Mobilitás

Ez a 10 autó tartja legjobban és legrosszabbul az értékét egy év használat után

S.Rita | 2024.04.10. 05:35

Egy alig használt jármű megvásárlása nagyszerű módja annak, hogy jó állapotú autóhoz jussunk, feltéve, ha nem vagyunk túl válogatósak az opciókat illetően. Nem minden használt autó értéke csökken egyformán. Itt vannak azok, amelyek egy év tulajdonlás után a legtöbbet és a legkevesebbet veszítenek az értékükből.

 

Ha csak a megtakarítható összeg érdekel valakit, nincs jobb az elektromos autóknál – írja a Carscoops. Ugyanakkor az új technológia kifejlesztése költséges, ami felhajtotta az árakat, de mivel még viszonylag fiatal a szegmens, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók nem tudják, hogy az akkumulátorok meddig tartanak ki.

Az iSeeCars tanulmánya szerint többek között ezek a tényezők együttes hatása, hogy az elektromos autók idén az öt legagresszívebben értékcsökkenő autóvá váljanak Amerikában. A VW ID.4, a Hyundai Ioniq 5, a Kia EV6 és a Nissan Leaf mind több mint 30 százalékot veszít értékéből a tulajdonlás első évében.

Az értékcsökkenés – és a hatótávolság egyik –  „királya” azonban a Mercedes-Benz EQS. A 71 231 dolláros átlagos használt árával a vásárlók akár 65 143 dollárt, azaz a jármű értékének 47,8 százalékát is megtakaríthatják, ha használtan vásárolnak.

A Teslák átlag felett tartják az értéküket. (Fotó: Canva)

 

A legnagyobb értékcsökkenést szenvedő járművek 12 hónap után

Helyezés Modell Átlagos használt ár Változás aránya
1 Mercedes EQS $71,231 -47.8%
2 Nissan Leaf $18,756 -45.7%
3 Jaguar F-Pace $52,010 -35.4%
4 Alfa Romeo Giulia $32,467 -33.4%
5 Kia EV6 $36,243 -33.4%
6 Hyundai Ioniq 5 $34,303 -32.9%
7 VW ID.4 $31,870 -32.9%
8 Alfa Romeo Stelvio $36,630 -32.3%
9 Nissan Murano $29,458 -32.0%
10 Mercedes S-Class $99,598 -31.5%

Az EQS-t az a szerencsétlen kettős csapás érte, hogy egyrészt elektromos, másrészt prémium autó, egy olyan szegmensben, ahol a járművek általában nem tartják meg olyan jól az értéküket. Az EQS mellett az Alfa Romeo Stelvio, a Giulia, a Jaguar F-Pace és belsőégésű társa, a Mercedes S-osztály is bekerült az idei 10 legnagyobb értékvesztésű autó közé.

De nem minden luxusautó veszít elképesztő mértékben az értékéből néhány hónap használat után.

Valójában ugyanezen tanulmány szerint az egyetlen jármű, amelynek ára ténylegesen felértékelődött idén, a Range Rover volt. A 147 311 dolláros átlagos használt ára azt jelenti, hogy egy használt változat körülbelül 4000 dollárral, azaz 2,8 százalékkal ér többet, mint egy vadonatúj példány.

 

10 jármű, amely 12 hónap után a legkevésbé veszít értékéből

Helyezés Modell Átlagos használt ár Változás aránya
1 Land Rover Range Rover $147,311 +2.8%
2 Kia Rio $18,682 -0.1%
3 Mercedes G-Class $196,112 -2.3%
4 Ford Maverick $32,505 -4.1
5 Ford Maverick Hybrid $32,039 -4.4%
6 Toyota Sequoia Hybrid $77,653 -4.6%
7 Toyota Corolla Hybrid $26,038 -5.0%
8 Toyota RAV4 Hybrid $37,727 -5.3%
9 Honda Civic $26,934 -5.5%
10 Kia Sportage Hybrid $33,397 -5.9%
Iparági átlag $39,328 -12.8%

A Range Rover a kivétel, amely erősíti a szabályt. Az elmúlt 12 hónap során a 10 legkevésbé értéket veszítő jármű közül öt hibrid. Ez egybevág azokkal a jelentésekkel, amelyek szerint a hibrid járművek egyre népszerűbbek, mivel az elektromos szegmens növekedése a magas árak miatt lelassul.

Az árat a teljesen elektromos járművek növekedését akadályozó egyik fő tényezőnek nevezték, de az iSeeCars adatai azt sugallják, hogy ha a vásárlók hajlandóak használtan vásárolni, akkor vannak megfizethető elektromos autók. A Nissan Leaf például egy év elteltével 45,7 százalékot veszít értékéből, és átlagosan 18 756 dollárért vásárolható meg.

Nem minden e-autó rossz ajánlat. Az elmúlt 12 hónap során a legkevésbé értéket veszítő járművek közé tartozik a Tesla Model X és a Model Y. Míg az utóbbi 8,3 százalékot veszített, az előbbi csak 6,9 százalékot, és mindkettő felülmúlta az iparági átlagot, amely 12,8 százalék.

 

Kiemelt kép forrása: Canva

  S.Rita
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.