Az orosz gazdaság rugalmassága ellenére tévedés lenne azt állítani, hogy az energiaszankcióknak nem volt semmilyen hatásuk – írja az Energy Intelligence. Az EU nyersolaj- és finomított termékembargói, valamint a G7-ek által az orosz olajexportra vonatkozó árkorlátozás arra kényszerítették az orosz exportőröket, hogy olajukat egy – többnyire az Egyesült Arab Emírségekben székhellyel rendelkező – szállítmányozókból és kereskedőkből álló „árnyék” hálózaton keresztül értékesítsék, amelyeknek alig vagy egyáltalán nincs hozzáférésük a nyugati biztosításokhoz vagy banki szolgáltatásokhoz. Ez megnövelte az orosz olaj piacra juttatásának költségeit és kockázatait, és arra kényszerítette a kereskedőket, hogy nem dollárban vagy euróban, hanem különböző devizákban – többek között kínai jüanban és az Egyesült Arab Emírségek dirhamjában – kapjanak fizetést. Ezek a magasabb költségek és értékesítési kihívások az Energy Intelligence becslései szerint az uráli nyersolajra vonatkozó meredekebb árengedményeket jelentenek, amelyek jelenleg hordónként 16 dollár körül mozognak a Balti-tengeri rakományok esetében, szemben a háború előtti nagyjából 2 dollárral.
Az új értékesítési rendszer átláthatatlan, de bennfentesek szerint a nagy orosz termelőknek a kereskedők előre fizetnek az olajért rubelben, majd a kereskedők elosztják a hordókat a műholdas vállalatok csoportjai között. „Az egészet egy kis csoport ember koordinálja, akik ismerik egymást és megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek” – mondja egy, a kereskedelmet jól ismerő forrás. „Minden bizalmi alapon történik”.
Az árplafon egyik fő célja az volt, hogy az embargók ellenére az orosz olaj továbbra is áramoljon, elkerülve a nyugati gazdaságokat károsító árrobbanást. Az elképzelés az volt, hogy a nyugati hajózási társaságok továbbra is részt vehessenek a folyamatban, feltételezve, hogy betartják a szabályokat. Úgy tűnik azonban, hogy ennek az ellenkezője történik: Az Egyesült Államok vezetésével a közelmúltban tett erőfeszítések, amelyek a korlátozás szigorítására irányultak, elriasztották a nagy görög szállítmányozókat, amelyek tavaly a balti és fekete-tengeri kikötőkből származó orosz nyersolajexport mintegy 25%-át bonyolították le. Az orosz hordókat most több árnyékflotta szállítja – több száz olyan tartályhajó, amelyeket olyan országokban jegyeztek be, mint Gabon és Palau, és amelyek jellemzően több mint 15 évesek, és nincs nyugati biztosításuk.
Közel két évvel azután, hogy Oroszország megkezdte ukrajnai invázióját, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió kudarcot vallott a gazdaságának szankciókkal való megfojtására tett erőfeszítéseiben. (Fotó: Canva)
Az amerikai pénzügyminisztérium külföldi eszközök ellenőrzésével foglalkozó hivatala feketelistára tett egy maroknyi homályos kereskedelmi és szállítmányozási céget, amelyeket a felső határ megsértésével gyanúsítanak. Ez valószínűleg nem sokat fog változtatni, mivel több tucatnyi ilyen szervezet működik, és újakat könnyedén be lehet jegyeztetni Dubajban és más joghatóságokban.
Iparági források szerint sokkal hatékonyabb, de nehezebben megvalósítható lenne, ha az e cégek mögött álló személyek csoportjait vennék célba. Keményebb nyugati nyomás is nehezedhetne Dubajra és az Egyesült Arab Emírségekre, hogy szorítsák vissza ezt a kereskedelmi és szállítási kapcsolatot, és korlátozzák a helyi bankokon keresztül történő pénzáramlást. Dubaj azonban azzal érvelhet, hogy semmi illegálisat nem tesz az orosz olajkereskedelem támogatásával – különösen, mivel az árplafon célja az volt, hogy az árfolyamot fenntartsa.
Dubaj az orosz olajkereskedelem új központjává vált, mivel Svájc és Európa többi része tiltott terület – és ez valószínűleg még jó ideig így is marad. Az EU először azzal vágta el a köldökzsinórt Oroszországgal, hogy betiltotta az állami irányítás alatt álló vállalatokkal, például a Rosznyeftel és a Sovcomflot hajózási vállalattal folytatott tranzakciókat, majd embargót vezetett be az orosz olajimportra és -termékekre.
Ez szeizmikus változást eredményezett az olajexportban, ami arra kényszerítette Oroszországot, hogy még több hordót adjon el Indiának és Kínának.
A Kpler tanácsadó cég adatai szerint India és Kína tavaly napi közel 3 millió hordó orosz nyersolajat importált, ami a tengeri szállítású orosz olajmennyiség mintegy 84%-át teszi ki. Törökország a távoli harmadik helyen állt, a maradékot pedig az Egyesült Arab Emírségek, Szingapúr és Ghána tette ki. A termékekkel, főként az alacsony kéntartalmú gázolajjal Oroszország új piacot talált Brazíliában, amely havonta több szállítmányt vesz át a balti Primorsk kikötőből, és Törökországgal vetekszik a legnagyobb importőrként.
Oroszország legnagyobb energetikai vállalatai, köztük az államilag támogatott olajipari óriás Rosznyeft és a független gázkitermelő Novatek, a nyugati pénzügyi rendszertől való elzártságuk ellenére is busás nyereséget termeltek. (Fotó: Canva)
Európa eközben az összes elveszett orosz hordót különböző forrásokból származó nyersolajjal pótolta: az Egyesült Államokból, Nyugat-Afrikából, a Közel-Keletről és Dél-Amerikából, beleértve Brazíliát és a feltörekvő Guyana államot. A svédországi Preem finomító például, amely az embargó előtt nyersolajának több mint 40%-át Oroszországból szerezte be, most főként amerikai West Texas Intermediate, különböző északi-tengeri fajták és nigériai hordók felhasználásával működik.
Hasonló a helyzet Lengyelországban és Kelet-Németországban is, amelyek néhány évvel ezelőtt még a Druzsba vezetéken keresztül szivattyúzott uráli nyersolajra voltak utalva, most pedig legalább fél tucat más beszállítóval rendelkeznek.
Ez az új ellátási kép valószínűleg még évekig fennmarad, mivel Oroszország keletre és délre, Európa pedig nyugatra tekint.
Hasonló a helyzet a gázzal is: Németország, amely a háború előtt az EU legnagyobb orosz gázimportőre volt, most LNG-t importál Katarból és más szállítókból a Balti-tengeren újonnan épített terminálokon keresztül.
Európába még mindig folyamatosan érkezik orosz LNG, de úgy tűnik, hogy a kontinens olcsó orosz gáztól való függősége végleg megszűnik. Oroszország függősége Ázsia két nagyhatalmától, mint energiapiacoktól – Kína szintén nagy vevője az orosz vezetékes gáznak – nem fog egyhamar megváltozni, mivel nincs reális alternatíva. Ami továbbra sem világos, hogy Oroszország továbbra is „felbukkanó” kereskedelmi cégeket fog-e használni az olaj Indiának és Kínának történő eladásához, vagy inkább a kormányok közötti üzletekre támaszkodik. Ez már megtörtént Indiában, ahol a Rosznyeftnek nagy lejáratú szerződése van az ország legnagyobb finomítójával, az állami tulajdonú Indian Oillal.
A háború okozta másik jelentős változás az volt, hogy a nagy kereskedelmi cégek kivonultak Oroszországból, különösen a Trafigura és a Vitol, amelyeknek jelentős átvételi szerződéseik voltak a Rosznyeftel, és kisebbségi részesedéssel rendelkeztek a Vostok Oil sarkvidéki olajipari vállalatban.
A kereskedőknek nincs miért aggódniuk, mivel az ukrán válság piaci zavarai az erősségükre játszottak, és lehetővé tették számukra, hogy az elmúlt két-három évben rekordnyereséget érjenek el. Most kezdik elkölteni ezt a többletpénzt: ebben a hónapban a Vitol bejelentette, hogy megállapodott az olaszországi Saras olajfinomító 300 000 hordó/naposos üzemének megvásárlásáról 1,7 milliárd euró (1,8 milliárd dollár) feltételezett áron.
Oroszországban Vlagyimir Putyin elnök tudja, hogy ha Washington megpróbálná megakadályozni az orosz olajexportot, az felhajtaná az árakat, és veszélyeztetné Joe Biden amerikai elnök újraválasztási esélyeit. Így a legvalószínűbb, hogy – legalábbis az olajkereskedelemben – a háború elhúzódásával idén a status quo fog érvényesülni.
Kiemelt kép forrása: Canva
S.Rita
