Sorra dőltek meg az elmúlt hónapokban a melegrekordok Magyarországon is, így mostanra sokan azok közül is elgondolkoznak a klíma beszerzésén, akik korábban ettől valami miatt tartózkodtak. A hosszantartó kánikulában nemcsak a szabadban, hanem a klímával nem rendelkező lakásokban sem lehet már megmaradni, a legkorszerűbb energiatakarékos legkondicionálók népszerűsége pedig ezáltal csúcsra pörgött. Az energiahatékonyságot az energiacímkén találjuk, ezért az azon található kW/óra/szezon értéket szükséges górcső alá venni.
Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója elmondta, az érdeklődők száma folyamatosan nő, és azt a kérdést teszik fel leggyakrabban, hogy milyen nagyságrendű költséggel kell számolni, ha klímatelepítésben gondolkodnak.
A válasz erre többtényezős, de a szakember szerint kellő körültekintéssel mégis elcsíphetjük a legjobb ajánlatot, csakis szerződött szerelőpartner által.
Hozzátette, a telepítési munkadíj már egzaktabban meghatározható, és jellemzően 80 – 120 ezer forint között mozog. Ez az összeg már magában foglalhatja a klíma beltéri és kültéri egységének felszerelését, a csövezést, az elektromos bekötést, ha az nem haladja meg a néhány méteres távolságot. Ha a kültéri elhelyezése miatt jóval hosszabb a csövezés, esetleg több faláttörés szükséges, az jelentősen megnövelheti a költséget.
Tóma János kitért arra is, sokan belefutnak abba a csapdába, hogy olcsón hozzájutnak akciók révén a klímához. Ezzel több gond is lehet. Egyrészt nem biztos, hogy később megfelel az elvárásaiknak, másrészt az áruházi márkák esetében sok esetben nincs is magyar képviselet, így a jövőbeni garanciális ügyintézés vagy alkatrészellátás nehézkes lehet; harmadrészt pedig a kizárólag telepítéssel megbízott cégek gyakran magasabb díjat számítanak fel, hiszen nem tőlük szerezték be az eszközt.
A szakember végezetül kitért arra is: most, hogy lecseng a nyár és vele együtt a klímák csúcsszezonja, valószínűleg jobb ajánlatokat is kaphatnak majd a vásárlók. A tavasz eleje és az ősz vége hagyományosan a legkedvezőbb időszak a klímatelepítésre, hiszen ilyenkor mérséklődik a kereslet, és a cégek hajlandóbbak rugalmasabb lenni, illetve nagyobb kedvezményeket adni.
Érdemes tehát a klímabeszerzést és telepítést is megfelelően időzíteni, miként az eszköz kiválasztásakor az energiahatékonyság mellett akár a H-tarifa és a 10 év garancia lehetőségét is megvizsgálni, igénybe venni.
Kiemelt kép forrása: Gree