Az ukrán kormány már közölte is, hogyan képzelné el a költségvetése számára nélkülözhetetlen gáztranzit jövőjét.
Az első és legfontosabb, hogy ne orosz gáz érkezzen, hanem közép-ázsiai, vagy kaukázusi.
Leginkább Azerbajdzsánnal és Kazahsztánnal számol Kijev. Az ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak legutóbbi kijelentésével gyorsan keresztet vetett Moszkva azon tervére is, hogy a Gazprom a szerződés meghosszabbítása nélkül is folytathassa a tranzitot Ukrajnán keresztül európai mintára, a gázszállító rendszer kapacitásának aukciókon történő lefoglalásával.
A tisztviselő semmi esélyt nem lát arra, hogy országa tovább engedje az orosz gáz áramlását Európába, így az orosz fél nem vehet részt a jövőben az ukrán vezetékkapacitás lefoglalására irányuló aukciókon.
Az ukrán elképzelés azonban merően abszurdnak hat annak fényében, hogy a vezeték Ukrajnába Oroszországból érkezik, tehát ha az más gázt is szállít, Moszkva mindenképp részese kell maradjon az üzletnek.
Orosz vezeték igen – orosz gáz nem. (Fotó: Canva)
Meglepő módon azonban Moszkva és a Gazprom részéről különösebben nagy felháborodást nem tapasztalhatunk az ukrán kijelentések kapcsán. Természetesen elhangzott pár figyelmeztetés azzal kapcsolatban, hogy mindez hogyan fog hatni az európai gázárakra és ellátásbiztonságra, de meglehetősen erőtlen nyilatkozatokat hallhattunk csak. Ennek magyarázata az lehet, hogy a helyzet kedvező fordulatot is jelenthet Oroszország számára, aki több okból sem szeretne teljesen lemondani az európai vezetékes földgázpiacról.
Regionális riválisait tekintve a szektorban kicsit sem rossz a helyzete, hiszen a közép-ázsiai országok lehetőségei az európai gázexport szempontjából meglehetősen szűkek.
A jelentősebb gáztartalékokkal rendelkező Kazahsztán és Üzbegisztán exportlehetőségei korlátozottak, mind kitermelt mennyiségben, mind infrastrukturálisan. Előbbi erre szánt kapacitásainak egy meghatározó részét már a szintén Európát ellátó Jamal vezeték felé irányította Oroszországon keresztül – szintén orosz jóváhagyással. Mindkét említett országban hatalmas befektetésekre van szükség a gázpiac kibontakoztatására, melyhez elegendő saját forrással nem rendelkeznek.
Moszkva azonban nemrég állapodott meg Taskenttel az orosz gázszállítás növeléséről az országba, de Asztanával is zajlanak az egyeztetések Kazahsztán északi részének beruházásfejlesztéseiről.
A térség talán legnagyobb szereplője gázpiaci szempontból Türkmenisztán, akivel emiatt erősen feszült is a viszonya Moszkvának. A közép-ázsiai ország legjelentősebb gázvásárlója Kína, de természetesen szeretné diverzifikálni vásárlóit, akár a hatalmas energiaigényű európai kontinenssel. Asgabat számára – Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal ellentétben – nem az okoz problémát, hogy kitermelje a megfelelő mennyiségű exportgázt és létrehozza az ahhoz szükséges infrastruktúrát, mindezzel részben rendelkezik már, az ő számára a kihívást Moszkva jelenti.
A gázvezeték, melyen keresztül hatalmas mennyiségű üzemanyagát eljuttathatná Európába Oroszországon és Ukrajnán keresztül; az a Közép-Ázsia-Központ földgáz vezetékrendszer, mely az orosz Gazprom vállalat ellenőrzése alatt áll, s jelenleg pont fordított irányba használják, Oroszországból Üzbegisztánba történő szállításra.
A Szovjetunió szétesését követő első évtizedekben azonban a Gazprom előszeretettel használta a vezetéket arra, hogy felvásárolva a türkmén gázt elszállítsa azt az európai piacokra. Ezzel a vezetékkel Türkmenisztánt ki tudja ütni Moszkva még jó időre az európai piacokról, ahogy valószínűleg Kína számára se hiányoznak rivális vásárlók az olcsó türkmén gázra.
Így tehát jelenleg az egyetlen, talán mindenki számára működő lehetőség a földgáz Ukrajnán keresztüli tranzitjára, ha azt Azerbajdzsán biztosítja Európa számára. Baku hatalmas gáztartalékokkal rendelkezik, s az elmúlt években komoly beruházásokat hajtott már végre – számos nemzetközi szereplő bevonásával – piaca növelésére.
Jelenleg Törökországon keresztül szállít gázt Európába, olasz, görög, albán célállomással a TANAP és TAP vezetékrendszereken keresztül 10 milliárd köbméter mennyiségben.
Moszkva és Baku számára működő ületi megállapodás lehetne a cseregázszállítás, vagyis, ha az eddig Ukrajnán keresztül szállított orosz gáz Azerbajdzsánon át jutna el Törökországba és onnan Európába, az azeri földgáz pedig Oroszországon keresztül, az ukrán vezetékeken át jutna el szintén Európába.
Baku számára előnyös lenne ez az üzlet elsősorban abból a szempontból, hogy míg a törökországi vezetéken keresztül mindössze 10 milliárd köbmétert tud szállítani jelenleg, addig az oroszok Ukrajnán keresztül 15-16 milliárd köbmétert, tehát másfélszeresére növelhetné szállításait Európába.
Azonban Moszkva számára ugyanezen tények tudatában mégis miért lenne előnyös ez a csereüzlet?
Egyrészről azért, mert a Gazprom számára fontos, hogy fenn tudja tartani meglévő szerződéseit Ausztriával, Magyarországgal és Szlovákiával, melyeket csak a Török Áramlaton keresztül nem tud garantálni. Ez azonban biztosan a kisebbik ok, ami a Baku-Moszkva közti lehetséges megállapodás mögött állhat. Sokkal lényegesebb lehet annak az orosz hosszú távú elképzelésnek a megvalósítása, mellyel a Gazprom létrehozná iráni orosz gázelosztó központját, s ebben kulcsfontosságú Azerbajdzsán jövőbeli szerepe.
Jelenleg az egyetlen, talán mindenki számára működő lehetőség a földgáz Ukrajnán keresztüli tranzitjára, ha azt Azerbajdzsán biztosítja Európa számára. (Fotó: Canva)
A nyár elején, a felröppent hírek szerint Moszkva és Teherán megállapodott egy zárt memorandum keretein belül az orosz vezetékes gáz hosszú távú szállításairól Iránba, amihez egy új gázvezetékrendszert hoznának létre a Kaszpi-tenger mélyén. Ha megépülne a vezeték akár 110 milliárd köbméter orosz gázt is szállíthatna a Gazprom Iránba, majd onnan a Közel-Kelet és Dél-Ázsia más piacaira.
Ez tulajdonképpen helyettesítené a megsemmisült Északi Áramlat nyújtotta kapacitásokat Moszkva számára, ráadásul olyan vevők irányába, akik az európai országokkal ellentétben nem a földgáz felhasználás csökkentését tűzték ki elérendő, rövid távú célnak energiastratégiájukban.
Azonban nem véletlen, hogy a Kaszpi-tenger alatti vezetékrendszer kiépítése mind a mai napig nem valósult meg, ehhez sok szereplős együttműködésre van szükség, Irán és Oroszország mellett vagy Azerbajdzsánnak, vagy Türkmenisztánnak is bele kell egyeznie, hiszen a vezetékek az ő felségvizeiken is át kellene hogy haladjanak.
A kérdés tulajdonképpen mindössze az, hogy melyikkel sikerül Moszkvának megállapodnia. Augusztusban az orosz elnök Azerbajdzsánban járt, ahol kollégájával gázstratégiai együttműködések is szóba kerültek a hírek szerint. Moszkva számára egyértelműen a nagyobb hal az iráni vezetékrendszer és elosztó központ megvalósítása lenne, mely működésével elengedhetné az európai piacokat is – legalábbis a vezetékes földgáz tekintetében – illetve a politikailag direkt renyhe, kínai igényektől sem függenének annyira eladásai.
A kérdés most már csak annyi, hogy megéri-e mindez Azerbajdzsánnak.
Az biztos, hogy a csereszállítással azonnal, mindennemű befektetés nélkül pár milliárd köbméterrel növelhetné európai eladásait Baku, de valószínűleg a ravasz azeri gondolkodás valamiféle lehetőséget még az iráni vezetékben is szeretne kieszközölni majd magának. Ha sikerül a feleknek megállapodniuk, akkor Európa és Ukrajna mint mellékszereplők teremtik meg Oroszország és Azerbajdzsán számára az évszázad egyik legnagyobb, stratégiai gázüzletét.
Erbszt Adrienn
