Nehéz kiigazodni az autóiparon, mert az utóbbi és az előttünk lévő bő öt esztendő, a legtöbb változással járó időszak lesz. Ez annyit jelent, hogy az 1886-ban megjelent autó és az autóipar, az utóbbi 5-10 évben változott a legnagyobbat.
Újra színre lépett az elektromos hajtás, ha ez nem lenne elég, a számítástechnikával foglalkozó óriás vállalatok is beléptek erre a területre. Az autó elektronikai része, pedig hihetetlen tempóban változik.
A sok változásnak csak egyik elemét jelentik az autószalonok, amelyek „régen” komoly segítséget jelentettek a gyáraknak és a vásárlóknak. Ezeken a rendezvényeken általában több százezer, esetleg egymillió fölötti autórajongó, azaz potenciális vásárló is megjelent. Itt debütáltak a legfrissebb modellek, amelyekbe bele lehetett ülni, meg lehetett őket nézni „élőben”. A Covid-19 és az internet terjedése kezdte „halálra ítélni” ezt a jól bevált népszerűsítési formát. Erősítette a trendet, hogy a gyárak is próbálják a netes értékesítést erőltetni, azaz az autókereskedéseket egyszerű autóátadó ponttá változtatni. Ezzel persze a saját hasznukat növelni.
A jelek szerint az előbb vázolt, az embert lehető legjobban nélkülözni próbáló kereskedelmi módszer, és a mindent a netről intézünk dolog a gyakorlatban kevésbé működik. Plusz az autók politika által erőltetett villamosítása, szintén nem akkora sikertörténet, mint gondolták. Főleg Európában.
Azaz a rideg valóság beköszöntött, és emiatt sokak zöld álma kezd darabokra törni. Ez látszik azon is, hogy a jó öreg Európában állami támogatások nélkül nehéz elektromos autókat értékesíteni.
Ez a valóságban úgy mutatkozott meg, hogy komolyat estek az eladások. És több tízezer villanyautó parkol a kikötők mellett vagy használaton kívüli reptereken. Az eladási listákat pedig már nem a Tesla vezeti, hanem a Dacia Sandero és a VW Golf hagyományos modelljei…
A valóság, azaz a realitás beköszönése, a szalonokon is látszik. Ami szerencse, hogy a változás pozitív
A 90. Párizsi Autószalonon nem csak a kínai és a hazai gyártók lesznek jelen, hanem az Alfa Romeo, az Alpine, az Audi, a BMW, a Cadillac, Dacia, a Ford, a Kia, Skoda és a Volkswagen is.
A kínai márkákat a BYD, a GAC, a Seres, a Skywell és az XPeng képviseli, még a haszonjárműveket készítő Maxus és az Iveco is kiállít. A cégek között, a sok hazai gyártót felvonultató Stellantis csoport a legerősebb.
A mopedautókban utazó Ligier, Axiam és a Peugeot/Citroen modellek négykerék-hajtású kiviteleit fejlesztő Dangel 4×4-is megmutatja magát. Ez a felhozatal igen jó, főleg Genfhez képest.
Úgy látszik a hagyományos autógyártók talán megtalálták azt a receptet, amivel visszavághatnak a Teslának és a kínai konkurenseknek.
Ez pedig a stílusos, érzelmeket ébresztő formákba csomagolt, valódi vezetési élményt kínáló, viszonylag könnyű elektromos autók piacra dobása.
A Renault ennek a jegyében küldi a Párizsi szalonra a Renault 17-es 2024-es kivitelét. A tanulmány a hajdani formát használja modern kivitelben, ezt restomodnak hívják. A R17-es Gordininak, azaz az egykori sport modellnek hazai kötődése is volt, mert Ferjáncz Attila ezzel a típussal nyert két magyar bajnoki címet (1976-77). A F1-ben is szereplő Alpine pedig egy négyajtós sportos elektromos autó tanulmányt leplez le.
A BMW az i5-öt és az X3 elektromos kivitelét mutatja be, az Audi friss Q5-öt és az A6-os családot teszi a középpontba. A távol-keleti gyártók is igyekeznek meglepetéseket hozni.
A hat csarnokban megrendezett kiállításon a filmes autók is szerepet kapnak. Ahol James Bond két autója, a Vissza a jövőbe filmek DeLoreanje és a Szellemírtók Cadillacje is jelen lesz. Persze az eredeti filmben szerepelt autókat lehet majd körbe nézni október 14. és 20. között.
Kiemelt kép forrása: Párizsi Autószalon