A vállalat teljes munkatársi állományát tekintve a nők aránya mintegy 17%. Szellemi munkakörökben ez a mutató magasabb, a dolgozók negyede (25,6%) képviseli a női nemet.
A vállalat vecsési területi központjának munkatársai, Loksa Teréz, Ladoniczki Zoltánné Viktória és Nagy Csilla más-más mérnöki területen dolgoznak, ám abban valamennyien egyetértenek, hogy karrierjük legjobb döntése volt az FGSZ-hez jelentkezni.
Loksa Teréz, Ladoniczki Zoltánné és Nagy Csilla (Fotó: FGSZ)
Csilla geográfusnak tanult a Miskolci Egyetemen, ahol egy gázipart bemutató kurzus hatására párhuzamos képzésben elvégezte az olaj- és gázmérnök szakot is. Teri villamosmérnök, Viki pedig automatizálási szakirányon végzett gépészmérnök. Karrierívük változatos volt, és részben tükrözte azokat a nehézségeket, amelyekkel a nők, főként a családos nők szembesülnek a munkaerőpiacon.
Legrégebben, immár hat éve, Viki dolgozik az FGSZ-nél. GYES alatt védte meg gépészmérnöki diplomáját, amikor azonban vissza szeretett volna térni a munka világába, azzal szembesült, hogy kisgyermekes anyaként nem könnyű állást találnia. Így újabb szakmát tanulva, immár mérnök-közgazdász végzettséggel mérlegképes könyvelőként dolgozott saját cégében, mígnem 2018-ban lehetősége nyílt az FGSZ-nél visszatérni eredeti szakmájához. Viki a szintén a cégnél dolgozó férje biztatására jelentkezett a földgázszállító vállalathoz, ahol bizalmat szavaztak neki, ő pedig hatalmas energiával és lelkesedéssel vetette bele magát szakmája „újratanulásába”.
A villamosmérnök Terinek korábban nem volt gázipari tapasztalata, a testvére dolgozott az FGSZ-nél szintén villamosmérnökként, ő biztatta négy évvel ezelőtt, hogy pályázzon a céghez, ahol szerinte izgalmas szakmai feladatok várják. Kezdetben a gázátadó-állomások villamosenergia-ellátás szempontjából biztonságos működését felügyelte és menedzselte, aztán tavaly októberben újabb váltás mellett döntött, cégen belül sikeresen jelentkezett beruházási szakértői pozícióra. Úgy érzi, ebben a munkakörben jobban kamatoztathatja két erősségét, a remek szervező- és kapcsolatépítési képességét a beruházási projektek megtervezésének és lebonyolításának felügyelete során.
Mielőtt megszületett két kislánya, Csilla karrierje kezdetén több gázipari cégnél is dolgozott. Szintén a cégnél dolgozó férje biztatására, GYES után, 2022-ben jelentkezett az FGSZ működéstámogatás szakértői pályázatára. Pozíciójában fő feladata a működéstámogatás koordinálása és felügyelete, a régiós költségek monitorozása és riportálása, valamint az éves régiós pénzügyi tervezési feladatok elvégzése.
Ha női karrier kerül szóba, sokaknak még mindig a szociális és szolgáltató szektor jut eszébe, pedig ma már a hölgyek is magabiztosan érvényesülnek az olyan, hagyományosan férfiak által képviselt iparágakan is, mint például a gázipar. (Fotó: FGSZ)
Abban mindhárom mérnöknő egyetért, hogy a gázszállítás alapvetően férfias szakma, így például fizikai munkavégzés is szükséges számos technológiai feladathoz. Teri hozzáteszi: annyira speciális és a többség számára ismeretlen terület a földgázszállítás, a gáz- és energiaipar, hogy ez önmagában is visszariaszthatja a női szakembereket az állásokra történő jelentkezéstől. Ők hárman viszont úgy érzik, jó döntést hoztak, amikor az FGSZ-nél kezdtek dolgozni, és sikerrel illeszkedtek be a többségében férfiakból álló munkahelyi közösségbe.
A kollégák az FGSZ-nél segítőkészen fogadták őket, mindenki azon dolgozott, hogy minél hamarabb otthon érezzék magukat, és munkába tudjanak lendülni. A gázszállítás komplex iparág, veszélyes üzem, ahol akár évekbe is telhet, amíg valaki átlátja a feladatok teljes spektrumát és mélységét.
Teri is úgy véli, hogy számára is a kollégák partnerként kezelése hozta meg az áttörést. „Az is fontos volt az elfogadáshoz – és ez talán korábban nem volt nyilvánvaló -, hogy egy-egy sikeres munka végén külön-külön mindenki megkapta az elismerését. És ettől jól érezték magukat a munkatársaim” – teszi hozzá. Viki mosolyogva kapcsolódik az elismerés témájához: „Minden jelentősebb munka zárásánál valamilyen kis kedvességgel, például süteménnyel köszönöm meg a kitartó munkájukat, ezzel is erősítve a jó hangulatot, csapatszellemet.”
Csilla nem dolgozik „terepen”, talán ezért volt kevésbé meghatározó élménye a beilleszkedés. Ő azt hangsúlyozza, hogy kezdetektől nagyon elfogadóak voltak vele szemben. Korábbi álláspályázatai során minden alkalommal felmerült a kisgyermekes anyuka státusza. „Megkérdezték, például, hogy hogy hogyan fogom ellátni a feladataimat, ha betegek a gyerekek. Az FGSZ-nél ilyesmi szóba sem került” – mondja.
Nagyon értékeli – és ebben Teri és Viki is egyetért – hogy itt a vezetők törekszenek a magánélet-munka egyensúlyának megteremtésére, figyelembe veszik azokat a helyzeteket, amelyeket a női kollégáknak családanyai feladataik során kell megoldaniuk. „Ugyanakkor azt is tudják vezetőink, hogy a feladatokat megfelelő minőségben, maradéktalanul elvégezzük” – mondja Viki.
Mindhárman úgy vélik, hogy a nők erősségeinek tartott tulajdonságok: az együttműködési és problémamegoldási képesség nagyon nagy segítségükre van a férfivilágban. Nőként logikus megoldásokra törekszenek, és mindig van B-tervük, ráadásul jól improvizálnak – ez a képesség részben családanyai szerepkörükből is származik, mondják a mérnöknők.
Csilla szerint le kell számolni azzal a sztereotípiával, hogy bizonyos szakmák nem valók nőknek. Kolléganőivel együtt azt üzeni a pályaválasztás előtt álló lányoknak, hogy nagyon izgalmas feladatok várják azokat, akiket a műszaki, mérnöki területek vonzanak.
A gázipart és magát az FGSZ-t is bátran figyelmükbe ajánlja – aki itt megállja a helyét, az bárhol alkalmas lesz hasonló munkakör betöltésére, annyira magas színvonalú az FGSZ-nél a szakmai munka.
A vállalat a földgázszállítási feladatok megoldása mellett a zöld energiaátmenet kihívásaival is foglalkozik. Az FGSZ nagy hangsúlyt fektet az ökológiai lábnyom csökkentésére, valamint alternatív, zöld energia szállításának megalapozására, és ezeken a területeken jelentős mérnöki szakértelemre van szükség. A műszaki szakemberek itt megtalálhatják a számításukat, és szakmai fejlődésre, továbbképzésre is van lehetőség, sőt új területeken is kipróbálhatják magukat, ahogy Teri példája bizonyítja.
A női mérnökök a FGSZ-nél nemcsak a szakmai feladatokban, hanem a csapat- és kapcsolatépítésben, problémamegoldásban is kiemelkedően helyt állnak, értékes tagjaiként a vállalati közösségnek. Viki, Teri és Csilla büszke arra, hogy nemcsak egy egyedi, hanem nagyon fontos tevékenységet végző vállalat működését segíthetik.
A cikk elkészítését az FGSZ Zrt. támogatta.
Kiemelt kép forrása: FGSZ