésekben. Erre bizonyíték, hogy az elmúlt öt évben összesen 2500-3000 milliárd forintot költöttünk energetikai felújításra, ám ennek csak kevesebb mint fele járt érdemi energia-megtakarítással. A felújítási munkálatok közül a szigetelés pénzt is hoz a házhoz a komfort előnyökön felül. Ha hőszigetelésre fordítjuk a vissza nem térítendő támogatást, a korábbiakhoz képest évekkel rövidül a befektetett összeg megtérülési ideje a csökkent rezsikiadásoknak köszönhetően.
A továbbra is folyamatosan emelkedő árak mellett arra aligha lehet számítani, hogy olcsóbbá válhat a beruházás, így érdemes minél előbb belevágni az otthonunk szigetelésébe.
Az építőipar gyengélkedése most jól jöhet azoknak, akik gyorsan szeretnének nekilátni, ugyanis könnyebb szakembert találni a munkákra. Szigetelés után pedig már a most következő télen jelentős költségmegtakarítást érhetünk el a rezsiköltségeken. Bár sokan megfeledkeznek róla, de a forró nyári hónapokban is nagy segítség a szigetelt otthon, hiszen az lassabban melegszik fel, így kevésbé van szükség légkondicionáló használatára is. A fűtésre és a hűtésre felhasznált kevesebb energiával pedig nemcsak a pénztárcánkat, de környezetünket is védjük.
Kiemelt kép forrása: Canva