Mobilitás

Miért olyan biztonságosak az elektromos járművek?

S.Rita | 2024.03.30. 05:35

Az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS), a járműbiztonság legismertebb értékelője minden évben elismerésben részesíti a legmagasabb biztonsági szabványoknak megfelelő járműveket. Az IIHS az elektromos járműveket ugyanazoknak a törésteszteknek veti alá, mint a hagyományos autókat: többek között teljes frontális ütközés, különböző érintéses ütközések és a tető integritásának tesztje. Mindegyiket aszerint értékelik, hogy az autó mennyire védi az utasokat az egyes forgatókönyvek során. Mint minden vizsgált autó esetében, az elektromosok esetében is 40 mérföld/óra (65 km/h) a maximális ütközési sebesség. Az IIHS által végzett tesztek megmutatják, hogy az elektromos autók miért olyan biztonságosak – a szimulált ütközések során meglehetősen jól szerepelnek.

 

Az IIHS 2024-re szigorította a biztonsági tesztelési protokollokat, szigorúbb töréstesztekkel és a gyalogosok és a hátsó ülésen utazók védelmére vonatkozó szigorúbb előírásokkal. Az elektromos járművek pedig remekül vizsgáztak.

A CleanTechnica kutatásai azt mutatják, hogy a fogyasztóknak nem kell feláldozniuk a biztonságot, ha olyan elektromos autótt választanak, amely kíméli a környezetet, és amely pénzt takarít meg az üzemanyagon és a karbantartáson. Sőt, az elektromos jűrművek általában biztonságosabbak, mint a hagyományosak.

A CleanTechnica The EV Safety Advantage (Az elektromos autók biztonsági előnye) című friss jelentése bemutatja, hogy a független járműbiztonsági értékelések pozitívan említik az elektromos autókat, hogy a legfontosabb független kormányzati ügynökségek miért értékelik az őket a legbiztonságosabb autókként, és hogy az elektromos járművek összességében jobb biztonsági minősítéssel rendelkeznek, mint a belső égésű motorral hajtott járművek.

Nem kell kompromisszumot kötni biztonság terén, ha e-autóval utazunk. (Fotó: Canva)

 

A jelentésben szereplő adatok egy része egy 2023 augusztusában végzett felmérésből származik, amelyet 1097 elektromosautó-tulajdonosból és -lízingelőből álló válaszadói körrel végeztek. A felmérés sok tanulsággal szolgált – bebizonyította, hogy a mai nyugati elektromosautó-vezetők magabiztos, önálló és rugalmas csoport.

Majdnem minden válaszadó azt mondta, hogy az e-autó üzemeltetése sokkal kevesebbe kerül, mint a korábbi benzinüzemű autójuk üzemeltetése (4,7/5 átlagértékelés).

A válaszadók nem aggódtak az akkumulátortüzek miatt (1,6/5 átlagértékelés). Sőt, úgy érezték, hogy az e-autók biztonságosabbak, mint a benzinüzemű járművek (4,3/5 átlagértékelés) – bár a nem elektromos autót vezető barátaik és kollégáik nem voltak ebben ennyire biztosak (2,4/5 átlagértékelés).

Az e-autók biztonsága miatt aggódók számára fontos tudni, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható elektromos meghajtású járműveknek meg kell felelniük a szövetségi gépjármű-biztonsági szabványoknak, és ugyanolyan szigorú biztonsági teszteknek kell alávetni őket, mint a többi hagyományos járművet. Az EU-ban az elektromos járműveket kétévente kell megvizsgálni, hogy a közúti forgalomban való részvételük biztosított legyen. Különleges biztonsági funkciókkal kell rendelkezniük, például nagyfeszültségű reteszeléssel és hibabiztos üzemmóddal.

Így amikor az IIHS idén néhány e-autónak a legjobb biztonsági minősítést adta, nem lepődtünk meg az eredményeken. A Tesla Model Y a kategória élén végzett a biztonság terén, a lehető legmagasabb pontszámot kapta az IIHS-től.

A 2024-es Model Y egy crossover SUV. Az Edmunds szerint ezt tekintik a mércének, amely alapján a szegmens összes többi belépőjét megítélik, és ez az összehasonlítás lehet az egyik tényező abban, hogy miért olyan biztonságos sok elektromos autó. Fürge, csendes, tágas, kényelmes és bőséges hatótávolsággal rendelkezik, emellett egy csomó olyan technológiai funkciót is tartalmaz, amelyet a legtöbb tulajdonos élvez.

A Tesla Model Y jó társaságba került a biztonságos e-autók között. A Genesis Electrified G80 és a Hyundai Ioniq 6 is kiérdemelte a Top Safety Pick+ díjat. A következő lépcsőfokot jelentő kategóriában, a Top Safety Pick díjat az Audi Q4 e-tron és Q8 e-tron, a Genesis Electrified GV70, a Hyundai Ioniq 5, a Lexus RZ, a Nissan Ariya, a Rivian R1T és R1S, valamint a Subaru Solterra kapta.

Az elvárások szigorúbbak, mint valaha

David Harkey, az IIHS elnöke sajtóközleményében megjegyezte, hogy az ügynökség eltökélt szándéka, hogy az autógyártók számára a járműbiztonság terén magasabbra helyezze a mércét.

„Tovább emeljük a mércét a járműbiztonság terén a díjazási kritériumaink újabb jelentős frissítésével. Az idei győztesek a gépjármű-biztonság csúcsát képviselik, kivételes védelmet nyújtva mind az utasok, mind a veszélyeztetett úthasználók számára” – mondta Harkey. A 2024-es díjazási kritériumok módosításainak célja, hogy az autógyártókat magasabb szintű biztonságra ösztönözzék.

Az IIHS biztonsági értékelései mostantól szigorúbb oldalsó ütközési tesztet is tartalmaznak. A nehezebb akadály nagyobb sebességgel halad, közelebb egy hagyományos SUV súlyához. A járműveknek „elfogadható” vagy „jó” minősítést kell kapniuk a felülvizsgált gyalogos frontális ütközésmegelőzési tesztben és a frissített, mérsékelt frontális overlap tesztben (amikor csak az autó elejének 25%-a érintkezik az akadállyal, lásd fentebb a videón) – amely most már a hátsó ülésen lévő próbabábut is magában foglalja a hátsó ülés biztonságának vizsgálatához –, hogy elnyerjék a biztonsági díjakat.

Az új szabványok keménysége ellenére is 71 járműnek sikerült elnyernie a Top Safety Pick vagy Pick+ díjat, közülük 22 elnyerte az elit+ minősítést.

A Tesla 2022-ben 17 visszahívást adott ki, de ezek mindegyike gyors szoftverfrissítés volt – csak egy esetben volt szükség fizikai hardverjavításra. (Fotó: Canva)

 

A biztonsági célú visszahívásokat gyakran frissítésekkel lehet kezelni

Amint azt a The EV Safety Advantage elmagyarázza, az autóipari visszahívásokat hagyományosan úgy kezelték, hogy a jármű tulajdonosa visszatért a márkakereskedésbe szervizelésre. A mai e-autók esetében a legtöbb visszahívás a szoftver frissítésével (OTA, Over-The-Air, azaz levegőn keresztül) javítható. Az OTA-frissítés új szoftver, firmware vagy egyéb adatok vezeték nélküli továbbítása az elektronikus eszközökre, jelen esetben a járművekre. Ezek a frissítések automatikusan, közvetlenül a sofőr otthonából történnek, lehetővé téve az autógyártók számára, hogy gyorsan és kényelmesen változtassanak a járművön.

Az OTA-frissítések hatékonyabb módját jelentik a hibák kijavításának és a szoftverfrissítésnek, mint az egyes járművek kézzel történő fizikai frissítése.

Az NHTSA (az Amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal) „biztonsági visszahívást” bocsát ki, hogy jelezze, ha a jármű biztonságának valamilyen szempontját ki kell emelni, és biztosítani kell az utasok védelmét. Az újabb autóknál, különösen az elektromos autóknál, sok „visszahívás” könnyen javítható szoftverfrissítéssel.

A Tesla például 2022-ben 17 visszahívást adott ki, de ezek mindegyike gyors szoftverfrissítés volt – csak egy esetben volt szükség fizikai hardverjavításra.

Szóval miért is olyan biztonságosak az elektromos autók?

Ausztráliában az év elején többféle módszerrel próbálták kideríteni, melyek a legbiztonságosabb új autómodellek, amelyeket világszerte értékesítenek. Mintát vettek 6 ország járműveiből, és elemezték a 3 biztonsági hatóság által a Global New Car Assessment Program (GNCAP, Globális Újautó-értékelési Program) keretében kiadott általános biztonsági értékeléseket. Azt is vizsgálták, hogy a legfontosabb biztonsági segédrendszerek minden egyes modellnél alapfelszereltségnek számítanak-e.

A Tesla Model Y vezette az egyes biztonsági szempontok szerinti értékeléseket. Az ANCAP (Ausztál Újautó-értékelési Program), az Euro NCAP (Európai Újautó-értékelési Program) és az NHTSA egyéni értékelési pontszámai magasak, és továbbra is az egyik legbiztonságosabb új autó világszerte. Minden piacon szériafelszereltségként tolatókamerával, autonóm vészfékrendszerrel és sávtartó asszisztens rendszerrel rendelkezik.

A Tesla akkumulátoros elektromos járművei jól példázzák a közlekedés villamosításának fejlődését. A Tesla hajtásláncában mindössze 17 mozgó alkatrész található, szemben a belső égésű járművek tipikus hajtásláncának mintegy 200 alkatrészével.

A különbség még szembetűnőbb, ha figyelembe vesszük az autót meghajtó elem összetettségét: egy belső égésű motor több száz mozgó alkatrészből áll, míg egy elektromos motornál ez jellemzően csak kettő.

A belső égésű motorok összetettségével együtt járnak a járművezetők költségeinek növekedése, mind a vásárláskor, mind a folyamatos karbantartáskor. Egy elektromos rövid távon pénzt takarít meg az üzemanyagon, miközben hosszú távon még kényelmesebbé teszi az életet a karbantartás terén.

 

Kiemelt kép forrása: Tesla

  S.Rita
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.