Az éghajlat változásával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a hagyományos zöldterület-fenntartás egyre nehezebben megoldható. A zöldfelület amelyet a legtöbb helyi szabályzat preferál, nagy mennyiségű vizet igényel. Az egyre szigorúbb locsolási tilalmak és vízkorlátozások mellett ez a követelmény nemcsak irracionális, de káros is lehet.
Egy átlagos, gyeppel bevetett kert fenntartása a nyári hónapokban több száz liter vízbe kerülhet, amely pazarló és fenntarthatatlan gyakorlat egy olyan világban, ahol az édesvízkészletek egyre szűkösebbek.
A legtöbb magyar település Helyi Építési Szabályzatban (HÉSZ) rögzíti az ingatlanok zöldterület-arányára vonatkozó követelményeket, amelyek gyakran irreálisan magas zöldfelület-arányt írnak elő. Ezek a szabályok a múltban indokoltak lehettek, amikor az éghajlat enyhébb, a vízellátás pedig stabilabb volt.
Azonban ma ezek az előírások inkább akadályozzák a fenntartható kerttervezést, mintsem hogy előmozdítanák azt.
Az egyes települések helyi építési szabályzatai előírják a minimális zöldfelület mértékét lakóövezetekben, amely extrém esetben 50-65% között mozog. Ezek a zöldfelületi előírások az OTÉK (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) általános szabályaira épülnek, azonban a helyi önkormányzatok ettől eltérő, szigorúbb rendelkezéseket is hozhatnak. Például egyes települések szabályai szerint tetőkertek vagy vízfelületek is beszámíthatóak a zöldfelület mérlegbe, míg más helyeken a klasszikus füvesítést részesítik előnyben. Az OTÉK 2019-es módosítása ugyan lazított néhány zöldfelületet érintő szabályon, a vízhiányos időszakok és a szárazságtűrő növények szükségessége még mindig nem kapnak kellő figyelmet. Egy példát kiemelve, Debrecenben például intenzív kertvárosias lakóterületen láthatunk 65%-os meghatározott zöldfelület-igényt is.
Az igényekkel önmagukban nem lenne probléma, ha egyéb rendelkezések nem nehezítenék a fenntartást. Nyáron például egyre gyakrabban találkozhatunk olyan vízhasználati korlátozással, amely tiltja az autómosást, a medencetöltést, illetve a járda- és kertlocsolást. A két szabály üti egymást.
A modern kertrendezés már régóta felismerte, hogy a szárazságtűrő kertek, amelyek alacsony vízigényű növényekkel és kavicságyakkal vannak kialakítva, nemcsak fenntarthatóbbak, hanem esztétikusak is lehetnek. A mediterrán országokban például az ilyen típusú kertek már régóta népszerűek. Hazánkban is ez lenne a megoldás? Megyeri Szabolcsot, hazánk egyik legismertebb kertészét kérdeztük meg a témában, aki alapvetően a víztározásban látja a megoldást, és kihívásként tekint az egyre ingadozóbb éghajlatunknak megfelelő növényzet kialakításra.
A kertészmérnök szerint ugyan nem létezik kifejezetten csodanövény, amely egyáltalán nem igényel törődést, ugyanakkor felhívja a figyelmet, vannak árnyalatok.
A döntéshozóknak ideje lenne felismerniük, hogy a jelenlegi előírások nem adnak választ a mai éghajlati kihívásokra. A kerttulajdonosoknak szükségük van a rugalmasságra és iránymutatásra. Ezt a célt szolgálná a szabályok átfogó felülvizsgálata, amely segítené, hogy az ingatlantulajdonosok a saját klímájukhoz és környezetükhöz igazodó kerteket hozzanak létre.
Számos cikkünk született korábban a témában, hogy a hagyományos zöldfelületek telepítésén túl milyen kreatív módszerekkel küzdhetünk a városi hőszigethatás ellen. Barcelonában például fehérre festik a tetőket, egy francia vállalat osztrigahulladékot alkalmaz a hűtőhatás növelésére, Frankfurtban pedig tudatos tervezéssel „szellőző folyosókat” alakítottak ki.
A fenntartható jövő egyik jelszava az alkalmazkodás. Az éghajlati viszonyok – sajnos – várhatóan nem fognak ugrásszerűen javulni, sőt. Így aztán elengedhetetlen, hogy megtaláljuk és alkalmazzuk azokat a módszereket, amelyek segítenek lassítani a felmelegedést.
Kiemelt kép forrása: Canva