Ha azon gondolkodik, hogy miként tegyen szert Magyarországon az amerikai vállalat legfrissebb gyártmányára, a nulladik lépéssel kell kezdenie: a teherautóra szóló jogosítvány megszerzésével. Az oka az, hogy a Cybertruck tömege – kiviteltől függően – 3 629 kilótól 4 536 kilóig terjed. Azaz ekkora tömegű autó már nem vezethető a 3,5 tonnáig „hitelesített” személyautós jogosítvánnyal. A kisteherautó méretei felénk tűnnek csak szokatlanul nagynak, az 5 885 milliméteres hosszhoz, 2 027 mm-es szélesség tartozik, a magassága pedig 9,5 centi híján két méter.
Ha már az adatoknál járunk, akkor a többféle hajtásmóddal elérhető kisteherautó vontatási tömegein is érdemes hüledezni. A belépő szintet a 3,4 tonna jelenti, ami felmehet egészen 6,8 tonnáig. A Cybertuck raktere zárható, a hossza kereken 2 méter, és 2,8 köbméternyi holmi fér el benne.
A Tesla a legnagyobb modelljénél is másként gondolkodott, mint a hagyományos gyártók. A hagyományos kisteherautóknál létrára hasonlító alvázon rögzítik a motort és az egész hajtás-láncot és/vagy az akkumulátor csomagot. S erre kerül rá a karosszéria. Ez az iparágban régóta bevált megoldás.
A Tesla mérnökei másként gondolkodtak. Egy 3 mm vastag, rozsdamentes acélból készült váz és karosszéria rendszert alkottak, ami rendkívül erős és persze korrózióálló. És nehéz. Ehhez rögzítették a szintszabályzós futóműveket és az autó aljában található akkucsomagot. Ez kiviteltől függően 400, 480 és 800 kilométeres elméleti hatótávot biztosít. Az autóról készültek nemrég képek és videók, amint legurult egy domboldalról, bele lőttek fegyverrel az oldalába és más hasonló meredek dolgokat csináltak vele.
A nagy tömeggel és a szuper szilárd karosszéria ütközéskor is jelenthet gondot, főleg ha gyalogossal és kerékpárossal találkozik a Cybertruck. A kisebb autóval történő baleset pedig, elég „érdekes” lehet a másik fél szempontjából. Leginkább ezért lesz a Cybertuckot nagyon nehéz vagy lehetetlen Európában és Ausztráliában forgalomba helyezni.
Lényeges információ, hogy az USA-ban más szabályok vonatkoznak a kisteherautókra. Főleg a liga csúcsán lévő teljes méretűekre, például a Tesla Cybertruckra vagy a Ford F150-re. Ezt a speciális szabályozást, ki is használják a gyártók.
A Cybertruck hozta a Teslánál megszokott késéseket. A típus bemutatója, azaz az emlékezetes golyó dobálós, ablakbetörős esemény 2019. november 21-én történt. Ekkor indultak a foglalások. A komoly késést sok mindennel magyarázták, a lényeg, hogy elviekben 2023 novemberében kapják meg az első tulajdonosok az autóikat.
A negyvenezer dollárról indult ár a kétmotoros kivitelnél már 70 ezer dollár, a három motoros csúcsverziónál 80 ezer dollár körüli szám kerül az árcédulára.
Az oka nagyon egyszerű: egyedül az Egyesült Államokban a Ford F50-es családból 2021-ben 726 004 darabot értékesíttek. A teljes méretű kisteherautók között az F150, 1977 óta vezeti az eladásokat. Az összesített autó eladásokban pedig 1981 óta nem talált legyőzőre… Így már látható, hogy egy óriási és igen jól jövedelmező piaci szegmensbe lép be Elon Musk márkája.
A Tesla fanatikusokból talán Dunát lehetne rekeszteni, de a típus jövője, talán mégsem annyira fényes, mint ahogy anno elképzelték. Az oka, hogy a sok rakodó hellyel ötletessé varázsolt modellnek, közben megérkeztek a konkurensei. Ezek a piac nagyágyúi, tehát a Ford, a Chevrolet, GMC Hummer és a Ram által készített típusok. Amihez csatlakozott a Rivian R1T is. Ezen a piacon a vásárlói hűség, különösen erős. És a felsorolt márkák, legalább olyan ügyes és praktikus megoldásokat vonultatnak fel az utastérben és a raktérben, mint a Cybertruck.
A lényeg, hogy az éppen lanyhuló elektromos autós piacon, megmutathatja a Tesla újdonsága, hogy mit tud pontosan. És legfőképpen azt, hogy vad és jól hangzó foglalási számokból, mennyi valós vásárlója lesz.
Kiemelt kép forrása: Tesla