A 2023-as év adatait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Államok a cseppfolyósított földgáz piacon megelőzte az addig előtte járó Ausztráliát és Katart. E három LNG nagyhatalom együttesen a világ cseppfolyósított földgáz-ellátásának mintegy 60%-át teszi ki.
Tavaly közel 90 millió tonna amerikai LNG került a világpiacra, ezzel pedig az Egyesült Államok a globális energiabiztonság még inkább fontos szereplőjévé vált.
Ráadásul a már folyamatban levő amerikai projektek – melyekre nem vonatkozik a jelenlegi döntés – még nagyobb növekedést vetítenek előre, leginkább a texasi és louisianai projektek 2028-as beüzemelését követően számíthatunk a jelenlegi LNG kapacitások megkétszereződésére. Az Egyesült Államok, ahogy a kőolaj kapcsán, úgy a földgáz exportban is igyekszik a világelsőséget elérni, mindez pedig komoly hatalommal ruházza fel, akár gazdasági, akár nemzetbiztonsági szempontból is.
Az Európai Unió a Krím 2014-es Oroszországhoz csatolása óta építi le folyamatosan kapcsolatait Moszkvával, ennek a folyamatnak a kiteljesedését láthatjuk az ukrajnai háború kitörése óta. Az EU-orosz kapcsolatok elsősorban az energiahordozókra és az ásványi anyagokra összpontosítottak.
A nyugati szövetségi rendszer által bevezetett szankciók eredményeképpen, a két fél közti energetikai kapcsolatok jelentősen lecsökkentek és megváltoztak.
A földgáz és kőolaj piacot is érintő, különböző súlyosságú korlátozó intézkedések viszont az orosz cseppfolyósított gázra nem vonatkoznak egyelőre. Így történhetett, hogy ugyan a vezetékes földgázszállítás Oroszországból Európába jelentősen csökkent, az LNG szállítások az USA után a második legmagasabb számokat teszik ki. Az orosz cseppfolyósított földgáz legfőbb európai vásárlói Spanyolország, Belgium és Franciaország, akik gázvezeték összeköttetéseik révén, ezt természetesen az európai piacokra bocsájtják. Jelenleg az a faramuci helyzet alakult ki, hogy az orosz LNG vásárlások növelésével részben a kiesett, orosz vezetékes földgázt kompenzálják az uniós országok.
Az amerikai export jelentős része kerül Európába, így nem véletlen, hogy enyhe pánik alakult ki az amúgy sem fénykorukat élő, európai uniós gazdasági szereplők körében. Ez a döntés újfent az európai politikai elit és a gazdasági szektor közti szembenállások létezésére világít rá. Több mint hatvan európai törvényhozó üdvözölte Biden bejelentését, s a Reuters bizottsági forrása pedig úgy nyilatkozott, hogy az amerikai döntés rövid és középtávon nem érinti az EU-ba irányuló szállításokat. Ezen optimista nyilatkozatoktól egészen eltérő reakciókat hallhatunk a másik oldalról. A német Zukunft Gas gázipari konszern például erősen bírálta az LNG-exportengedélyek szüneteltetését, szerintük ez különösen negatívan fog lecsapódni a piacon.
Nem csoda, hogy elsősorban a német nagyvállalatokat érintette érzékenyen, hiszen az Egyesült Államok Németország egyik legmeghatározóbb LNG-szállítója, s ez az az energiaforrás, amely legalább némileg képes helyettesíteni a kiesett, hatalmas mennyiségű, orosz földgázt.
Az ingatag német energiabiztonság, és a rendkívül drága energiahordozó árak miatt azonban, az LNG szállítások is csak az őrlángot gyújtották a fejlődésből visszavett német gazdaság alá. Azonban, ha azokra se számíthat, félő, hogy kialszik a láng.
A német Energie Baden-Württemberg AG energiaipari vállalat és a szintén német Securing Energy for Europe GmbH, már korábban szerződést kötött jövőbeni LNG szállításokra az amerikai döntés alá eső Venture Global tervezett LNG létesítményével. A berlini székhelyű Zukunft Gas vezérigazgatója szerint az Egyesült Államok szállítmányai nélkülözhetetlenek az EU számára az orosz gáz helyettesítésére. Timm Kehler felhívta a figyelmet arra, hogy a jelen helyzet is azt bizonyítja, hogy Németország további stratégiai beszállítók felkutatásával kell elő mozdítsa az energiaellátása diverzifikációját.
A Biden-féle LNG befagyasztások számos olyan projektet állíthatnak le, melyek már rendelkeznek előzetes európai ügyfelekkel. Az Eurogas – olyan tagokkal, mint az Eni, az Equinor, a Shell és a TotalEnergies – a hírekre reagálva úgy nyilatkozott, hogy Európának a jelenlegi kapacitásoknál több LNG-re lesz szüksége az Egyesült Államokból ahhoz, hogy pótolni tudja a kiesett orosz energiahordozókat.
A Nemzetközi Gázszövetség (IGU) szerint a Fehér Ház lépése nyugtalanítóan hathat a globális energiapiacokra, legfőképpen azért, mert az Egyesült Államoknak sikerült az elmúlt néhány évben a világ legnagyobb LNG-exportőrévé válnia.
Szerintük a globális piac gázellátásának korlátozása nem csökkenteni fogja a kibocsátást; hanem éppen az ellenkezőjét fogja eredményezni. A magas gázárak és a változó piaci elérhetőség sok esetben a gázról szénre való átálláshoz vezetett eddig is. Mindezt alapul véve valóban nem megnyugtató az amerikai kormány kommentárja, miszerint az új engedélyezési korlátozások nem érintik majd a már jóváhagyott exportprojekteket, de az Egyesült Államok szövetségesei, köztük Európa gázellátását sem. Jól látható, hogy a döntés egyértelműen hatással lehet az Amerikából származó cseppfolyósított gázexport jövőbeni bővítésére.
A Joe Biden vezette adminisztráció január 26-ai bejelentését éghajlati, gazdasági és nemzetbiztonsági tényezőkre hivatkozva tette meg. Ezek közül mindössze az éghajlati okokat részletezték valamennyire, a másik kettőt nem. Környezetvédő aktivisták egy csoportja hosszú ideje érvel az újabb LNG projektek ellen, szerintük azok összeegyeztethetetlenek az Egyesült Államok éghajlat-változással kapcsolatos kötelezettségeivel.
A novemberi választásokhoz közeledve Biden szeretné jobban megnyerni a zöld szavazókat, mint ahogy az a legutóbbi választásokon sikerült.
Az sem utolsó szempont a demokraták számára, hogy az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatalának jelentése szerint a növekvő LNG export a hazai gázár emelkedését eredményezheti. A kedvezőtlen hazai földgázárak fogyasztókra gyakorolt hatása pedig a szavazók újabb elégedetlen körét jelentené Biden számára. Ebből kifolyólag arra szinte semmi esély sincs, hogy november 5-e előtt új LNG exportprojekteket hagynának jóvá.
Az amerikai ellenzék az európai nagyvállalatokkal egyetemben szintén kritikával illette a Fehér Ház döntését.
Joe Manchin amerikai szenátor szerint mindez egy újabb politikai trükk, amellyel az amerikai munkások kárára kényeztetik a klímaaktivistákat. Mike Johnson amerikai képviselőházi elnök szerint Oroszország pozíció növekedhetnek, hiszen Európa kénytelen lesz az orosz exportra támaszkodni, ha nem lesz elegendő más forrása. Az Obama kormány védelmi minisztere, Leon Panetta szerint továbbra is kötelessége az Egyesült Államoknak, hogy segítse szövetségeseit leválni az orosz gázról. Trump korábbi külügyminisztere, Mike Pompeo hatalmas hibának nevezte a döntést. Véleménye szerint az ilyen lépések táplálják az olyan – USA számára kedvezőtlen – szövetségek kialakulását, mint a Szaúd-Arábiával frissen bővül BRICS például.
A Biden kormány bejelentésében érintett, szabadkereskedelmi megállapodáson kívüli országok közé tartoznak fő szövetségesei is; az Európai Unió, Japán és Dél-Korea. Mindhárom energiabiztonsága nagymértékben az amerikai LNG-importtól függ, így nem csoda, hogy Biden döntése némi bizalmatlanságot váltott ki belőlük Washingtonnal szemben. Főleg, hogy Japán és az EU módszeresen leépítették majdnem minden kapcsolatukat Moszkvával, s ebben jelentős szerepe volt az Egyesült Államok által meghatározott politikai iránymutatásnak. Bár az orosz kormány részéről olvashatunk olyan üres nyilatkozatokat, hogy van esély a kapcsolatok felélénkítésére, az orosz energiapiaci szakértők széleskörben úgy vélik, hogy az orosz gáz európai piaca már elveszett, megszűnt a kulcsfontossága Moszkva számára, helyette Ázsiába irányítja kapacitásait.
Az orosz gázfüggőséget pár éven belül felváltó amerikai gázszállítások máris újabb függésbe taszították az európai lakosságot és gazdaságot. Azzal, hogy Brüsszel az orosz gázt amerikaira cserélte, energiabiztonságát továbbra is egy tényezőtől tette függővé. Ez pedig súlyos kiszolgáltatottságot jelent földrészünk gazdasági fejlődésének, hiszen annak mozgatórugója a folytonosan elérhető, megfizethető energia.
Kiemelt kép forrása: Canva