Az Energia Charta Egyezmény 1994-ben aláírt, majd 1998-tól hatályba lépett, máig is érvényben lévő, nemzetközi megállapodás. Elsősorban az energetikai befektetések védelmére hívták életre, leginkább a volt szovjet érdekszférába terjeszkedés biztosítására. A Szovjetunió felbomlásának, illetve a vasfüggöny leomlásának közelsége elbizonytalanította az érintett országokba befektetőket, elsősorban az esetleges újra államosítástól való félelmek miatt volt szükség valamiféle nemzetközi garanciára, amely garantálja az energetikai befektetések megtérülését, hosszú távú fennmaradását.
A Charta résztvevői az energiabiztonság előmozdítására, az átláthatóbb és versenyképesebb energiapiacok működtetésére helyezik a hangsúlyt együttműködésükben. Jelenleg 50 aláíró és szerződő féllel rendelkezik az egyezmény, azonban ezek közül több állam már jelezte kilépési szándékát, ahogy a szerződött Európai Unió és Euratom is.
A kezdeti lelkesedés mára érezhetően visszaesett, 2022 óta az Európai Unió kilenc tagállama – Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia – nyilatkozott kilépési szándékáról. Franciaország, Németország, Lengyelország és Luxemburg pedig már a hivatalos bejelentést is megtette. Olaszország megelőzve szövetségeseit, már 2016-ban felmondta a szerződést.
2022-ben az Európai Parlament elfogadott állásfoglalásában, felszólította az Európai Uniót és tagállamait az Energia Charta Szerződésből összehangolt kilépésre.
A cél elméletileg az volt ezzel, hogy az egységes, tömeges kilépéssel teremtsenek jobb jogi feltételeket a maguk számára. Azóta azonban nem sikerült közös döntést hozni sem az együttes kilépésről, sem az Energia Charta modernizációjáról. Annak ellenére sem, hogy 2023 nyarán az Európai Bizottság a szerződésből való egységes, minden tagállamra kiterjedő kilépést javasolt. Az Európai Tanács tavaly elfogadta azt a kompromisszumos svéd javaslatot, amely lehetővé tenné egyes országoknak a bennmaradást, de a Bizottság ezt a lehetőséget nem tartotta jó ötletnek, mivel véleményük szerint az Energia Chartához kapcsolódó kérdések megosztott hatáskörbe tartozók, így azokat uniós szinten kell koordinálni.
Az Európai Unióban nem teljes az egység az Energia Charta Egyezmény jövőjével kapcsolatban. (Fotó: Canva)
A maradás és kilépés kérdése erősen megosztja az EU tagállamokat. A kilépés mellett érvelők elsősorban azt tartják aggasztónak, hogy a szerződés alapján az energiavállalatok beperelhetnek olyan országokat, amelyek intézkedéseikkel károsíthatják várható nyereségüket.
Elsősorban a szigorú Európai Uniós klímapolitika következtében hozott új rendelkezések kapcsán vannak félelmei a kilépni szándékozó országoknak, hiszen a szerződés lehetővé teszi a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatok számára, hogy kompenzációs követeléseket nyújtsanak be az éghajlatváltozás megelőzésére irányuló kormányzati döntések miatt.
A kilépés mellett állók azzal érvelnek – beleértve az Európai Unió központi szerveit is – hogy az Energia Charta nincs összhangban az EU klímatörvényével és a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott elvárásokkal.
Elsősorban azzal kapcsolatban vannak fenntartásaik, hogy a magánkézben lévő cégek beperelhetik azokat a kormányokat, akik a zöld politikai döntéseik miatt esetleg veszélybe sodorják befektetési projektjeiket és nyereségvárakozásaikat. A szerződés 26. cikke szerint az Energia Charta Egyezményben aláíró országok befektetői, keresetet indíthatnak a szintén aláíró másik állammal szemben az energiával kapcsolatos beruházások előmozdítására és védelmére vonatkozó kötelezettségeiknek megsértése esetén. A választott bíróságok által kiszabott, általában nagy összegű bírságok, jogilag kötelező erővel bírnak. Az aggodalmak megalapozottságát erősíti, hogy az Energia Charta elmúlt húsz évében nőtt a benyújtott követelések száma a megújuló energiával kapcsolatos reformintézkedések miatt.
Összefoglalva tehát, a kilépést pártolók két okra hivatkoznak:
- Az EU klímatörvényének és a dekarbonizációs folyamatoknak az Energia Charta általi ellehetetlenítésére.
- Az államok és befektetők közötti vitarendezési lehetőségek, kormányokra nézve rendkívül költséges következményeire.
Ugyan az Energia Charta Egyezménybe foglaltak alapján, a szerződő fél írásban bármikor felmondhatja a szerződést, de ezzel nem szűnnek meg annak hatásai. A 47. cikk szerint a szerződés hatálya alá tartozó beruházások a kilépés hatálybalépésének időpontjától véve még 20 évig élveznek védelmet.
A húsz éves lejárati záradék miatt jóval azután is perelhetők maradnak az országok, hogy kiléptek az egyezményből.
Erre a legjobb példa Olaszország, aki 2016-os kilépése óta már legalább hét választottbírósági perrel kellett szembe nézzen. Súlyos összegeket kellett kifizetnie például a brit Rockhoppernek, aki keresetet nyújtott be ellene azzal a váddal, hogy Olaszország megsértett számos befektetésvédelemmel kapcsolatos jogát. Végezetül Olaszországnak 250 millió eurós kompenzációt kellett fizetnie a Rockhoppernek. Ennek veszélyeit felismerve, láthatunk próbálkozásokat a lejárati záradék semlegesítésére, de ezek egyelőre nem nyújtanak gyakorlati védelmet az államoknak.
A Bizottság olyan jogszabályt javasol, ami megakadályozná, hogy az uniós székhelyű cégek kárigényt nyújtsanak be a tagállamokkal szemben. Azonban ehhez szükséges az egyetértés az összehangolt kilépésben is.
Számos uniós tagállam, mint Ciprus, Málta, Finnország és több közép-kelet-európai ország – köztük hazánk is – inkább az Energia Charta reformját támogatja, mint a kilépést. Vannak olyan újító rendelkezések, melyek némi rugalmassággal kezelik a befektetésvédelmet már. Például lehetővé teszik a felek számára, hogy a szerződött országok ülésén született döntés alapján egyes államok területükön kizárják a fosszilis tüzelőanyagok beruházásvédelmét klímacéljaikkal összefüggésben. Ennek ellenére a kilépést szorgalmazók, vagy meglépők szerint a megújult Energia Charta továbbra sem tartalmaz elegendő garanciát a kormányok számára környezet-, éghajlat- és energiapolitikájuk megvédésére. Éppen ezért a Bizottság vissza is vonta a korszerűsített szerződés ratifikálására vonatkozó korábbi javaslatát is.
Az aggodalmak megalapozottságát erősíti, hogy az Energia Charta elmúlt húsz évében nőtt a benyújtott követelések száma a megújuló energiával kapcsolatos reformintézkedések miatt. (Fotó: Canva)
A magyar kormány a bennmaradás mellett áll, szerinte az Európai Uniónak biztosítania kell ezt a lehetőséget tagállamai számára. A Fidesz azzal érvel a kilépés ellen, hogy ha a modernizációs javaslatokat nem elfogadva kilép az unió, akkor a korábbi beruházásvédelmi mechanizmusok maradnak életben, ez alapján pedig húsz évig élvezhetnének védelmet a fosszilis beruházások is. A reformok elfogadása esetében viszont rájuk nem vonatkozna a tervek szerint egyébként is tíz évre lerövidített lejárati záradék.
A rendkívül nehéz döntés az Európai Tanács január 1-jén kezdődött belga elnökségére vár, akik meglehetősen semlegesek a kérdést illetően. Nem úgy az őket követő – a stafétabotot nyáron átvevő – magyar elnökség.
Kiemelt kép forrása: Canva
Erbszt Adrienn
