Napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek a hőszivattyús fűtési rendszerek, melyek nemcsak környezetbarát megoldást kínálnak otthonunk melegen tartására, hanem elődeikhez képest jóval költséghatékonyabban is működtethetők. Kevesen tudják, de egy beruházás esetén legalább olyan nagy körültekintéssel kell eljárni a hőközpont kiválasztásánál, mint a hőszivattyúénál. Hajnal Ferenc, Nolsen hőközpontok szakértő azt is elárulta, hogy miért.
Mint fogalmazott, amikor a hőszivattyú működésbe lép, annak egyetlen dolga van: „levenni” a kinti levegőből, földből vagy vízből a hőt, és olyan formába önteni, amelyet a házban lehet hasznosítani. Miután megvan ez a meleg, valahova el kell tárolni, amíg szükség nem lesz rá. Itt jön képbe a hőközpont fogalma, mely nagyjából olyan, mint egy termosz: megtartja a hőt addig, amíg szét nem osztjuk a házban a hőleadókban, azaz a radiátorokon vagy a padlófűtésen keresztül a keringető szivattyúk segítségével.
Napjainkban egyre inkább előtérbe kerülnek a hőszivattyús fűtési rendszerek, melyek nemcsak környezetbarát megoldást kínálnak otthonunk melegen tartására, hanem elődeikhez képest jóval költséghatékonyabban is működtethetők. Forrás: Cool4U Systems Kft.
Kérdésünkre válaszolva elmondta, lényeges, hogy olyan hőközpontot találjunk, ami illeszkedik a ház fűtési igényeihez és a rendelkezésre álló térhez. Fontos, hogy csak a kiváló minőségű anyagokból, például rozsdamentes acélból készült komponenseket keressük, melyek hosszú élettartamot és alacsony karbantartási igényt garantálnak.
Hajnal Ferenc kiemelte még a helytakarékosság jelentőségét is. Elmondta, egy kompakt hőközpont, ami helytakarékos kialakítású, lehetővé teszi a helykihasználást más célokra is a gépházban vagy ott, ahol a hőközpontot elhelyezzük.
Nolsen kompakt hőközpont. Forrás: Cool4U Systems Kft.
A hőszivattyús fűtési rendszerek piaca is elképesztő ütemben fejlődik, ennek legújabb példája a Nolsen előszerelt hőközpont, melyet kifejezetten hőszivattyús rendszerekhez terveztek az esetleges vízoldali kivitelezési komplikációk esélyének csökkentése, a kis helyigény és a gyors munkavégzés érdekében.
A két magyarországi piaci szereplő, a Cool4U Systems Kft. és az Easykit Kft. összefogása révén piacra kerülő hőközpont több szempontból is különbözik a piacon kapható, első hallásra hasonlónak tűnő terméktől. Ilyen a rozsdamentes kialakítás, a párazáró szigetelés, illetve a kompakt méret is.
Hajnal Ferenc a Nolsen márka előnyei között említette még, hogy tartályának mérete olyan, hogy egy átlagos család használati melegvíz igényét kényelmesen ellátja. A hőközpontot ráadásul úgy tervezték, hogy a szerelése egyszerű és gyors legyen, csökkentve ezzel a telepítési időt és az esélyt az esetleges bonyodalmakra. Az egység előszerelve érkezik a vásárlóhoz, a Nolsen hőközpontok akár vízvezetékszerelő szakember bevonása nélkül is telepíthetők.
Végezetül a szakértő szót ejtett arról is, hogy a Cool4u Systems a berendezések kizárólagos magyarországi forgalmazásán túl teljes műszaki támogatással és akár helyszíni segítségnyújtással áll partnerei rendelkezésére. Sőt, bármely kivitelű és teljesítményű Gree hőszivattyú Nolsen hőközponttal történő szerelése esetén kiterjesztett garanciát biztosít a berendezésre.
Kiemelt kép forrása: Cool4U Systems Kft.