Az a szakadék, amely az úttörő jelentőségű megállapodás és a jelenlegi valóság között tátong, sokakat frusztrál az ENSZ éves éghajlat-változási csúcstalálkozójával kapcsolatban, amiről az Euronews is beszámolt. Az idő múlásával néhány szakértő megkérdőjelezi, hogy az éghajlat-változási konferenciák a legjobb helyszínt jelentik-e, illetve a legmegfelelőbb módon vannak-e megszervezve a szükséges intézkedésekhez.
„Szeretném, ha több ország és a civil társadalom egy lépéssel távolabbról szemlélve alaposan megvizsgálná, hogy valóban azt fogják-e nyújtani az intézkedések, amire szükségünk van” – mondja Anthony Burke, a környezetvédelmi politika professzora.
A COP29-ről Simon Stiell, az ENSZ éghajlat-változási főnöke azt mondta, hogy a kiállásról és teljesítésről kell szólnia. Íme a COP-szkeptikusainak és a reformok híveinek legfontosabb kritikái és javaslatai a klímacsúcs küszöbén.
Az éghajlat-változási csúcstalálkozó (és a biológiai sokféleséggel foglalkozó COP) egyik legnagyobb erőssége és gyengesége, hogy többoldalú megközelítést alkalmaz. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) mind a 197 aláírójának egyet kell értenie a konferencia döntéseivel. Hasonlóképpen a párizsi megállapodás – amelyet a többoldalú folyamat diadalaként üdvözöltek – aktualizálása is csak az összes fél egyetértésével történhet.
„Ez általában frusztráló, mert tényleg a leglassabb tag tempójában kell haladni” – mondta el Michai Robertson, a Kis Szigetállamok Szövetségének (AOSIS) vezető pénzügyi tárgyalója tavaly.
A pozitívum, hogy a konszenzus egyedülálló legitimitást kölcsönöz az olyan fontos döntéseknek, mint például a COP27-en a veszteség- és káralap létrehozásáról szóló megállapodás az éghajlatváltozás által veszélyeztetett országok számára. Emellett – legalábbis elméletben – ugyanolyan szavazati jogot biztosít egy kis szigetországnak, mint egy globális szuperhatalomnak.
A hőmérséklet emelkedése kritikus szintekre ért az utóbbi években (Fotó: Canva)
Az előrelépés hiánya miatti csalódottság azonban arra késztetett néhány szakértőt, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés alternatív és kiegészítő formáin gondolkodjon. A Párizsi Megállapodás értelmében az országoknak ötévente globális mérleget kell készíteniük, és jelentést kell tenniük a kibocsátáscsökkentési célok felé tett előrehaladásukról. Burke szerint ez lehetőség a kölcsönös nyomásgyakorlásra és felülvizsgálatra, de a 2023-as ellenőrző jelentés egy olyan világot mutatott, amely messze elmarad a céltól.
Simon Sharpe volt brit diplomata szerint a megállapodásokkal az a probléma, hogy túlságosan a folyamatokra összpontosítanak, nem a konkrétumokra a gyakorlatra.
„Olyan, mintha egy kormány pontosan megmondaná az állampolgárainak, hogy mikor és hogyan töltsék ki az adóbevallásukat, de rájuk bízná, hogy mennyi adót fizetnek, ha egyáltalán fizetnek. Ennek eredményeképpen egy többoldalú, folyamatnak álcázott rendszerrel állunk szemben. Amíg ez áll az éghajlatváltozással kapcsolatos diplomácia középpontjában, addig együttműködők vagyunk a nem együttműködésben” – írta 2023-ban a brit Prospect magazinban.
Sharpe szerint nem kell mindig az egész világot az asztalhoz ültetni, és a kisebb részvételi modellek mellett kampányol. Burke is amellett érvel, hogy taktikusabban kellene összpontosítani az egyes kibocsátási ágazatokra – a mezőgazdaságtól a szénen át az erdőkig -, amelyeket szerződésekben lehetne kidolgozni és az ENSZ Közgyűlésen keresztül jóváhagyni, amelyhez – ami döntő fontosságú – csak kétharmados többségre van szükség.
Mindkét gondolkodó a békeszerződések sikeréből merít ihletet, amelyek konkrét problémákra és helyekre koncentrálnak.
A 2022-es dokumentumában a szén felszámolásáról szóló szerződés mellett érvel, amelyet aztán ki lehetne terjeszteni az olajra és a gázra is. A fosszilis tüzelőanyagok elterjedésének megakadályozására irányuló kezdeményezés, amelyet jelenleg 14 ország támogat, „lenyűgözően átfogó tervezet” – írja Burke, de aggódik, hogy a világ még nem áll készen a fosszilis tüzelőanyagok teljes elutasítására.
A teljes átállás még biztosan várat magára. (Fotó: Canva)
A szerződések regionális koalíciókkal kezdődhetnének – például erdőirtásmentes övezetek létrehozásával. Ezeket pedig be lehetne illeszteni egy másik nagyszabású javaslatba: az üvegházhatást okozó gázokról szóló egyezménybe.
Burke szerint stabilizálni kell az éghajlatot, mivel a bolygónk billenési pontjai felett lebegünk. A nukleáris fegyverekről szóló egyezményhez hasonlóan a globális nettó nulla értéket követné és tartaná fenn, különösen a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátása tekintetében, „ami egy nagyon eltérő, sokkal intruzívabb felügyeleti jellegű megközelítést jelent”.
A fegyverzetellenőrzés és a nukleáris fegyverek terén elért eredmények azt mutatják, hogy ahol van akarat, ott van mód az államok számára a sürgős cselekvésre. A katasztrófák eszkalálódása ellenére azonban az éghajlati válságot még mindig nem látják ugyanolyan kritikusan.
Burke azon tűnődik, vajon ez változni fog-e, amint az éghajlatra érzékeny országok kezdik elveszíteni a türelmüket, és erőteljesebben hangot adnak majd frusztrációjuknak. Vanuatu például beadvánnyal fordult a Nemzetközi Bírósághoz, hogy döntsön az államoknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos jogi kötelezettségeiről. A dél-csendes-óceáni szigetország azt is szorgalmazta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ismerje el az ökocídiumot a Római Statútum szerinti ötödik nemzetközi bűncselekményként. A varsói COP19 konferencián 132 fejlődő ország vonult ki a veszteségek és károk finanszírozásáról szóló tárgyalásokról, tiltakozásul a fejlett országok komolytalansága miatt. Eredmények nélkül további széles körű kilépések következhetnek.
„Nem kell negatívan hozzáállni: tudjuk, hogy a megállapodás hibás, és érvelni fogunk a javítások mellett. Aztán menjünk a közgyűlés elé, és kezdjünk el pozitív és konstruktív módon beszélni erről az új megállapodásról. Ezek nem korlátozó kezdeményezések, még akkor sem, ha a status quo védelmezői megpróbálják őket így beállítani.” – mondja Burke.
Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó szóvivője védelmében azt mondja: „Nyilvánvalóan sokkal merészebb éghajlatvédelmi intézkedésekre van szükség a kormányok részéről, de nem szabad szem elől tévesztenünk az elmúlt évek jelentős előrelépéseit, például azt, hogy tavaly a COP28-on minden nemzet történelmi jelentőségű megállapodást kötött a fosszilis tüzelőanyagokról való átállásról – ami néhány évvel korábban még elképzelhetetlen volt.
„Az ENSZ által összehívott nemzetközi együttműködés nélkül az emberiség a pusztító globális felmelegedés felé tartana” – teszi hozzá.
Kiemelt kép: Canva
S.Rita
