Azok az ásványi anyagok tartoznak ide, amelyek nemzetbiztonsági, hadászati, vagy ipari szempontból létfontosságúak, ők biztosítják a technológiai és gazdasági fejlődést, illetve a hatékony védelem folytonos fenntartását.
Elengedhetetlen alkotóelemei az okos eszközöknek, számítógépeknek, napelemeknek, szélturbináknak, légkondicionálóknak, kábeleknek, egészségügyi és katonai, valamint a zöld átmenetet szolgáló technológiáknak.
A kritikus ásványi anyagok közt említhetjük az akkumulátorgyártáshoz nélkülözhetetlen kobaltot, grafitot és lítiumot, de ide tartoznak a kevésbé ismert ritkaföldfém-elemek is, melyek kulcsfontosságúak a hibrid autóakkumulátorokban, a lézertechnológiában, vagy a haditechnikákban. Amint az jól látható, a kritikusan ritka ásványok megtalálhatóak a legtöbb mindennap használatos készülékben, így hiányuk esetén a mai társadalmak java része nem tudna működni.
Kína a világ napelemeinek és elektromos jármű akkumulátorainak 75%-át tudja előállítani. (Fotó: Canva)
A Világbank legutolsó becslései alapján 30 éven belül közel 500%-kal növekszik az egyes ásványok iránti kereslet, ennek oka pedig elsősorban a megújuló energiaforrások globális térhódítása és a nyulakat is megszégyenítő szaporasággal születő, újabb és újabb innovációk. A kereslet növekedésével párhuzamosan jelentős áremelkedésekkel is számol a piac a következő években, melyekre nagyfokú geopolitikai hatások is nyomást gyakorolnak. A kritikus nyersanyagok ellátási lánca kiemelkedően sérülékeny, hiszen lelőhelyeik kevés államra összpontosítódnak, feldolgozásukhoz szükséges infrastruktúrával pedig még kevesebb ország rendelkezik.
Nézzünk néhány, például napelemekhez, elektromos autókhoz, vagy műholdas kommunikációhoz szükséges alapanyagot.
Mindezt figyelembe véve jól kirajzolódik, hogy nem csak az ásványokhoz való hozzáférés, hanem azok feldolgozása is komoly geopolitikai kitettségeket eredményez. Elérhetőségük blokkolása pedig csak egy az aggasztó szempontok közül, hiszen ezekből az anyagokból táplálkozik a hadiipar is, s nem csak az importfüggő országok fegyvergyárai, hanem a lelőhelyekkel rendelkezőké is.
Az adatokat elemezve világosan kirajzolódik, hogy Kína ellenőrzi a kulcsfontosságú ásványok feldolgozásának piacait, ráadásul számtalan saját lelőhellyel is rendelkezik. Népszerűsége a külföldi partnerek körében elsősorban annak köszönhető, hogy az enyhébb környezetvédelmi előírások mellett olcsó földterületekkel és energiaellátással rendelkezik.
Ki kell emelni Kína külföldi bányászati befektetéseit is, hiszen komoly részesedési vannak Indonéziában (nikkelbányászat), Afrikában (például a kongói kobalt bányászatban), Argentínában és Chilében (lítium), de még Ausztráliában is. Mindez azzal a hatalommal ruházza fel, hogy a világ napelemeinek és elektromos jármű akkumulátorainak 75%-át tudja előállítani, ráadásul ő a legnagyobb autóexportőr is.
A kialakult helyzet annak tükrében kezd egyre élesebbé válni, hogy az Egyesült Államok világvezető helye megingott Kínával szemben. Kína térnyerése a stratégiailag fontos iparágakban komoly nemzetbiztonsági figyelmet kap Washington részéről, hiszen az egyre romló kínai-amerikai kapcsolatok miatt a kölcsönös burkolt, vagy nyílt szankciók egyre gyakoribbak a két ország között. Az USA élen járó szövetségi kapcsolatait felhasználva igyekszik Kínát gazdaságilag és katonailag visszaszorítani, legyen szó kereskedelmet érintő politikai döntésekről, vagy a tajvani és az indiai-csendes-óceáni térségben demonstrált katonai erőfitogtatásokról. Peking ezekre úgy válaszol például, hogy korlátozza bizonyos kritikusan fontos ásványok exportját, ahogy tette ezt a chipekhez és napelemekhez szükséges galliummal és germániummal.
Az Egyesült Államok világvezető helye megingott Kínával szemben. (Fotó: Canva)
A stratégiailag igencsak fontos ásványok globális versenyhelyzetet teremtettek, amiben kezdenek kirajzolódni a szembenálló felek. Az Egyesült Államok, mint az egyik pólus vezetője, saját térfelén látná az egyébként rivális európai gazdaságpolitikát is. A kétoldali Brüsszel-Washington tárgyalások fő témái közt nemcsak az Oroszországgal való kapcsolatok megszakítása áll, hanem az európai-kínai gazdasági kapcsolatok leépítése is.
Ahogy az Oroszországgal szemben kialakított politika is erősen fájdalmas következményekkel járt földrészünk számára, a kínai gazdasági kapcsolatok parkolópályára állítása sem tűnik megvalósíthatónak elszenvedett károk nélkül.
Elég, ha csak a magasabb energiaköltségek miatt gyengülő iparunkra gondolunk, ami az orosz fosszilis energiahordozók felváltására tett kísérletek következménye. Ráadásul figyelembe kell venni, hogy az orosz-európai gazdasági kapcsolatok soha nem voltak olyan kiterjedtek és nagyszabásúak, mint a kínai-európai együttműködések.
Az Európai Unió soha nem lesz önellátó a kritikus nyersanyagellátásban, importfüggősége elkerülhetetlen, azonban van némi mozgástere az újrahasznosításban és feldolgozásban, továbbá hogy hogyan használja fel saját forrásait, kikkel kereskedik, s hova fektet be. Az ebben rejlő lehetőségekre és az ellátási zavarok megelőzésére született meg a 2024 elején életbe lépő, kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló törvény; a Critical Raw Materials Act (CRMA). A törvény fő céljai közt szerepel a megbízható nemzetközi együttműködések fokozása, a befektetések növelése és diverzifikálása. Kiemelt figyelmet fordít a nyersanyagellátás körforgásának népszerűsítésére, beleértve az újrahasznosítást, a feldolgozást és a helyettesítő anyagok fellelésére szolgáló kutatások előmozdítását.
Az eddigi ipari szükségleteken túl az új technológiák gyártása, alkalmazása – beleértve a fosszilis energiahordozók felváltására szolgáló megújulókat is – a nem nemesfémek, az akkumulátor alapanyagok és a ritkaföldfémek iránti kereslet exponenciális növekedését jelenti Európa számára. Ez pedig az egyik függőségből taszítja a másikba.
A dokumentumban meghatározott 34 stratégiailag kritikus nyersanyag esetében nagyon magas az ellátási zavarok kockázata. Erre példa többek között, hogy Kína biztosítja az EU ritkaföldfém ellátásának közel 100%-át, vagy például Törökország adja bórellátásának 98%-át.
Lítiumot Chilében, Ausztráliában és Kínában bányásznak leginkább, feldolgozása pedig szintén a hatalmas ázsiai országban történik elsősorban. (Fotó: Canva)
A jogszabály kimondja, hogy az uniónak 2030-ig 17 kulcsfontosságú nyersanyag éves szükségletének 10%-át kell saját magának bányásznia, 25%-át újrahasznosítania és 40%-át kell feldolgoznia, továbbá az egyes stratégiai nyersanyagok uniós éves fogyasztásának legfeljebb 65%-a származhat egyetlen harmadik országból. Ezen stratégiai anyagok közé tartozik többek között az alumínium, a réz, a nikkel, valamint a lítium és a ritkaföldfém elemek.
Nagy változást eredményezhet, hogy a CRMA időkereteket határoz meg az ide tartozó stratégiai projektek számára az engedélyek mihamarabbi megszerzése érdekében; 15 hónapot a feldolgozási és újrahasznosítási projekteknél, és 27 hónapot a bányászatnál.
A kormányoknak továbbá nemzeti programokat kell kidolgozniuk a geológiai erőforrások feltárására is. Figyelembe véve, hogy egyes becslések alapján az unió bányászati ipara cirka tizenöt évvel le van maradva Peking mögött, és Európa ritkaföldfémeinek szinte teljes mennyiségét Kína szállítja, a tagországoknak bőven lesz teendője. Európában vannak értékes lelőhelyek, bár teljes önellátásra – a jelenlegi igényeket figyelembe véve -nem elegendőek. Mégha a lítium lelőhelyek akár a szükségletek 40%-át is képesek lennének fedezni, ezek a projektek számos akadályba ütköznek, elsősorban politikai és pénzügyi problémák miatt hiúsulnak meg. Az új jogszabály várhatóan némileg felgyorsítja az új bányák engedélyezési eljárásait a jelenlegi 10-15 éves gyakorlathoz képest.
Az Európai Uniónak fel kell készülnie, hogy komoly nehézségeket hoznak majd a következő évek. Az energiaárak, a romló ipari és gazdasági helyzet, a növekvő infláció és a szerényebb támogatási lehetőségek a vállalkozásokat arra is késztethetik, hogy átköltözzenek például Észak-Amerikába, ahol az új inflációcsökkentő törvény kereteiben az európaihoz képest összehasonlíthatatlanul magasabb támogatásokra számíthatnak az új projektek. Európának nem csak az anyagellátás biztosítására kell gondolnia, hanem a kereslet csökkentésére is hangsúlyt kell helyeznie politikájában.
Földrészünknek vannak lehetőségei, de ezek megvalósításához olcsóbb energiára és nagyobb uniós támogatásra van szükség.
Továbbá arra is, hogy ne a gazdaság loholjon a politikai döntések után, hanem annak lehetőségeihez mérve, a realitások talaján szülessenek új jogszabályi követelmények. Hiszen jórészt az EU zöld innovációs kutatásai és szigorú szabályozási rendszere teremtett Kína számára hatalmas üzleti lehetőséget a napelemek és elektromos autók gyártásában, vagy például az európai hulladék újrahasznosításában.
Az Európai Unió sokadjára esik abba a hibába, hogy úgy gondolja, az ő törvényei mindenkire vonatkoznak, s az ő újító elképzeléseit lesi az egész világ. Mindazonáltal sem az amerikai, sem a kínai, de még a közel-keleti hatalmak sem Európa szerint formálják stratégiájukat, legfeljebb azt kihasználva.
Kiemelt kép forrása: Canva
Erbszt Adrienn
