Az Eurostat méréseit vizsgálva látható, hogy 2022 februárját megelőzően átlagosan 5,9 milliárd euró volt a gáz havi kiadása, ebből a vezetékes földgáz 3,6 milliárdot, a cseppfolyósított gáz pedig 2,3 milliárdot tett ki. A háború kitörésével párhuzamosan jelentős árugrásról tanúskodnak az adatok, hiszen a gázimport átlagos havi költsége 15,2 milliárd euró lett, s megváltozott az LNG és vezetékes gáz aránya is: 7,7 milliárd cseppfolyósított, 7,5 milliárd vezetékes földgáz.
Így alakult, hogy 20 hónap alatt többet költöttünk erre a típusú tüzelőanyagra, mint 2017 és 2022 közt, közel öt év alatt. 2013 és 2021 közt az Európai Unió összesen 292 milliárd euróért vásárolt földgázt, míg 2022 februárjától mostanáig 304 milliárd eurót.
Az Európai Unió statisztikával foglalkozó intézménye, az Eurostat adatai alapján, rendkívüli áremelkedés volt tapasztalható az európai gázvásárlásokban. (Fotó: Canva)
Az adatok alapján a legnagyobb hasznot hajtó importőr ebben a 20 hónapban az Egyesült Államok lett, aki átvéve az orosz elsőséget, 53 milliárd eurónyi gázt adott el az Európai Uniónak. Az USA jól láthatóan tudott élni a lehetőséggel, melyet az EU-orosz viszonyok markáns megromlása eredményezett, s annak ellenére, hogy korábban szinte nem is volt résztvevője az európai gázkereskedelemnek, mostanra a legjelentősebb szereplője lett. Az Egyesült Királyság második legnagyobb importőrként immár, mint nem EU tag, 27 milliárd értékben árusította földgázát korábbi szövetségének.
Ráadásul eladásaiban jelentős mennyiségben helyet kapott az olcsóbban, hosszú távú szerződésekkel megvásárolt LNG is, melyet nemes egyszerűséggel reexportált kedvezőbb áron az európai piacokra.
A fő haszonélvezők közt kell megemlíteni Norvégiát is, aki 24 milliárd eurót keresett az európai gázpiacon, bár ő eddig is ide értékesített szinte kizárólagosan. A norvég kitermelések korlátozottsága miatt viszont jelentős növekedés eladásaiban egyelőre nem várható, többek között ezért volt szükség teljesen új gázkereskedő partnereket keresnie Európának.
Algéria is jelentős mennyiségben – 21 milliárd euró – kereskedett Európával, de az ő lehetőségei is korlátozottak. A gázpolitika megreformálásának következtében nehéz egyeztetések árán, de Katarral is sikerült megállapodni, aki 14 milliárd eurónyi értékű cseppfolyósított gázzal vett részt az európai gázkereskedelemben. Az új európai helyzeten szép nyereséget halmozott fel Azerbajdzsán is, aki 12 milliárd euró értékben exportált az EU részére földgázt a déli vezetékeken keresztül.
Ráadásul ellentétben Norvégiával és Algériával, Baku hatalmas kiaknázatlan lehetőségekkel rendelkezik, továbbá számos földgáz projektje van folyamatban, amikkel a jövőben még jelentősebb szereplője lehet az európai gázkereskedelemnek.
A nagyok mellett szép számokat produkáltak a távolabbi és kisebb szereplők is: Angola (5 milliárd), Egyiptom (4 milliárd), Trinidad és Tobago (3 milliárd) Nigéria és Kamerun (2-2 milliárd), Líbia, Omán és Egyenlítői-Guinea (1-1 milliárd). Rajtuk kívül még 12 állam adott el kisebb összegekben gázt, s ezzel az mindenképpen bebizonyosodott, hogy az Európai Uniónak sikerült a lehető legjobban diverzifikálnia a gázbehozatalát, csak a kérdés szó szerint az, hogy milyen áron?
A szállítások ugyan jelentősen csökkentek – hozzávetőlegesen 140 milliárd köbméter helyett 23-24 milliárd köbméter vezetékes gázról beszélhetünk – mégis 14 milliárd eurónyi földgázt adott el Európának Oroszország, elsősorban az árak emelkedésének köszönhetően. Ebben természetesen nem szerepel a hatalmas mennyiségben eladott cseppfolyósított orosz földgáz, mely a háború és a rossz kapcsolatok ellenére hónapról hónapra rekordokat dönt az európai gázpiacon.
Novemberben az orosz LNG-export Európába már 1,75 millió tonna volt, ezzel az oroszok az USA után a második legnagyobb cseppfolyósított gázimportőrei Európának.
Az orosz csővezeték-szállítások a jövőben valószínűleg továbbra is csökkenő tendenciát fognak mutatni. Az ukrajnai, a török és a lengyel vezetékeken keresztül azonban egyelőre konszolidálódott a helyzet és folyamatos az áramlás vagy hosszútávú szerződésekkel, vagy hónapról hónapra kötött gázügyletekkel. Alekszej Miller Gazprom elnök arról beszélt a közelmúltban, hogy számos olyan országba is szállítanak gázt, amelyek korábban elhatárolódtak az orosz terméktől, így például Ukrajnán keresztül az osztrák Baumgarten központ is fogad be földgázt a Gazpromtól, s onnan továbbítja más uniós országoknak.
A Gazprom vezér a vállalat törökországi terveiről is beszélt, ahol jövőre az Európába irányuló szállítás alternatív platformjaként török gázközpontot kívánnak alapítani. Ráadásul a török vezetékeken Európába irányuló gázmolekulákról rendkívül nehéz megállapítani, hogy orosz, azeri, türkmén, vagy éppen iraki eredetűek-e.
A túlfizetés számos okra visszavezethető, de elsősorban az Európai Unió és Oroszország közti gazdasági kapcsolatok megszakadása teremtett új, költségesebb kihívásokat az öreg földrész számára. (Fotó: Canva)
Természetesen nem csak az Oroszországgal megromlott kapcsolatok eredményezték a gázárak olykor kiugróan magasra szökését, de természetesen a legjelentősebben Európa számára ez növelte a költségeket. A tarifák már 2021 nyarától intenzíven elkezdtek növekedni, ennek akkor elsősorban globális okai voltak.
A piac árszabását leginkább az befolyásolta ezen időszak alatt, hogy a Covid világjárványt követően újraéledő gazdaságokat lassabban követték az energiaforrások kitermelési folyamatai.
Ugyanezt tapasztalhattuk nemcsak a földgáz, hanem a kőolaj és a szén esetén is, világszintű hiányuk pedig jelentősen növelte árukat és az általuk termelt villamosenergia árát is. Erre a válságosnak mondható 2021-es második félévre szabadult rá 2022 februárját követően a háború és nemzetközi feszültségek okozta zűrzavar. Az európai gázinfrastruktúra nem volt alkalmas nélkülözni az orosz gázt, így új és hosszadalmas projektek építésébe kellett kezdeni (LNG terminálok és összekötő vezetékek, új vezetékhálózatok más forrásokhoz).
Az új partnerek felkutatása és a szükség kiszolgáltatottsága nem eredményezett mindig korrekt áron alapuló ügyleteket az új partnerekkel, ráadásul a már meglévő vezetékhálózatokon történő szállításnál mindenképpen drágább egy új projektre tervezett szállítás, vagy a cseppfolyósított gáz tengeri szállítása.
Bár az orosz földgázra nincsenek érvényben EU-s szankciók, mégis számos folyamat oda vezetett, hogy közel 17%-ra esett vissza a szállítás. A rubelben történő fizetés orosz kényszerítése, a felrobbantott Északi Áramlat II. vezetékek, az Északi Áramlat I. akadályozott működése, illetve az ukrajnai szállításokban időről-időre megjelenő bizonytalanságok, mind az orosz-EU kereskedelem visszaeséséhez vezettek. Mostanra természetesen javultak és kiegyensúlyozottabbak lettek a gázárak Európában, a korábbi akár 2000-2500 dolláros kiugrások megszűntek és nagyjából 500 dollár/ezer köbméteren rögzültek a tarifák, mégis a válság előtti árakhoz képest jelentősebbek. Az Európai Unió gázimportra fordított kiadásai lényegesen megnőttek, s ebbe nem csak a gáz tényleges árát kell beleszámolni, hanem az új projektekhez szükséges befektetéseket, illetve az elvetett régiek haszon kiesését és fenntartási költségeit.
Az európai gazdaság és ipari termelés számára mély sebet okozott ez a szakítás Oroszországgal és várhatóan még egy jó darabig tartani fog a gyógyulás. Reméljük, minél előbb azt is meglátjuk, hogy milyen jó oldalai vannak az orosz energiafüggőségről történő lemondásnak.
Kiemelt kép forrása: Canva
Erbszt Adrienn
