Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Robban-e Irán az elnök halálával?

Erbszt Adrienn | 2024.05.25. 05:35

A világban számos olyan eseménynek lehetünk tanúi, melyek jelentős mértékben hozzájárulnak Földünk jövőjének alakulásához. Az olyan feszültségekkel teli folyamatok, mint ami az elmúlt években Irán körül tapasztalhatók, nemcsak regionálisan hatnak ki, hanem a globális biztonság terén kialakult érzékeny egyensúlyt is képesek  felborítani. Mindez magyarázható a háttérben összefeszülő nagyhatalmi érdekekkel – elsősorban Kína, Oroszország és az USA közt – illetve az egyre nagyobb hatótávolságú, nukleáris töltettel ellátott fegyverek elterjedésével is. Az iráni nukleáris ambíciók komoly fenyegetést jelentenek a regionális hatalmak – leginkább Izrael, Szaúd-Arábia – számára, de a nyugati világ sem nézi jó szemmel. A térségbeli érdekek érvényesítéséhez minden félnek szüksége van a nagyhatalmak valamilyen mértékű támogatására, így vált napjaink egyik legkritikusabb globális sakkjátszmájának színterévé Irán, az USA, Oroszország és Kína közt. Ebben a feszült folyamatban paprikázta fel a kedélyeket Ebrahim Raiszi iráni elnök május 19-én bekövetkezett halálos helikopter-szerencsétlensége.

 

Irán kétirányú regionális politikát épített ki

Irán regionális politikája az elmúlt évtizedekben határozott és következetes vonalvezetés mellett haladt, főleg a keményvonalasnak számító Ebrahim Raiszi 2021-es megválasztása óta. Regionális szinten két feladat mentén alakította politikáját. Egyfelől komoly hangsúlyt fektetett az Irán-Irak-Szíria tengely, úgynevezett síita tengely kialakítására, melynek politikai hatásai mellett, elsősorban gazdasági, azon belül is energiakereskedelmi okai vannak.

E vonal mentén gyorsabban és költséghatékonyabban jutna el a Földközi-tengerig, elkerülve a Perzsa-öböl, az Ománi-öböl és az Ádeni-öböl, továbbá a Vörös-tenger és a Szuezi-csatorna nem éppen háborítatlan vizeit, ugyanakkor Afrikát sem kellene olajszállítmányaival megkerülnie.

Irán az alternatív útvonalak fontosságát kiemelten kezeli, nem véletlenül törekszik fejleszteni energetikai kapcsolatait Törökország, Azerbajdzsán és a Kelet irányába is. Ezzel némileg kompenzálni tudja szankciós körül zártságát. Másik fontos törekvése a regionális egyensúly – számára elengedhetetlen – fenntartása, ha kell, térségbeli riválisainak gyengítésével, de ha kell, kapcsolataik javításával. Ez a kettősség rajzolódott ki Teherán Rijaddal való kapcsolatában.

Ha arra volt szükség a jemeni polgárháborúban a hútikat támogatva szembe került Szaúd-Arábiával, ugyanakkor az utóbbi években jelentős diplomáciai sikereket ért el a két ősriválisként számon tartott közel-keleti hatalom, ezzel hosszú ideje nem látott közelségbe kerültek egymáshoz.

Ebrahim Raiszi iráni elnök május 19-én szenvedett halálos helikopter-balesetet. (Fotó: irangov.ir)

 

Moszkva és Peking szabályozza az iráni külpolitika tengelyét

Ha jobban kitekintünk, az is egyértelműen kirajzolódik, hogy Teherán regionális politikája, továbbá erősödő kínai és orosz kapcsolatai egyáltalán nincsenek ínyére az Egyesült Államoknak. Itt megemlíthetjük például az iráni erők részvételét az oroszok oldalán Szíriában, ahol azt az Aszad kormányt támogatják, akit az amerikai – és szövetséges – vezetés nem ismer el.

Különösen fontos a kínaiak egyre fokozottabb jelenléte az ország gazdasági, politikai és katonai életében, az elmúlt évek gyümölcsöző együttműködéseket hoztak a két ázsiai ország közt, s Irán egyre inkább integrálódik az orosz-kínai biztonsági blokkba; a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe, de mérföldkőnek számít BRICS tagsága és szabadkereskedelmi egyezménye a Moszkva égisze alatt működő Eurázsiai Gazdasági Unióval.

A kiéleződő amerikai-kínai/orosz szembenállásban Irán jelenleg egyértelműen az utóbbi kettőre támaszkodhat, így kénytelen azok érdekeit is figyelembe véve meghozni döntéseit, ennek ellenére gazdasága talpra állításához szüksége lenne szélesebb körű nemzetközi elismerésre is.

 

Súlyos szankciók átkától sújtva

Világszinten bődületes szankciós fojtóhurok lett elrendelve Teheránnal szemben, azonban ezt Kína és Oroszország szépen lassan ignorálta, de hívogató mennyiségű olajkészlete az európai országokat is kiskapuk kiépítésére késztette az USA árnyékában. Az Európai Unió valamilyen mértékben igyekszik fenntartani a kereskedelmet Iránnal, ennek elősegítésére hozták létre például a 2023-ban végül ellehetetlenített, párizsi székhelyű INSTEX társaságot. Az INSTEX tulajdonosai közt volt Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Belgium, Dánia, Hollandia, Norvégia, Finnország, Spanyolország és Svédország. A szervezet célja tulajdonképpen annyi volt, hogy fenntartsa a jogszerű kereskedelmet Irán és Európa közt az amerikai szankciók ellenére.

Iránt a szigorú szankciók mellett, ahogy számos országot a világon, rendkívüli módon megviselte a világjárvány okozta gazdasági válság, melyet azóta is nyög. Munkanélküliséggel, magas inflációval és számos egyéb társadalmat érintő problémával kell szembe néznie, a fellélegzés pedig nagyon távolinak tűnik.

Mostanra az infláció elérte a 40-50%-ot, s az iráni belügyminisztérium hivatalos adatai szerint 20-30 millió iráni él az abszolút szegénységi küszöb alatt. Raiszi elődjével, a nyugat felé nyitottabb Rohanival szemben, az Irán legfőbb vallási vezetője által is támogatott „ellenállási gazdasági programban” látta a megoldást, ez alapján az országnak önellátóbbnak kell lennie, kereskedelmét pedig csak a közeli szomszédokra és szövetségesekre terjeszti ki. Azonban ennek eredményei egyelőre váratnak magukra.

Teherán regionális politikája, továbbá erősödő kínai és orosz kapcsolatai egyáltalán nincsenek ínyére az Egyesült Államoknak. (Fotó: Canva)

 

A politikai helyzet változatlanságával számolhatunk

Elsősorban a súlyos gazdasági helyzet az, ami miatt az iráni elnök halála fellobbanthatja a korábban is tapasztalható társadalmi feszültségeket. Ahhoz azonban, hogy a 2022-2023-as zavargásokhoz hasonló tüntetések kialakuljanak, szükség van a kormányzó hatalmon belüli törésekre is.

Iránban ma nincs meghatározó erővel bíró ellenzék, a lakosság körében tapasztalható időnkénti tiltakozások sem egységesek, nincsenek kiemelkedő vezetői, akik egyesíthetnék az elégedetlen hangokat.

Mindazonáltal, ahogy megkezdődik a harc a vezetői posztokért, biztosak lehetünk benne, hogy a jelenlegi vezetés mindent meg fog tenni a helyzet destabilizálódásának megakadályozásáért. Azt is világosan kell látni, hogy Irán politikájának fő iránya a választások és az új elnök személye miatt nem fog változni, hiszen az iszlám államot egy nyugatabbra kevésbé érthető, átfogó egyirányúság jellemez.

Az erőviszonyok az elnök halálával azért sem változhatnak meg gyökeresen, mivel az elnök valójában csak az ország második embere, aki lényegében a végrehajtó hatalmat vezeti, a valódi hatalom Ali Hamenei ajatollah szellemi vezető kezében összpontosul. Ebből kifolyólag Iránban mindhárom hatalmi ág felügyeletét – végrehajtó, bírói és törvényhozó – a konzervatív szárny végzi, amihez maga Raiszi is tartozott.

Amíg az alkotmányban előírt, ötven napon belüli elnökválasztást meg nem tartják, addig Mohammad Mokhber első alelnök látja el az elnöki feladatokat, aki szintén a konzervatív vonalat képviseli. A liberalizációt sürgető iráni reformerek biztosan megpróbálnak érvényesülni az elnökválasztás során a konzervatívokkal szemben, azonban az eljárási rend ezt jelentősen tudja korlátozni. Az elnökválasztás ugyan népszavazással történik, de előzetesen egy hatalomközeli testület, ideológiai kiválasztással meghatározza, mely jelöltek minősülnek elég lojálisnak az Iszlám Köztársasághoz, s akik átmennek a rostán, azok indulhatnak csak a választáson.

A fejtörést a vezetésnek jelenleg nem is az jelenti, hogy megnyerik-e a választásokat, hanem inkább a kellemetlenül alacsony részvétel elkerülése. A legutóbbi választások a lakosság teljes apátiáját demonstrálták, a részvételi arány mindössze 41% volt, ami a legalacsonyabb érték az 1979-es iszlám forradalom óta.

 

Baleset vagy merénylet?

Sokkal súlyosabb hatásokkal kell számoljunk, ha esetleg kiderül, hogy idegen kéz volt a helikopter-balesetben. Sokan foglalkoznak ennek a lehetőségével, így például a török Turkiye lap arról írt, hogy Raiszi nem a szokásosan használt orosz Mi-171-es helikopterrel, hanem az amerikai Bell-212-essel repült.

A döntés azért különös, mivel a 30 éves, Egyesült Államokban készült helikopter karbantartásához, a szankciók miatt már jó ideje nem fértek hozzá eredeti alkatrészekhez.

Kérdés merül fel a konvojkísérettel kapcsolatban is, hiszen a kettő kísérő helikopter nem követte a zuhanás pályáját, hanem folytatták tovább útjukat. Azt a kérdést is fel kell tenni, hogy hogyan engedték repülni az elnöki gépet ilyen időjárási körülmények között. A széllökések intenzitása olyan mértékű volt, hogy a meteorológusok szerint ilyen időjárási körülmények között tilos lett volna a hegyekben repülni.

Hivatalos vád nincs senki ellen, a kormány egyelőre balesetnek tekinti az elnök halálát, Irán ellenfelei pedig azonnal jelezték, hogy nem vettek részt a tragédia előidézésében.

Érdemes még egy eseményláncra kitérni Raiszi elnök halála kapcsán. Hiszen nem ez az egyetlen elnököt ért incidens a közelmúltból. Térségünkben leginkább Robert Fico szlovák kormányfő merénylete kapott nagyobb figyelmet, de kiszivárogtak olyan információk is, hogy Szaúd-Arábia koronahercege, Mohamed bin Szalmán ellen is merényletet terveztek. Emellett még érdemes megemlíteni az Erdogan vezette, török kormány elleni puccskísérlet felderítését, illetve a szerb elnököt, Vučićot ért fenyegetéseket.

Természetesen nagy eséllyel mindez véletlen egybeesés, s például az utóbbi kettő nem is megy ritkaság számban, de annyit elmondhatunk a négy vezetőről, hogy egyik sem a klasszikus nyugati politikai érdekek mentén működik.

Ráadásul, ha Törökországot, Szaúd-Arábiát és Iránt nézem csak, világosan látszik, hogy a három ország egyre erőteljesebben fordul szembe az Egyesült Államokkal, ezzel párhuzamosan pedig regionális hatalmi pozíciójuk fokozódik.

 

Irán továbbra is az atomban látja a megoldást

Raiszi halála nagy valószínűséggel jelentős változásokat nem fog előidézni Iránban. Teherán továbbra is nukleáris hatalommá akar majd válni, hiszen ebben biztonsági garanciákat lát.

Egyfelől köztudott, hogyan jártak azok a hatalmak a közelében, akik nem rendelkeztek atombombával, mindamellett szembe kerültek az Egyesült Államok elképzeléseivel.

Szaddam Husszein Irakban végül megbukott az amerikai inváziónak köszönhetően, kivégezték, bár a beharangozott vegyifegyverek mégsem álltak rendelkezésére. Kadhafi hiába mondott le nukleáris ambícióiról, Líbiát mégis megtámadta az amerikai hadsereg, s pozíciójából eltávolították. Ezzel szemben – bár helyzete nem a legkecsegtetőbb – Észak-Korea létét és rezsime fennmaradását éppen nukleáris fegyvereinek köszönheti, ezek jelentik számára a biztonság feltételeit a nagyhatalmakkal szemben.

Irán regionális helyzetét is nagyobb stabilitás jellemezné Izraellel, vagy éppen Szaúd-Arábiával szemben, ha rendelkezne atomfegyverrel, ráadásul – ahogy Pakisztán esetében is láthatjuk – nagyobb mozgástere lenne érdekei érvényesítésére.

Nyilvánvaló, hogy a tényleges célja Teheránnak, hogy atomhatalommá váljon, azonban ezt csak akkor érheti el, ha a többi atomhatalom, legalább egy meghatározó része, erre rábólint. Ma ezt leginkább Moszkvától és Pekingtől várhatja, ám mindennek ára van.

 

Kiemelt kép forrása: Irangov.ir

  Erbszt Adrienn
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.